Leheletfinom csipkecsodák

Amíg az utcán sietős autósok, gyalogosok igyekeznek a munkába, vagy onnan el, emberek intézik ügyes-bajos dolgaikat, s úgy általában, zajlik egy szokásos hétköznap, addig a Művészetek Háza egyik termében a csipkeverés mellett elkötelezett nők hajolnak kézimunkáik fölé, teljes nyugalomban, erőteljesen koncentrálva. Egy héten át készülnek a remekművek a csipkehéten, amelyet idén az Országos Csipkekészítők Egyesülete szervezett. Az elnököt, Nagy Vincénét is párnája mellől hívom egy rövid beszélgetésre, amelyből megtudom: az egyesület minden évben más-más helyszínen rendezi meg a továbbképző hetet. Mivel Székesfehérváron még nem jártak, itt is elkezdtek szervezkedni azután, hogy tavaly találkoztak a helyi csipkestúdió vezetőjével, Karmanóczki Jánosnéval, aki meghívta őket. Így most öt napig itt dolgozik az egyesületi tagok egy része, akik az olasz rozalin technikát sajátíthatják el Kárpáti Veronika gyakorlati oktató segítségével.

- Az egyesület 146 tagot számlál, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ennyi csipkekészítő van az országban, mert azok száma akár 600-800 is lehet. Mi nemcsak vert csipkével foglalkozunk, hanem a legkülönfélébb technikákkal, például varrott csipkével, textilbe, levegőbe varrott csipkével. A rozalin a vert csipkék közé tartozik, és nagyon komoly technikával készül, tehát ide is olyanok tudtak eljönni, akik már rendelkeznek bizonyos tudással. Kezdők például nem tudják megcsinálni, mert a vastagabb cérna után az ehhez kellő vékony cérna nagy megpróbáltatást jelenthet számukra. Ám aki 20-30 évig vastaggal dolgozott, annak is kihívás ez a módszer. Nem is megyünk sehová ezen a héten, itt dolgozunk reggeltől délutánig, de azért egy kis fehérvári városnézés belefér a programba - mondja Nagy Vincéné Marika, aki tovább sorolja a technikákat: az ősi sprang, a textilbe varrott és abból kivágott vagdalásos, a pókolás, zsinórok készítése és kitöltése, aztán a hajócsipke, vert csipke, a horgolás, s még hosszan lehetne folytatni a sort. Mindig lehet tehát újat tanulni, és szerencsére vállalkozó szellemű jelentkezőből sincs hiány.

- A tatabányai szakkörünkbe is minden korosztályból járnak, van kis első osztályos, a legidősebb tag pedig 76 éves. Mindenkinek megtaláljuk a korának, érdeklődésének megfelelő formát, a kicsiknek például figurális, könnyű motívumot, hogy sikerélményük legyen - meséli Nagyné Marika, aki hozzáteszi: egyesületük idén már 20 éves, ennek örömére szerveznek az ősszel egy ünnepi közgyűlést Tatabányán.

- A csipkét az előző rendszerben eléggé elfelejtették, de az elmúlt 20-25 évben szerencsére szépen sikerült felújítani a csipkeverés hagyományát, s az emberek mára ismét ráéreztek ennek a szép technikának az ízére - fogalmaz az egyesületi elnök, majd visszatér kézimunkájához.

Jó nézni azt a türelmet, kitartást, amivel fiatalok és idősek alkotnak, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A teremben a régebbi munkákból kis kamaratárlat: paravánokon gyönyörű kolostor csipke, olasz csipke, hunnia csipke. Terítők, kendők, ruhakiegészítők, és egy igazán elegáns esernyő.

Egy tárolóban a hagyományos motívumokon kívül modern változatok is megcsodálhatók, karkötőkké, nyaklánccá formázva, bordó, arany, kék színekben. A csipke szépsége, változatossága gyönyörködtet, úgyhogy aki eddig úgy gondolta, csak molyette, a nagymama foteldíszének való darabokról van szó, az kezdhet átértékelni...

A fehérvári csipkekészítő-szakkör, hivatalos nevén a Csipkekészítő stúdió vezetőjétől, Karmanóczki Jánosnétól megtudtuk: közülük négyen-öten tagok az országos egyesületben, amelynek rendezvényeire rendszeresen járnak. A továbbképzéseken mdig van mit tanulni, például ez a rozalin technika is egy különlegesség. A csipkeverés mint hobbi, nem túl költséges - mondja -, az orsó az, ami kicsit többe kerül. Türelem kell hozzá, de nagyon szépeket lehet alkotni.