Kultúra

2009.12.30. 03:29

Szerintük az élet egy csoda

Székesfehérvár - A megye iskoláiból 840 munka érkezett arra a képzőművészeti pályázatra, amelyet a Terembura egyesület és a Volksbank Galéria hirdetett meg. A beérkezett műveket kiállításon mutatják be Volksbank Galériában, február 15-éig.

Gábor Gina

A beérkezett 840 pályaműből 700 alkotást mutatnak be a Volksbank Galériában. A műveket négy kategóriában bírálta el a szakemberekből álló zsűri: Kirisics Vilma, Czinki Ferenc, Kirják Miklós és a tárlat kurátora, Bretus Imre. Bretus a Terembura alelnöke, Rosta Helga segítségével rendezte meg a kiállítást. A Terembura Kulturális Egyesület és a galéria közös képzőművészeti pályázata már tavaly sikert aratott, akkor Amit a szívedbe zárnál címmel vártak munkákat a gyerekektől. Jó hír, hogy az idén még több intézményből érkeztek művek, és nem is akármilynek.

S hogy mit tekintenek a mai gyerekek csodának? Látunk a rajzokon szürrealisztikus, varázsos, fantáziaszülte mesebirodalmakat, de sok ifjú alkotó az élet hétköznapi csodáit mutatja be képein: a családi vagy baráti együttléteket. Vannak, akik a természet csodáit - a különleges növényeket, állatokat - örökítették meg. Akadnak vicces képek is: például arról a csodáról , amikor a benzinkútnál teletankolnak egy autót, de az egyik pályázó művén pénzeső hullik. (Egy kicsit mi, felnőttek is ludasak vagyunk az efféle képek megszületésében, hiszen hányszor emlegetjük ivadékaink előtt - persze, humorral-, hogy minden álmunk valóra válik, ha pénzeső hullik. A gyerekek meg le is rajzolják...)

Érdekes, hogy különösen az óvodások és az alsó tagozatos diákok művei árulkodnak gazdag fantáziáról, kreativitásról... Ez azonban - mire a diákok középiskolások lesznek - mintha szép lassan kiveszne a belőlük. A középiskolások munkái azt sugallják: talán ők már nem mernek őszinték lenni, és csakis közhelyekben gondolkodnának... A tárlat kurátora, Bretus Imre erre azt mondja: nagy merészség egy egész életen át kreatívnak maradni, kilógni a sorból! Talán a felnőttvilág van efféle hatással a gyerekekre, mert ahogy cseperednek, a társadalom egyre jobban kockásítja őket: nem merik önmagukat adni, kész klisékben gondolkodnak... Éppen ezért az idén nem is adtak ki díjat a középiskolások kategóriájában. (Az előző évben is inkább a Tóparti művészetisei nyerték ezt a kategóriát, ám ők most átengedték a terepet a többieknek.) Létrehoztak viszont egy új kategóriát, mert kiderült, sokan szívesen próbálkoznak újabb kifejezési eszközökkel.

- Örültem hogy már más művészeti ágakkal is próbálkoznak a pályázók: például a kisfilmmel. De sokan küldtek kiváló fotókat, érkezett montázstechnikával készült munka is. A kreatív kategóriában az első díjat négy általános iskolás kislány nagyszerű animációs kisfilmje nyerte - mondja erről Bretus, aki a díjazott munkák fala előtt azt mondja: a zsűri minden korosztály munkáiban az eredeti gondolatot és annak művészi kifejezését értékelte. Az óvodás, hatéves Szamosi Orsolya például korát meghazudtolóan érett munkát adott be. Az alsós Strasszer Domonkos műve is lenyűgöző: képes a közös zenélés örömét, csodáját láttatni. A felsőtagozatos Krár Edina kompozíciója pedig azt a modern művészeti gondolkodást idézi, amelyet a kortárs képzőművészek munkáin is gyakorta látunk. De persze, a tárlaton nem csak a kategóriagyőztesek alkotásaiban gyönyörködhetünk. Ki-ki felfedezhet még megannyi szívének kedves művet, amely megmutatja miként látják a világot, a hétköznapokra is rácsodálkozni képes gyerekek...

Az óvodások kategóriájában a hatévesek nyertek: az első Szamosi Orsolya (Cifrakert Óvoda, Szabadbattyán), a második Varga Dorina (Palotavárosi Óvoda, Székesfehérvár), a harmadik pedig Árvai Klaudia (Napraforgó Óvoda, Zichy-újfalu). Az alsó tagozatosok kategóriájában fehérvári diákok taroltak: az első díjat a 10 éves Strasszer Domonkos (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola) kapta, második a 9 éves Litkey Bendegúz, a harmadik a 8 éves Ocskó-Kű Anikó lett (mindketten a Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjai). A felső tagozatosok között első a 13 éves Krár Edina (Csitáry Művészeti Műhely), második a 12 éves Nógrádi-Szabó Anna (Munkácsy iskola), harmadik a 14 éves Rosta Erika (Tolnai utcai Általános Iskola, Székesfehérvár). A kreatív kategória győztese egy négytagú csapat a Munkácsy iskolából: Bácskai Bettina, Schlett Orsolya, Nógrádi-Szabó Anna és Borbás Krisztina. Második lett a 15 éves Török Dániel (Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Mór), a harmadik a 16 éves Farkas Virág Csilla (Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola és Kollégium, Dunaújváros).

A zsűri két tanár tevékenységét is elismerte: díjazta Varga Andrea Judit (Általános Iskola, Speciális Iskola, Velence) és Tóth Péter (Munkácsy iskola, Székesfehérvár) munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!