A soklaki kritikus szimbólumai - Kaszás Tamás kapta a Smohay-díjat

- Egy alkotó ember esetében szinte adja magát a kérdés: hogyan is kezdődött?

- Mindig érdekelt a zene és a rajz, ám soha nem voltam szorgalmas gyakorló. A gimnázium végén találkoztam Rohóval (Rohonczi István, képzőművész-tanár  a szerk.), aki felkészített erre a bizonyos Intermédia  Képzőművészeti Egyetem  szakra. Másodikra, 1997-ben sikerült bekerülni a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, a szintén dunaújvárosi Horváth Tiborral alkotott közös projektünkkel, amely Trozdem névre hallgatott. Akkor költöztem Budapestre, azóta vagyok soklaki.

- Kaszás Tamás képzőművész tehát soklaki...

- Leginkább ez egy túlélési forma. Főként külföldi művészeti ösztöndíjakra pályázom. Ez általában egy-három hónapos ottlétet jelent, ahol biztosítanak műtermet, szállást, némi pénzt a munkámhoz. Régebben inkább Nyugat-Európában voltak ilyen lehetőségek, és most van egy ilyen tendencia, hogy Közép- és Kelet-Európában is nyílnak a kapuk. Novemberben és decemberben például Varsóba megyek. A közelmúltban dolgoztam egy farmon önkéntesként Portugáliában, ahol egy másik alkotóval műalkotást is készítettünk.

- A munkáiddal kapcsolatban gyakran emlegetik a dunaújvárosi kötődésed. Valóban ennyire meghatározó számodra ez a fajta épített környezet, kulturális kötődés?

- Ez egy korai önéletrajzom alapján terjedt el, és jókora túlzás van benne. E megállapítások inkább régebben bírtak tartalommal. Igaz, van számos projekt, ami Dunaújvároshoz kapcsolódik. A gondolkodásmódomra azonban bizonyára hatott, hogy egy teljesen újonnan épített városban nőttem fel. Egy ilyen közegben inkább kortárs művészetben kezd el agyalni valaki, és nem tradíciókban, vagy nosztalgikus dolgokban. És itt nem feltétlenül a szocreálra vagy a paneltömbökre kell gondolni. Sokak fejében az a kép él Dunaújvárosról, hogy mivel ez a szocializmusban épült, itt minden negatív. Pedig akik ezt a várost tervezték annak idején - például az építészetben -, a legprogresszívebb szakemberek voltak. Elég csak Weiner Tibort felemlegetni, aki a dessaui Bauhaus hallgatója volt.

- Munkáid során gyakran társadalmi kérdésekhez is hozzászólsz.

- Mostanában ez kevésbé igaz, inkább az egyetemi évek alatt volt jellemző az ilyen típusú problémafelvetés. Kicsit bele is kerültem ebbe a kategóriába, hogy politikai művész. Ez természetesen sok mindent jelenthet. Főként kritikus álláspontot képvisel az adott társadalmi szituáció, vagy annak valamely részlete ellen. Bár nem nevezném politikai művészetnek, de sokat foglalkoztam korábbi rendszerek szimbólumaival. Ennek van egy olyan személyes oka, hogy gyerekként ezekben a szimbólumokban egyfajta optimista kisugárzást láttam. Nyilván ez színjáték, átverés volt, de gyerekként valós pozitív érzések voltak bennem. A munkáimban pedig azzal foglalkoztam, hogyan lehetne ezeket a pozitív kisugárzásokat visszaszerezni, a szimbólumokhoz tapadt negatív konnotációk nélkül. Az érdeklődésem vegytisztán esztétikai volt, és nem elvi.

- Mivel foglalkozol mostanában?

- A fókusz egy kicsit áthelyeződött. Korábban leginkább az érdekelt, hogyan lehet minél több embert megszólítani egy adott kérdésben. Most sokkal inkább az érdekel, a saját életemben hogyan tudom ezeket az elképzeléseket megfogalmazni. Szóval már nem a világot akarom megmenteni, hanem magamat akarom belehelyezni egy ideálisnak gondolt élethelyzetbe. Az a vágyam, hogy legyen egy olyan farmom, ahol önfenntartó ökologikus rendszert lehet kialakítani. Talán az életkorom miatt is, egyfajta otthonkeresés munkál bennem, és természetesen, mint alkotói feladat is motivál ez az elképzelés.

- Konkrét helye van már ennek a Kaszás Tamás-féle ökofarmnak?

- A Képzőn most kezdtem el egy hároméves iskolát, és mellette tanítok műtárgykészítést. Pontosabban: helyettesítek egy tanárt az Intermédia szakon, így az életem részben a fővároshoz kötött. Viszont van diákigazolványom, így kereshetem ezt az ideálisnak mondott helyet. A doktori iskolán pedig egy konkrét témával foglalkozom: egy olyan üvegház, amelynek színes ólomüvegből vannak az ablakai. Az ötlet egyszerűen hangzik, ám rengeteg kutatómunkát igényel. A tervek szerint ez egy használható üvegház lenne, ahol főként aromatikus és gyógyteának használható növényeket termesztenénk. Van egy spirituális, metafizikai szintje is, elég csak Goethe színelméletére gondolni. És hát esztétikailag is össze kell rakni ezt a házat. Tehát elég sok dolognak kell majd jól együttműködnie, hogy sikerüljön. Nemrég Hollandiában, Utrechtben már volt egy hasonló kísérlet, jóval szerényebb méretekben, mint az én terveimben szerepel.

- A közelmúltban vehetted át Székesfehérváron a Smohay-díjat.

- Őszintén szólva ezekkel a díjakkal nem igazán tudok mit kezdeni. Egyrészt, ezek az elismerések is részei ennek a kicsit abszurd képzőművészeti rendszernek. Másrészt a Smohay-díj annyiban mindenképpen érdekes, hogy ez kifejezetten székesfehérvári díj. Az alapítványtevők anno úgy határoztak, lehetőleg harmincöt év alatti helyi alkotókat jutalmazzanak. Ahogy az utóbbi évek díjazottjait átnéztem, azért jócskán színesedett a paletta. Az idősebb művészek körében volt még egyfajta furcsa szembenállás újvárosiak és fehérváriak között, talán identitási szempontból is. Az én generációmra ez a fajta szembenállás már nem jellemző. Számos alkalommal szerepeltünk egymás kiállításain, hol Újvárosban, hol Fehérváron. Ebben anno volt nagy adag demonstrációs üzenet is.

Névjegy

Kaszás Tamás 1976-ban született Dunaújvárosban. 1997-től 2003-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója.
2000 júniusától az Artpool Művészetkutató Központban ösztöndíjas. 2001-től tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának.
Díjak: Dunaújváros Művészetéért Közalapítvány első díja (2004),   Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület díja (2003), Smohay-díj (2010)
Ösztöndíjak: Akademie Schloss Solitude, Stuttgart (2008),  Transit ösztöndíj  Museums quartier 21, Bécs (2006),  Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj (200507),   Nykarleby-i ösztöndíj, Finnország (2004),  GARBA Workshop, Olaszország (2003),  Ludwig ösztöndíj.