Kultúra

2010.08.19. 10:21

Túljelentkezés esetén lehet szóbeliztetni a hat-és nyolcosztályos gimnáziumokban

FMH - Ismét lehetőségük lesz a hat- és nyolcosztályos gimnáziumoknak arra, hogy az írásbelik mellett szóbeliztethessenek a középiskolai felvételik során - közölte Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár a tanévkezdés előtt tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

MTI

A helyettes államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: a gimnáziumoknak akkor lesz erre módjuk, ha legalább másfélszeres a túljelentkezés az adott intézménybe. A szóbeli az írásbeli vizsgánál kisebb arányban, 25 százalékban lesz beszámítható.
Gloviczki Zoltán a tanévkezdés kapcsán úgy fogalmazott: reményeik szerint ez lesz az utolsó olyan tanév, amely szerdán kezdődik és szerdán fejeződik be. Az MTI kérdésére megerősítette, hogy a jövő évtől nem feltétlenül szeptember 1-jén kezdődik majd a tanév a közoktatásban, ha ez a nap nem a hét elejére esik. Ezt a tanév rendjéről szóló rendeletben szabályozzák majd.
Közlése szerint az, hogy egy tanév szerdán kezdődik és végződik, abszolút életidegen; egy tanévnek lehetnek meghatározott napjai, de nehéz elindítani úgy, hogy a hét közepén kezdődik és hét elején végződik. A jövőben azt szeretnék, ha hétfőn kezdődne és pénteken zárulna a tanév - közölte a közoktatási helyettes államtitkár.
A tanév jogszabályi változásait ismertetve kitért arra, hogy visszaállítják alsó tagozaton a hagyományos osztályzást, s szülői vétó nélkül a nevelőtestületek dönthetnek arról, hogy évfolyamismétlésre utasítják-e a diákokat. A helyettes államtitkár a korábbi tiltásra utalva azt mondta: alsó tagozaton egyébként is nagyon ritkán buktatnak, s a szülői beleegyezés lehetősége nem nagyon hozott változást.
Kitért az óvodai alapnevelés programjának módosítására; a szövegből kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése. Szólt a büntető törvénykönyv módosításáról, amely a korábbiaknál határozottabb büntetést helyez kilátásba a pedagógusok ellen erőszakot elkövetőknek. A gyermekek védelméről szóló törvény módosításával pedig a családi pótlék folyósítását iskolalátogatáshoz kötik.
Gloviczki Zoltán elmondta: megkezdődött az új közoktatási törvény kidolgozása és a nemzeti alaptanterv kiegészítése is. 
Várhatóan a következő tanévben próbálják majd ki az intézmények komplex ellenőrzési rendszerét. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nem szakfelügyeleti rendszert kívánnak bevezetni, s az új ellenőrzési rendszerben nem lesz hatósági jogkör, nem tervezik pedagógusok munkából való felfüggesztését és elbocsátását.
Szeptember 1-jén nappali rendszerű iskolai oktatásban és óvodákban összesen 1,66 millióan kezdik meg tanévet, illetve a nevelési évet. Ebből 1,33 millióan iskolai oktatásban és 71-75 ezren felnőttoktatásban vesznek részt. Óvodákba 330.720-an járnak majd, általános iskolákban 760.110-en, szakiskolákban 126.260-an, speciális szakiskolákban 9.780-an, gimnáziumokban 197.540-en, szakközépiskolákban 237.460-an tanulnak.
Az új tanévben négy oktatási intézmény szűnik meg jogutód nélkül, tíz azonban megnyitja kapuit.
A tanév 183 napból áll és 2011. június 15-én, szerdán fejeződik be. Az őszi szünet 2010. november 2-5. között lesz, a téli szünet 2010. december 22-től 2011. január 2-ig, a tavaszi szünet 2011. április 21-től 26-ig tart. A tavaszi érettségi vizsgák 2011. május 2-án kezdődnek és június 28-án fejeződnek be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!