Hová lesz a pénzünk? Borsos Lőrinc-tárlat Fehérváron

A fehérvári származású, képzőművészeti egyetemet végzett Lőrinc Lilla és Borsos János akkor robbant be igazán a művészeti köztudatba, amikor eladták a diákhitel tartozásukat szimbolizáló, magát az összeget  ábrázoló festményt az Esterházy Alapítványnak. Azóta pedig erős  társadalomkritikával áthatott, a közéleti eseményeket, problémákat sajátos szemszögből, nem ritkán humorral, már-már szarkasztikusan bemutató műveikkel keltenek feltűnést hazai és nemzetközi kiállításokon. A Fehérváron nemrég megnyílt A pénzünk útja is ilyen. A Szabadművelődés Háza galériájába betérő néző semmiképpen se hagyományos képekre számítson, mert festmények ugyan vannak, ám ezek értéke nem annyira az esztétikum,  inkább egy folyamat,  állapot ábrázolása.
 - A témát korábban nem boncolgattuk annyira, mint most, erre a tárlatra készülve. A pénz útját több oldalról akartuk megmutatni, egyrészt a korrupció felől közelítve, másrészt azt érzékeltetve, az állam hogyan gazdálkodik forrásaival, azok hogyan jutnak el végül hozzánk, egyes emberekhez  - avat be a részletekbe Lilla, majd Janó hozzáteszi: -  Azt is dokumentálni szerettük volna, mi hogyan jutunk a pénzhez, mire költjük azt. A legjobb azonban az lenne, ha a közönség arra asszociálna:  ez a folyamat bárkire vonatkozhat. Minket az érdekel, honnan hová kerül, mivé változik a pénz.
Ezen gondolatokat két festményben fogalmazták meg, az egyik a 0. kilométerkő, a másik A pénzünk útja. Utóbbi egy festészeti pályázat apropóján született; a nyert összegből képsorozat készült, amit megvásárolt tőlük egy alapítvány, s a mű azt igazolja, mire költötték a kapott pénzt. A 0. kilométerkő pedig olyan állapotot jelöl, amikor tetemes adósságaikat kifizetve éppen "nullára jöttek ki", tehát nem volt tartozásuk. Aztán látható itt még egy installáció, konnektorokból összefűzve, a jól működő elosztó rendszer érzékeltetésére.
 - Magyarországon az egy főre levetített államadósságot is tekintve az embernek a legáhítottabb célja nem is az, hogy tartaléka legyen, hanem hogy ne tartozzon. Ez a mi életünkben is így van -  mondja Lilla, s ekkor kerülnek szóba a szűkülő pályázati lehetőségek, a művek eladásának nehézségei, az így kieső pénzek. Janó megjegyzi: nem akarnak állandóan e téma körül forogni, nem akarnak panaszkodni, de reflektálni akarnak arra a helyzetre, ami ma Magyarországon akár egy művészre, akár más foglalkozást űző emberre jellemző lehet. Ők idén szerencsére a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak támogatást, amelyet a munkára fordíthatnak.

 
A társadalmi problémák, a közéleti események iránti érzékenységüket külföldön is bemutatták már alkotásaikon keresztül. Nemrég az észtországi Tallinban szerepeltek, ahol Váltó címmel rendeztek be kiállítási anyagot, kisebb felzúdulást keltve. Az ottani Magyar Intézetben ugyanis épp akkor volt az igazgatóváltás, az észteknél bevezették az eurót, hazánkban  nem sokkal azelőtt történt kormányváltás. Borsos Lőrinc ezeket az eseményeket lovagolta meg, s próbálta műveivel átadni, milyen faramuci helyzeteket szülhet a váltás. Például az igazgatókról készült "egyperces csend" videofelvétellel, festett észt és magyar zászlóval, aranyszínű stafétabottal, amelyen a felirat ez volt: "Világhírű kortárs magyar képzőművészt!"
 Nem minden alkalommal cél azonban a feszültségkeltés. A debreceni Modemben például meghívást kaptak a közé a tizenkét alkotó  közé, akik a kortárs magyar művészek valláshoz, hithez való viszonyát mutathatják be.
- A kiállítás szervezője, Sturcz János művészettörténész egyetlen kitétele az volt, hogy a munkákban tetten érhető legyen az istenkeresés. A közös műveken túl mindketten szereplünk önálló munkákkal is - mondja Janó.
A művészpárról e kapcsán érdemes tudni, hogy életükben volt egy amolyan "nagy megtérés", egy pont, amikor rátaláltak Istenre. Az alkotások már az  ez  utáni gondolataikat, érzésvilágukat tükrözik. Ám Janó hozzáteszi:  - A  folyamat még mindig tart. Az ember ugyanis magában újra és újra beleütközik olyan falakba, amelyeket újra és újra át kell törnie. A kihívás tehát ismétlődik, nekünk is állandóan küzdeni kell, és lehet, hogy nem sikerül mindig felülkerekedni. Nem volt célunk az úgymond vallási giccs vagy a patetikus megjelenítés. Amióta megtértünk, azóta is vannak gondok, ezért a gyarlóságok, az önreflexiók megmutatása fontos. Nem használjuk a keresztény ikonográfiát, inkább saját élményt  dokumentálunk vagy évezredes teológiai kérdéseket feszegetünk,  a magunk módján.

Mindkét alkotó a fehérvári Tóparti gimnázium művészeti tagozatán érettségizett. Ezután a képzőművészeti egyetemen tanultak, Lilla festő,  János tervező grafika szakon szerzett diplomát. Az alkotói folyamatban  Lilla inkább a festészeti vonalat viszi, Janó    médiaeszközökkel  fejezi ki magát, de a szerepek  cserélődhetnek. Mint mondják, a  közös munka során egymás külső kritikusai, próbálnak elfogulatlanul ítélni. Jelenleg Fehérváron  laknak, de sokat tartózkodnak a fővárosban is.