Jó zenék, szabad táncok

Tényleg nem kell sok: de azért - a pénteken elővezetett premier esetében - szükséges elsősorban is egy csapat nagyszerű táncos, akik, nem is akármilyen teljesítményt nyújtva, életre keltik azokat az etűdöket, amiket hét vállalkozó szellemű koreográfus álmodott színpadra. A csapat, mint ezt évek, egészen pontosan egy évtized óta tudjuk, egyben van - talán nem túlzok, amikor azt állítom, jobban, mint valaha.

És az a csapat is, amely - némileg a csendben jobblétre szenderült Ifjú Koreográfusok Fórumának reinkarnációjaként - apró mozaikokat alkotott, hogy a végén Énekes István egybegyúrhassa őket, ahogyan a mi szakmánkban mondani szokás, a szerkesztettség látszatát keltve.

Az egyes darabkák között egyébiránt - műhelytitok - épp Énekes csizmáját/lábát láthatjuk figurázni a színpadon elhelyezett vetítővásznon: alig pár másodperces videobetét, ami után az épp következő etűd alkotója mond néhány szót magáról és/vagy arról, mit is szeretett volna megvalósítani. Az ötlet jó, és a kis szkeccsek is szellemesek. A hét etűd - bár akadnak bennük hasonló elemek - alapvetően más-más hangulatot sugároz: élménydús, izgalmas nyolcvan percet élhet át a közönség.

Énekes indítja az ívet: a Csík zenekar pompás zenéjére épül a Várva reád című darab - nos, érezhetően nem kellett agyoninstruálni a táncosokat, a koreográfus alighanem csak hagyta, hogy átszűrjék magukon a műfajteremtő muzsikát, és megszülethessen az az örömtánc, aminek minden másodpercéből a táncöröm ragyog át mindent. Amit igazi öröm volt nézni is...

Thiard-Laforest Csaba évtizedek óta táncol, ám első koreográfiáját csak most készítette el: az Egy táncszínház falára című munka kellemesen stilizál; az ugyancsak Csík-zenekaros swing-alapokra laza mozdulatfutamokba lágyítja a mégis minden pillanatban jelen lévő néptáncelemeket - aztán, ahogy a hegedű a semmiből egy másodperc alatt újra behozza az autentikust, remekül élesít vissza néptáncra. Szépen kitalált, jól felépített, profin megcsinált munka.

Egészen más hangulatú, balladaian komor-tömör Horváth Zsófia Táncok siratóénekekre című opusza, amely a szintén dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező, kiváló Gombai Tamás zenéjére épül. Ismétlődő, egymásra rakódó mozdulat- és szövegtöredékek, sötét tónusú pillanatfelvételek - a párosok gyönyörű, bensőséges pillanataival.

Az est legpoénosabb rendezése lett Halmi Zoltáné - a Sorstárs-sokk a bevásárlókocsis shopping-őrületet mutatja be, férfiszemszögből, boszorkányosan, ellenállhatatlan humorral - ötös. Totális ellenpont a következő, komor tónusú, de számos pontján magával sodró Idéző, ifj. Zsuráfszky Zoltán alkotása. Suplicz Mihály Válassz! című darabjában nem kímélte magát sem: emlékezetes, meghatóan szép az a szóló, amit eltáncol benne. És felhőtlenül hangulatos, zsigerekig ható, színes-szagos, kellemes Szerecz Róbert STB. című pamfletja is.

Ismét egy dunaújvárosi táncszínházi darab, ami bárhol megélne. Bátran büszkék lehetünk rá...