Kultúra

2011.03.16. 10:16

Szalai Annamária: rendben van a médiatörvény

FMH - Rendben van a hatályos magyar médiatörvény; az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság vitája a jogalkalmazó szempontjából nézve érdektelen - nyilatkozta Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Magyar Hírlapnak.

MTI

"Az Európai Bizottság vizsgálata is megállapította, hogy a jogszabály most már összhangban van az európai irányelvvel. A bizottság sem koncepciójában, sem lényeges elemeiben nem talált kivetnivalót. Tehát amikor szakmailag elemezzük, akkor kiderül, hogy rendben van a hatályos magyar médiatörvény" - fogalmazott Szalai Annamária a lap szerdai számában megjelent interjúban.
Hozzátette: "ránk mint jogalkalmazókra nézve az Európai Bizottság döntése érvényes, az EP és a bizottság vitája a mi szempontunkból nézve érdektelen".
Szalai Annamária szerint politikai játszma zajlik az ügyben, ezért - mint a lapnak mondta - azzal nem kíván foglalkozni.
Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a sajtószabadságért tüntettek több helyen március 15-én, az NMHH elnöke azt válaszolta: "több száz elektronikus műsorszolgáltatót tartunk nyilván csak Magyarországon, és ebbe nem számítottam bele a nyomtatott sajtó és az online média tömeges jelenlétét. Szokatlan tehát arról beszélni, hogy bárki nem fejtheti ki a véleményét, s annak ne lenne valamilyen fóruma" - fogalmazott.
Szalai Annamária kiemelte, hogy az új törvény lehetőséget teremtett egy nagyszabású iparági átalakításra a közszolgálati intézményrendszerben, amelynek előző struktúrája "morálisan és gazdaságilag lezüllött", fenntarthatatlan, pazarló, átláthatatlan és ellenőrizetlen volt.

Cikkek a médiatörvényről ide kattintva!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!