Az ördög bújt beléjük

 Pedig ördög bújt ezekbe a fiúkba, a bentlakásos egyházi iskolában, 1912 őszén. Annak az évnek a tavaszán süllyedt el a Titanic, s még két évet kell várni ahhoz, hogy kitörjön az első világégés. A fiúk rosszalkodnak, összekötik a cipőfűzőt, tintát öntenek a szenteltvízbe, elkövetnek minden akkor szokásos, ártatlannak látszó gyerekcsínyt. Aztán a tréfák egyre durvulnak. A határ azonban nem is köztük húzódik, hanem az osztályfőnök, Zoltán atya és az iskolába frissen érkező Weigl atya között. Utóbbi értetlenkedve és némileg lesajnálóan figyeli előbbi liberális nevelési elveit, a maga kegyetlen módszereivel a katonás drillt, a feltétlen engedelmességet, a szolgalelkűséget akarja a kamaszokba verni. Kettejük ellentéte a gyerekekre is hatással van. Ők is egyre kíméletlenebbek, ám a végső tragédia az addigiakat látva mégis némileg motiválatlannak tűnik.

A profi és az amatőr szereplők jól együtt dolgoznak, ahogy azt Gárdosnál megszokhattuk. Lengyel Tamás (Weigl) és Vata Loránd (Zoltán) mellett jók a fiúk: Kiss Márton, Bakai Gergely, Nagyistók Máté és a többiek, de külön ki kell emelni a Damián atyát alakító Kovács Mihályt, aki civilben hentes.

Kitűnően megkomponált, már-már túl szép képeket fotografált Seregi László. Ám valahogy a filmet túlságosan kimértnek, hidegnek érzem. Mert igaz, hogy ördög bújt azokba a fiúkba, de el is rejtezik az a pokolfajzat, és nagyon ritkán mutatja csak meg rút pofáját, sátáni lényét.

Gárdos Péter 1948-ban született Budapesten, az ELTE magyar-orosz szakán végzett 1971-ben. Előbb rendezőasszisztensként, majd rendezőként dolgozott a Mafilm Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióban. Első játékfilmjét, az Uramistent 1984-ben rendezte, Eperjes Károly és Feleki Kamill főszereplésével.

1987-ben forgatta egyik legsikeresebb filmjét, a címe Szamárköhögés.

2005-ben már megkapta a lejobb rendezés díját, a Porcelánbaba című filmjéért.

2005-ben már megkapta a lejobb rendezés díját, a Porcelánbaba című filmjéért.