Soha nincs későn - kritika az OHorten című filmről

Szóval, ez a Horten mozdonyvezető, és most nyugdíjba megy. Gyönyörű-hideg, havas tájon vezette a vonatát, már-már nyílegyenes pályán, mint ahogy életében sem volt semmiféle kilengés . Úgy mentek el az évek, hogy nem történt vele semmi. S most öregen, útban az elkerülhetetlen elmúlás felé hirtelen furcsa kérdésekkel szembesül. Kipróbálja-e a síugrást? Felmerészkedjen-e egy repülő fedélzetére? El tudja-e adni a hajóját? Hogyan került a lábára a piros női körömcipő?

Szép, melankolikus film az OHorten, lazán egymáshoz kapcsolódó epizódokkal szövögette művét Hamer, és szerencsére nem fukarkodik a groteszk, abszurd helyzetekkel sem. Nem harsány poénok ezek, s idővel váratlanságukat is magától értetődőnek érezzük. Metaforákból építkezik a mese, hiszen mi más lenne a szabott, kimért pályán haladó vonat, a kiszámíthatatlan hajó, a veszélyes repülő és a szabadság illúzióját jelképező síelés párhuzama. Telitalálat az Oddot alakító színész, Baard Owe, az epizódszereplők közül pedig kiemelkedik a Trygve Sissenert megformáló Espen Skjonberg. Rövid barátság az, ami köztük van: hősünk felsegíti a részeg Trygvet a földről, részese lesz egy bekötött szemmel végrehajtott éjszakai autózásnak, aztán pedig annak, hogy a vakon vezető öreg a volánra dőlve végleg elalszik. Csupa olyan dolog esik meg Oddal, amelyeknek látszólag semmi értelmük, csak a végén derül ki, mit is hoztak ezek az életében. Mert a film arról is, illetve elsősorban arról szól, hogy soha nincs későn. OHorten (azaz Odd Horten) szűkre szabott világa megváltozik, és - persze a korábbiakhoz mérten - 67 éves korában beköszönt hozzá az élet. Szép ez, már-már megható, de hál isten a filmben eltalálták az arányokat, az érzelmesség nem csúszik át érzelgősségbe, netán giccsbe. S persze nem szabad megfeledkeznünk a film egyik erősségéről, John Christian Rosenlund kiváló operatőri munkájáról.

Szóval, ez a Horten mozdonyvezető, és most nyugdíjba megy. Gyönyörű-hideg, havas tájon vezette a vonatát, már-már nyílegyenes pályán, mint ahogy életében sem volt semmiféle kilengés . Úgy mentek el az évek, hogy nem történt vele semmi. S most öregen, útban az elkerülhetetlen elmúlás felé hirtelen furcsa kérdésekkel szembesül. Kipróbálja-e a síugrást? Felmerészkedjen-e egy repülő fedélzetére? El tudja-e adni a hajóját? Hogyan került a lábára a piros női körömcipő?

Szép, melankolikus film az OHorten, lazán egymáshoz kapcsolódó epizódokkal szövögette művét Hamer, és szerencsére nem fukarkodik a groteszk, abszurd helyzetekkel sem. Nem harsány poénok ezek, s idővel váratlanságukat is magától értetődőnek érezzük. Metaforákból építkezik a mese, hiszen mi más lenne a szabott, kimért pályán haladó vonat, a kiszámíthatatlan hajó, a veszélyes repülő és a szabadság illúzióját jelképező síelés párhuzama. Telitalálat az Oddot alakító színész, Baard Owe, az epizódszereplők közül pedig kiemelkedik a Trygve Sissenert megformáló Espen Skjonberg. Rövid barátság az, ami köztük van: hősünk felsegíti a részeg Trygvet a földről, részese lesz egy bekötött szemmel végrehajtott éjszakai autózásnak, aztán pedig annak, hogy a vakon vezető öreg a volánra dőlve végleg elalszik. Csupa olyan dolog esik meg Oddal, amelyeknek látszólag semmi értelmük, csak a végén derül ki, mit is hoztak ezek az életében. Mert a film arról is, illetve elsősorban arról szól, hogy soha nincs későn. OHorten (azaz Odd Horten) szűkre szabott világa megváltozik, és - persze a korábbiakhoz mérten - 67 éves korában beköszönt hozzá az élet. Szép ez, már-már megható, de hál isten a filmben eltalálták az arányokat, az érzelmesség nem csúszik át érzelgősségbe, netán giccsbe. S persze nem szabad megfeledkeznünk a film egyik erősségéről, John Christian Rosenlund kiváló operatőri munkájáról.

