Szárnypróbálgatás a 77-es teremből kirepülve

A változatos anyagot a fehérvári Kiss Antónia Zsanett, Balogh Péter, a budapesti Takács Orsolya és a kecskeméti Kincses Márk hozta össze, akik az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolában ismerkedtek össze. Azon belül is a festő szakra jártak együtt, még közelebbről az intézmény 77-es termének padjait koptatták közösen, ezért választották a különösebben meghatározott koncepció nélkül létrejött kiállítási anyag címéül ezt: Mínusz Két7. Az iskolai évek – legalábbis itt – véget értek, ez számukra veszteséget jelent, amit azzal próbálnak pótolni, hogy négyen szorosabb kapcsolatot ápolva, alkotói közösséget alakítva szép terveket szövögetnek. Például – ezt már Balogh Péter árulja el -, hogy jobban összekovácsolják a megyeszékhelyen élő, ide kötődő, művészeti területeken tevékenykedő fiatalokat. Ez tulajdonképpen már a megnyitón sikerült, hiszen a hangulatot az Alba Regia Táncegyüttes néhány ifjú tagjának műsora emelte.

Közös tárlat korábban is volt, méghozzá Kecskeméten, tavaly nyáron – derült ki beszélgetésünk során. A négyes szerette volna megmutatni magát és műveiket, akkor még Két7 néven futva. Ekkor határozták el, hogy állandó csoportként működve szerveznek kiállításokat, ahol lehet. A Művészetek Házába például maguk jelentkeztek, és a fiatalokat szívesen felkaroló intézmény helyet biztosított számukra.     
A csoport tagjai közül nem mindenkinek volt művészeti előképzettsége, legtöbbjük az óbudai iskolában szerezte első ilyen jellegű végzettségét. Orsolya például fővárosi gimnáziumba járt, de régóta élt benne a vágy a festés iránt. Ezért is választotta az említett intézményt, ahol – úgy érzi – kibontakozhatott, hagyták szabadon dolgozni. Leginkább női alakokat fest, korábban divatfotók alapján, most már saját fotók után, mert ez teszi igazán személyessé műveit. Szeretné a pályát folytatni, ha sikerül, művészeti felsőoktatási intézményben, ha nem, akkor más utat választva.
Péter általános iskolában járt rajz tagozatra, majd a Lánczos gimnáziumban tanult, de a késztetés a rajz, a festés iránt újra feléledt benne, ezért érettségi után jelentkezett az óbudai szakképző iskolába. Próbálkozott bekerülni a képzőművészeti egyetemre, és Pécsen is kacérkodott a festő szakkal, de a siker még várat magára. Az alkotói vágy azért buzog tovább, fantáziáját a színek, a műanyag világ, a robotok mozgatják, szívesen készít portrékat. Céltudatosan fest, ebben például sokat változott az utóbbi években – árulja el.
Antónia – Toncsi – a Ciszterci gimnáziumban végzett, eközben rajzszakkörbe járt, első művészeti végzettségét ugyancsak a kétéves képzésen szerezte. Szeret anyagokkal kísérletezni, azokat társítani, és szimbolikus jelentésű tárgyakat, képeket létrehozni, mindezt minimális színhasználattal, főleg a fekete-fehérre szorítkozva.
Márk Kecskeméten tanult művészeti középiskolában, ezután vezetett az útja Budapestre, a szakképző festő szakára. Folytatást tervez, képzőművészként szeretne majd dolgozni, témái köré pedig máris érdekes koncepciókat tud gyártani. Például a tárlaton látható „füles” képei igen figyelemfelkeltő jellegűek, a skalpgyűjtéssel kapcsolatos gondolatait tükrözik, filmélmény által is ihletve.

A fiatalokban ugyan érezhetően munkál némi csalódottság az eddigi sikertelen felvételik miatt, de azt ők is tudják, hogy a művészeti felsőoktatási intézményekbe nem egyszerű bekerülni. Sokszor csak a második, harmadik nekifutásra sikerül, viszont egyelőre kitartanak. Úgy érzik, az ott szerezhető tapasztalatok, kapcsolatok szükségesek a későbbi érvényesüléshez.
Addig is, remélhetőleg beváltják ígéretüket és sikerül olyan közösséget, rendezvényeket létrehozniuk, amelyek összehozzák Fehérvárról, illetve a megyéből a színes fantáziával, tehetséggel, lelkesedéssel megáldott ifjakat.