Mester és tanítványai - Szabadi Vilmos a zeneiskolában

Hétfőn este valódi világváros, de legalábbis igazi zenei centrum polgárainak érezhették magukat a székesfehérváriak. Két jó hangverseny is várta az érdeklődőket: a Vörösmarty Színházban Johann Strauss-est, a zeneiskolában pedig az Ad Libitum kamaraestek nyitókoncertje. Ez a szituáció persze nem szokatlan egy New York-i, londoni, vagy éppen budapesti zenebarátnak: egyfelől öröm, másfelől döntéskényszer, s persze fejfájás a kritikusnak, hiszen szíve (és hivatástudata) szerint legszívesebben ott lenne mindenütt, ha tehetné. De mivel nem lehet, választani kellett: az újdonság varázsa végül a zeneiskolába vitt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az esetből mindenképpen érdemes néhány tanulságot levonni: kis odafigyeléssel nyilván elkerülhető lett volna az események ütközése.)

A zeneiskola nagy súlyt fektet rá, hogy szakmai munkája színvonalát tekintélyes muzsikusok rendszeres meghívásával is tovább emelje. E mentorok egyike Szabadi Vilmos hegedűművész, aki visszatérő vendégnek számít az intézményben: mesterkurzusok, zsűrizés szólította többször is ide, tanítványait pedig rendszeresen kihelyezett tanszaki hangversenyeken lépteti fel a nagyteremben. Ezúttal két, japán növendéke után maga is pódiumra lépett (a koncert alcíme nem véletlenül volt: Mester és tanítványai), pompás hegedűestté kerekítve ki a programot.

A műsor első részében Azosa Yamauchi és Shizuka Morigaki a 19. század nagy lengyel hegedűvirtuóza, Henryk Wieniawski két bravúrdarabját játszotta, Riho Noma intelligens és érzékeny kíséretével: Yamauchi a Moszkvai emléket, Morigaki az A-dúr hangversenypolonézt. Játékuk közös nevezője, a távol-keleti muzsikusokra különösen is jellemző végtelen precizitás persze igen jó szolgálatot tett ezekben roppant komplikált és látványos művekben: a sajátos karakterek megértésében ezzel együtt Morigakit éreztem erősebbnek (nem csoda: már több éve él Budapesten), a fiatal Yamauchi viszont technikailag oldotta meg jobban feladatát.

Tanítványait a mester követte: Szabadi Vilmos Yuka Iwasaki oldalán komoly programmal lépett a közönség elé. Bach c-moll szonáta, Kreisler Preludium és allegro Pugnani stílusában, Paganini La Campanella és Ravel Tzigane: minden igényt kielégítő, nagy zenét és hangszeres virtuozitást egyaránt felvonultató választás. Szabadi ideálisan felelt meg a nem mindennapi követelményeknek: a Bach-szonáta markáns, férfias komolysága, a Kreisler-szalondarab lendülete, a Paganini- és Ravel-művekben a technikai bravúrok sohasem öncélú, de kellően érvényesülő csillogása sokáig emlékezetes marad - egy szóval minőségi, nagy hegedülés volt, méltó egy zeneakadémiai tanárhoz, egy mesterhez.

A hatalmas tapsot két ráadással köszönte meg a művész és vele szinte együtt lélegző, kiválóan zongorázó partnere: két elragadóan dallamos miniatűr, Paganini Cantabile-je és Ravel Habanera-ja csendítette ki a hangversenyt. Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz: a múltban többször is hangot adtam abbéli aggályomnak, miszerint Székesfehérváron nagyon nem szerencsés egy időben két koncertet tartani - az eddigi gyakorlat szerint általában kioltották egymás hatását. Úgy tűnik, lassan mégiscsak kezdünk világvárosiasodni : információm szerint mindkét koncert megtalálta a maga közönségét - a két helyszínen egyaránt telt ház volt.

Tanítványait a mester követte: Szabadi Vilmos Yuka Iwasaki oldalán komoly programmal lépett a közönség elé. Bach c-moll szonáta, Kreisler Preludium és allegro Pugnani stílusában, Paganini La Campanella és Ravel Tzigane: minden igényt kielégítő, nagy zenét és hangszeres virtuozitást egyaránt felvonultató választás. Szabadi ideálisan felelt meg a nem mindennapi követelményeknek: a Bach-szonáta markáns, férfias komolysága, a Kreisler-szalondarab lendülete, a Paganini- és Ravel-művekben a technikai bravúrok sohasem öncélú, de kellően érvényesülő csillogása sokáig emlékezetes marad - egy szóval minőségi, nagy hegedülés volt, méltó egy zeneakadémiai tanárhoz, egy mesterhez.

A hatalmas tapsot két ráadással köszönte meg a művész és vele szinte együtt lélegző, kiválóan zongorázó partnere: két elragadóan dallamos miniatűr, Paganini Cantabile-je és Ravel Habanera-ja csendítette ki a hangversenyt. Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz: a múltban többször is hangot adtam abbéli aggályomnak, miszerint Székesfehérváron nagyon nem szerencsés egy időben két koncertet tartani - az eddigi gyakorlat szerint általában kioltották egymás hatását. Úgy tűnik, lassan mégiscsak kezdünk világvárosiasodni : információm szerint mindkét koncert megtalálta a maga közönségét - a két helyszínen egyaránt telt ház volt.

A hatalmas tapsot két ráadással köszönte meg a művész és vele szinte együtt lélegző, kiválóan zongorázó partnere: két elragadóan dallamos miniatűr, Paganini Cantabile-je és Ravel Habanera-ja csendítette ki a hangversenyt. Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz: a múltban többször is hangot adtam abbéli aggályomnak, miszerint Székesfehérváron nagyon nem szerencsés egy időben két koncertet tartani - az eddigi gyakorlat szerint általában kioltották egymás hatását. Úgy tűnik, lassan mégiscsak kezdünk világvárosiasodni : információm szerint mindkét koncert megtalálta a maga közönségét - a két helyszínen egyaránt telt ház volt.

A hatalmas tapsot két ráadással köszönte meg a művész és vele szinte együtt lélegző, kiválóan zongorázó partnere: két elragadóan dallamos miniatűr, Paganini Cantabile-je és Ravel Habanera-ja csendítette ki a hangversenyt. Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz: a múltban többször is hangot adtam abbéli aggályomnak, miszerint Székesfehérváron nagyon nem szerencsés egy időben két koncertet tartani - az eddigi gyakorlat szerint általában kioltották egymás hatását. Úgy tűnik, lassan mégiscsak kezdünk világvárosiasodni : információm szerint mindkét koncert megtalálta a maga közönségét - a két helyszínen egyaránt telt ház volt.