Külföld

2012.10.28. 23:28

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb kiterjedésű viharára készül (videóval)

Az Egyesült Államok történetének legnagyobb kiterjedésű, több tízmillió embert érintő vihara lehet a Sandy hurrikán, amely a várakozások szerint hétfő este éri el a keleti partvidéket.

MTI

Michael Bloomberg New York-i polgármester vasárnap 375 ezer ember kitelepítését rendelte el az elővigyázatossági intézkedések részeként: az illetőknek a metropolisz áradással fenyegetett részeiről kell távozniuk. Vasárnap estétől leáll a New York-i tömegközlekedés.

Barack Obama amerikai elnök, aki vasárnap felkereste a szövetségi katasztrófa-elhárítás (FEMA) főhadiszállását, felszólította az amerikaiakat, hogy vegyék komolyan a helyi és állami szintű hivatalos személyek utasításait. Figyelmeztetett rá, hogy a katasztrófa következményeinek elhárítása, így az áramszolgáltatás helyreállítása elhúzódhat.

Obama a helyi hatóságoknak felajánlotta a szövetségi szervek támogatását. A védekezésben a FEMA mellett részt vesz az amerikai védelmi és energiaügyi minisztérium is.

A meteorológusok szerint a Sandy a ritka hibrid "szuperviharok" kategóriájába tartozik, amikor a kavargó trópusi légtömegek sarkköri áramlásokkal keverednek, aminek következtében özönvízszerű esőzés és erős havazás is várható. Szokatlan összetétele, valamint amiatt, hogy Halloween napján (október 31-én) is érezteti majd hatását, a hurrikánt Frankenstorm néven is emlegetik.

A viharzóna olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia. A hurrikánerősségű szelek a magtól számított 280 kilométer sugarú körben tombolnak, az ezt övező trópusi vihar átmérője pedig mintegy 1670 kilométer. A vihar ereje a várakozások szerint nem fokozódik, ám kiterjedése szélesedhet.

A vihar miatt több államban szükségállapotot hirdettek, és elrendelték a partvidék lakosságának evakuálását. Az országban eddig összesen 3200 repülőgépjáratot töröltek, és az Eurocontrol arra figyelmeztetett, hogy vasárnap estétől zavarok léphetnek fel az Európa és Észak-Amerika közötti légiközlekedésben is.

New Yorkban vasárnap este héttől elrendelték az Egyesült Államok legnagyobb tömegközlekedési hálózatának leállítását. A szél miatt ugyanis a rendes, a hétfői teliholdkor amúgy is magas dagályt 3,4 méterrel felülmúló árhullám érheti el a metropoliszhoz közeli partokat. New Jersey államban megkezdték a felkészülést a vasúti közlekedés felfüggesztésére. Az Amtrak vasúti társaság vasárnap este 7-től az északkeleti partvidéken csaknem az összes szerelvényét leállítja.

A Sandy-Frankenstorm Connecticut államban várhatóan hét évtizede nem látott áradásokat fog okozni. A szél valószínűleg fákat és villanypóznákat fog kidönteni, aminek következtében kiterjedt területeken szakadhat meg az áramellátás. Több államban hétfőn és kedden zárva tartanak majd az iskolák. A lakosság gyertyát, élelmiszert, vizet és generátorokat vásárol.

A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt. Mitt Romney republikánus elnökjelölt már pénteken lemondta egy vasárnapi fellépését Virginia Beachben, ehelyett Ohio államba repült. Obama elnök szintén lemondott egy hétfői virginiai és egy keddi coloradói beszédet és Washingtonból figyeli a fejleményeket.

A vasárnapi, még mindig bizonytalan előrejelzések szerint a Sandy-Frankenstorm, amelynek következtében már 66 ember vesztette életét a karibi térségben, New Jersey és New York állam magasságában érhet partot és Pennsylvania irányába fordulhat. A vihar középpontja vasárnap reggel az észak-karolinai Hatteras-foktól mintegy 420 kilométerrel keletre vonult, az Atlanti-óceán fölött.

Videó - Így néz ki az űrből a Sandy hurrikán (a reklám után indul):

A Nemzetközi Űrállomás legénysége fantasztikus felvételt készített az óránként 170 kilométeres széllökésekkel éppen Kuba keleti része felett örvénylő Sandy hurrikánról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!