Kultúra

2009.10.19. 02:29

Meseház és szerelmes sünik

Székesfehérvár - Szombaton, a Pelikán Galériában és a Megyei Művelődési Központban is a magyar festészet napját ünnepelték. Az MMK programja bizonyult színesebbnek és népszerűbbnek...

Gábor Gina

Direkt jó, hogy elaludtunk, különben hiába toporogtunk volna már a kezdéskor a Pelikán Galéria előtt... Mert a művészek is késve érkeztek, ráadásul mindössze ketten, a Székesfehérvári Művészek Társaságának népes táborából. (Talán még az alkotók sem érzik igazi ünnepnek a festők védőszentje, Lukács nevenapját?) Igaz, a két megjelent képzőművész, Pinke Miklós és Revák István láthatóan fontos missziónak tekintette, hogy találkozhasson a közönséggel. Pinke mester erre az alkalomra direkt úgy válogatott a művei közül, hogy láttassa a különféle technikákat: finom akvarelleket, olajképeket hozott és egy tusrajzot is, amely teával megdolgozott - finoman sárgított - akvarell-papírra készült. De láttuk Pinke kedvenc foteljét, amelyet az alkotó vegyes technikával örökített meg. Az alkotó megkereste a galériában azt az ablakot, amelyből korábban elkezdte festeni az elé táruló látványt, és úgy gondolta, itt az alkalom, hogy befejezze a képet... Revák István a galéria másik termében tanítványa, Noémi portréján dolgozott... Azt tervezi, hogy a születésnapja alkalmából új kiállítással lep meg bennünket: portrésorozatot mutat be. De friss képeit is elhozta: két hetet töltött egy nemzetközi alkotótelepen a lengyel kisvárosban, Glucholaziban. Szívesen települt ki a városka utcáira festeni, de megörökítette a szálloda teraszáról elé táruló látványt is. Revák a galériában azt is türelemmel magyarázta a látogatóknak: miért használ porfestéket és tubusokban tárolt, krémes állagú festéket egyaránt...

Nagy élet volt viszont délután a Megyei Művelődési Központ - Művészetek Házában, amely ezzel a szlogennel buzdította festésre a vállalkozó kedvűeket: Mi adjuk a fehér falat, tegyél hozzá egy ecsetvonást! A Művészetek Házában felújítottak egy termet: ennek falát ajánlották fel a kreatív gyerekeknek és felnőtteknek. A termet főként a - Szentes Ottokár képzőművész vezetésével működő - felnőttekből álló Derkovits kör és a nemrég alakult Ifjúsági Start Műhely birtokolja. Az utóbbit képzőművészeti egyetemre járó fehérvári fiatalok - Gosztola Kitti, Hegedűs Hanna Léna, Nemes Márton és Lakatos Áron - vezetik: lelkesen foglalkoznak a gyerekekkel, fejlesztik kreativitásukat, s a képzőművészeti technikákkal is megismertetik őket. Így a fehér fal díszítés főleg a Start műhelyhez és a Derkovits körhöz tartozó kemény magot vonzotta, de csatlakoztak hozzá Debreczeni Kati animációs műhelyének és Detre Zsuzsa tehetséggondozó körének állandó résztvevői is... Mi azokat a gyerekeket szólítottuk meg, akik asztalon állva igyekeztek vidám festményekkel borítani a fal felső, üres területeit: Nemes Ádám szerelmes süniket festett, Mohai Zita éppen elkészült egy hívogató meseházzal, amibe bármikor beköltöznék. Boda Fanni az asztalon állva, nyújtózkodva, minél magasabbra próbált Napot pingálni, a testvére, Balázs pedig színes virágokon dolgozott a meseház környékén. Balázs elmesélte: Fanni, a nővére akart ide jönni, de itt ő is kedvet kapott a festéshez. Nem csodálom: a képeket látva meginogtunk: mi is bekapcsolódjunk-e? De eszünkbe jutott a két balkezünk. Átengedtük hát a terepet (falat) a kreatív, fantáziadús gyerekeknek.

A magyar festészet napja civil kezdeményezésként, néhány lelkes ember erőfeszítéseként 2002-ben jött létre. A kezdeményezők abban reménykedtek, hogy idővel a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz ez a nap. S hogy miért éppen október 18-át választották? Azért, mert ekkor van Szent Lukács névnapja: ő pedig évszázadok óta a festők védőszentje! Az elmúlt években országszerte különféle tárlatokkal, rendezvényekkel emlékeznek meg a fény, a színek, a formák és persze a festők ünnepéről...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!