Szép, melankolikus film az OHorten, lazán egymáshoz kapcsolódó epizódokkal szövögette művét Hamer, és szerencsére nem fukarkodik a groteszk, abszurd helyzetekkel sem. Nem harsány poénok ezek, s idővel váratlanságukat is magától értetődőnek érezzük. Metaforákból építkezik a mese, hiszen mi más lenne a szabott, kimért pályán haladó vonat, a kiszámíthatatlan hajó, a veszélyes repülő és a szabadság illúzióját jelképező síelés párhuzama. Telitalálat az Oddot alakító színész, Baard Owe, az epizódszereplők közül pedig kiemelkedik a Trygve Sissenert megformáló Espen Skjonberg. Rövid barátság az, ami köztük van: hősünk felsegíti a részeg Trygvet a földről, részese lesz egy bekötött szemmel végrehajtott éjszakai autózásnak, aztán pedig annak, hogy a vakon vezető öreg a volánra dőlve végleg elalszik. Csupa olyan dolog esik meg Oddal, amelyeknek látszólag semmi értelmük, csak a végén derül ki, mit is hoztak ezek az életében. Mert a film arról is, illetve elsősorban arról szól, hogy soha nincs későn. OHorten (azaz Odd Horten) szűkre szabott világa megváltozik, és - persze a korábbiakhoz mérten - 67 éves korában beköszönt hozzá az élet. Szép ez, már-már megható, de hál isten a filmben eltalálták az arányokat, az érzelmesség nem csúszik át érzelgősségbe, netán giccsbe. S persze nem szabad megfeledkeznünk a film egyik erősségéről, John Christian Rosenlund kiváló operatőri munkájáról.

Szép, melankolikus film az OHorten, lazán egymáshoz kapcsolódó epizódokkal szövögette művét Hamer, és szerencsére nem fukarkodik a groteszk, abszurd helyzetekkel sem. Nem harsány poénok ezek, s idővel váratlanságukat is magától értetődőnek érezzük. Metaforákból építkezik a mese, hiszen mi más lenne a szabott, kimért pályán haladó vonat, a kiszámíthatatlan hajó, a veszélyes repülő és a szabadság illúzióját jelképező síelés párhuzama. Telitalálat az Oddot alakító színész, Baard Owe, az epizódszereplők közül pedig kiemelkedik a Trygve Sissenert megformáló Espen Skjonberg. Rövid barátság az, ami köztük van: hősünk felsegíti a részeg Trygvet a földről, részese lesz egy bekötött szemmel végrehajtott éjszakai autózásnak, aztán pedig annak, hogy a vakon vezető öreg a volánra dőlve végleg elalszik. Csupa olyan dolog esik meg Oddal, amelyeknek látszólag semmi értelmük, csak a végén derül ki, mit is hoztak ezek az életében. Mert a film arról is, illetve elsősorban arról szól, hogy soha nincs későn. OHorten (azaz Odd Horten) szűkre szabott világa megváltozik, és - persze a korábbiakhoz mérten - 67 éves korában beköszönt hozzá az élet. Szép ez, már-már megható, de hál isten a filmben eltalálták az arányokat, az érzelmesség nem csúszik át érzelgősségbe, netán giccsbe. S persze nem szabad megfeledkeznünk a film egyik erősségéről, John Christian Rosenlund kiváló operatőri munkájáról.