Külföld

2012.09.05. 12:26

Embertelen körülmények a Samsung kínai gyáraiban

Sanghaj/Budapest - Végletekig dolgoztatják a munkásokat: ötszörös túlóra, bántalmazás, veszélyes körülmények között dolgozó kiskorúak - csak néhány példa egy munkajogi szervezet által kiadott jelentésből.

MTI

A Samsung kínai gyáraiban is találtak súlyos visszaéléseket, míg februárban az Apple beszállítóit marasztalta el a Fair Labour Association (FLA) munkajogi szervezet, most a China Labor Watch (CLW) nem-kormányzati szervezet a riválisnál talált hasonló problémákat - derül ki a CLW által kiadott 122 oldalas jelentésből.

A dél-koreai elektronikai óriáscég a végletekig dolgoztatja munkásait, akik gyakran a megengedett túlóra ötszörösét, vagyis 36 helyett közel kétszáz óra pluszmunkát is teljesítenek egy hónapban, nem engedélyezi számukra, hogy munka közben leüljenek és alapvető jogaiktól fosztja meg őket - részletezi a CLW. A munkajogi szervezet a Samsung hat, beszállítóinak pedig két gyárában vizsgálódott, s kivétel nélkül mindegyikben visszaéléseket talált. A mobiltelefonokat, televíziókat és más háztartási eszközöket elő- és összeállító gyárakban dolgozóknak naponta gyakran 11-12 órát is állniuk kell, miközben éppen csak teljesíthető munkavégzési ütemet diktálnak nekik.

A jelentés szerint például a vállalat egyik tiencsini (Tianjin) beszállítójánál öt másodpercük van egy-egy mobiltelefon-tartó összeszerelésére. A munkások bérét olyan alacsonyan tartja a gyár, hogy azok kénytelenek túlórát vállalni, sokaknak emellett havonta mindössze egyetlen szabadnapjuk van. A gyárakban kiskorúakat is alkalmaznak, gyakran veszélyes körülmények között, őket is túlórára kényszerítve. A dolgozók nem ritkán szóbeli és fizikai bántalmazásnak vannak kitéve, s ha sérelem éri őket, nincs hová fordulniuk - áll a jelentésben.

A jelentésre reagálva szerdán a Samsung képviselői úgy fogalmaztak: tisztában vannak a tanulmány állításaival és a jövőben újraértékelik kínai gyáraik munkagyakorlatát, így felülvizsgálják a többi közt a dolgozók munkaidejét. A gyerekek foglalkoztatásával kapcsolatos vádakat a cég tagadta, mondván, zéró tolerancia van életben a kiskorúak munkába állításával kapcsolatban. Ha bármelyik beszállítónál erre példa akadna, az az együttműködés végét is jelentené - fogalmazott a vállalat szóvivője. A Samsung még korábban megígérte, hogy év végéig felülvizsgálja 250 kínai vállalatának és beszállítói hálózatának munkakörülményeit.

Februárban a Samsung legnagyobb riválisának, az amerikai Apple-nek a beszállítóinál egy másik szervezet, a Fair Labour Association munkajogi társaság folytatott vizsgálatot. Akkor kiderült: a tajvani Foxconn és kilenc másik beszállító a megengedettnél jóval hosszabb munkaidővel, fizetetlen túlórákkal, az egészségügyi és a biztonsági előírások be nem tartásával, valamint a szakszervezetek függetlenségének veszélyeztetésével többszörösen megszegik a kínai munkajogi törvényeket, a béreket alacsonyan tartják, a fizetéseket sokszor önkényesen és tisztességtelenül számolják. A Foxconn három kínai gyárában mintegy 35 ezer dolgozóval készített interjúkból kiderül: a munkások több mint fele gyakran 11, vagy annál is több napot dolgozik egyhuzamban, pihenés nélkül. A Foxconn a vizsgálat eredményére válaszul azt ígérte: javítani fog a munkakörülményeken, több tízezer új munkást vesz majd fel, véget vet az illegális túlóráknak, jobban ügyel a biztonsági előírások betartatására és a dolgozók lakhatási körülményeit is jobbá teszi majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!