Peet Project, a győztes jazz formáció

Péter és Marci azt meséli: a dalversenyt harmadszor rendezi meg a Jazzy Rádió, az egyetlen, amely kortárs jazzt sugároz: olyan muzsikát, amely populárisabb, könnyedebb, mint a standard jazz, ezért szélesebb közönséghez szól... Az adó csak Budapesten és körzetében fogható. Ám a rádió által évente meghirdetett dalverseny igen rangossá vált: rengetegen neveznek be rá. Így ez a megmérettetés a kortárs jazz műfajában olyan, akár a popzenében a Megasztár.

A fiúkat arról faggatom: mikor alakult meg a Peet Project?

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

Péter és Marci azt meséli: a dalversenyt harmadszor rendezi meg a Jazzy Rádió, az egyetlen, amely kortárs jazzt sugároz: olyan muzsikát, amely populárisabb, könnyedebb, mint a standard jazz, ezért szélesebb közönséghez szól... Az adó csak Budapesten és körzetében fogható. Ám a rádió által évente meghirdetett dalverseny igen rangossá vált: rengetegen neveznek be rá. Így ez a megmérettetés a kortárs jazz műfajában olyan, akár a popzenében a Megasztár.

A fiúkat arról faggatom: mikor alakult meg a Peet Project?

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

A fiúkat arról faggatom: mikor alakult meg a Peet Project?

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

A fiúkat arról faggatom: mikor alakult meg a Peet Project?

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

- Korábban egy másik formációval léptem fel - meséli Péter. - Még a gimnáziumban ismerkedtem meg Lőrincz Ádám billentyűssel. Mindkettőnknek van hangstúdiója, produceri munkákat vállaltunk. Szerepeltünk iskolai rendezvényeken, és együtt írtunk kortárs jazz dalokat. Ekkor merült fel bennem, hogy mi lenne, ha a hegedűt is bevonnánk a könnyűzenei dalokba? Nem úgy szerepelne, mint afféle fűszer - hanem markánsabban lenne jelen: a szaxofon vagy a szólógitár helyett... Végül ezzel akkora sikert arattunk, hogy meg is nyertük vele a diáknapokon a könnyűzenei kategóriát. Megalapítottuk a CZ Projektet - hiszen minketten cz-vel írjuk a nevünket - és készítettünk egy lemezt is, majd együtt léptünk fel. Később Ádám kivált a formációból. A CZ-vel tavaly is beneveztünk a versenyre: az akkori dalunk bejutott ugyan a döntőbe, de díjat nem nyertünk... Az idén is írtam egy dalt, úgy gondoltam, van olyan mint a tavalyi: szóltam Marcinak, volna-e kedve besegíteni ...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

- Szerencsére volt - veszi át a szót Marci. - Felmentem hozzá, meghallgattam, és néhány óra alatt megszületett az egész. A dal voltaképpen már készen volt, de én fújtam rá a tortára a tejszínhabot - csillogtatja a humorát komoly képpel. - Éreztük, vállalható dal jött létre, de azt nem gondoltuk, hogy esélyes lehet: erre nem is számíthat az ember, ha tudja, befutott előadókkal is konkurál egy versenyen. A díjátadón nem is vettem észre, csak amikor a videofelvételt megnéztem: néhány jónevű zenész láthatóan fanyalgott, amikor látta, hogy mi nyertünk... Ez bosszant egy kissé: ők már egzisztenciát teremtettek, ismertté váltak. Miért idegesíti őket, hogy egy-egy tehetséges fiatalember is feltűnik, sikert ér el egy efféle versenyen? Úgy gondolom, hogy ez nem is jelent különösebb rangsort. A szakmai zsűri úgy ítélte meg, hogy a mi dalunk volt az idén a legegységesebb, és ez a szám idomult a Jazzy Rádió jellegéhez, szellemiségéhez.

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

Persze, Marci tudja: jobb száz irigy, mint egy szánakozó. Ráadásul ők ketten nem akarnak egy percig sem ülni a babérjaikon, sőt, azt mondják: ez az a pillanat, amikor nem szabad elégedetten hátradőlni...

A dalverseny fődíja azt jelenti a két zenész számára, hogy hamarosan kemény munka vár rájuk: a győzelem ugyanis egy lemez elkészítésének lehetőségét jelenti a Peet Project számára, Magyarország egyik legjobb stúdiójában. Tekintélyes reklámozási lehetőséget is nyertek, és még jónéhány apróságot. De a legfontosabb a lemez. Ám amíg elkészül, rendszeresen fellépnek. Október 30-án, pénteken 20 órakor Székesfehérváron, a Petőfi Mozi Music Pubban hallhatjuk őket!