Élőképek a múlt képkeretében

Húsvétra és Szent György napra esett idén a szomorú megemlékezés, amely a mányi svábok kitelepítésének 65. évfordulóját idézte meg. Arra az 1946. április 13-iki napra még sok idős ember élesen emlékezik – voltak, akik Németországból, Leimenből érkeztek már ott született leszármazottaikkal, s még élnek rokonaik Mányon is, akik itt maradtak. A kegyetlen rendelkezések szeszélyes ás esetleges végrehajtása folytán családokat szakítottak szét akkor, nem ritkán úgy, hogy a szülők nem távozniuk kellett, nagyobb gyermekeik maradtak, a kisebbek pedig velük tartottak.

- Magyar cigányoknak csúfoltak bennünket akkor – idézi a múltat Johann Payer kifogástalan magyarsággal. Elegáns, 85 esztendejéből tizenötöt bízvást letagadhat! – A nehéz kezdet után azonban megkapaszkodtunk, s néhány év múlva mindannyian építkeztünk – mondja büszkén az építési vállalkozóvá lett Payer János, akinek több rokona is él Mányon ma is. A kérdésre, hogy Nyugat-Németországban jól jártak, a fejét ingatja: ezek nem ilyen egyszerű dolgok, s nem is mérhetőek csupán anyagiakkal.

Hogy annyi mosoly és nevetés övezte ezt a szomorú ünnepet, annak több oka is volt. Leimenből, a mára testvértelepüléssé lett testvérvárosból vagy ötvenen érkeztek Mányra, családoknál, rokonoknál szálltak meg, s az esténként, családi, baráti körben mesélt mesék nemcsak szomorúak. Sokan többedszer jönnek, új kapcsolatok szövődtek, s a leimeniek anyagilag is számos támogatást nyújtottak a németekhez képest fél évszázada mindig is szerényebb körülmények kötözött élő magyar rokonoknak.

A temetőbeli megemlékezésen Fuchs Orsolya, a mányi kisebbségi önkormányzat elnökének lánya beszélt – ő a megyei kisebbségi önkormányzat tagja. A németországiak nevében az idős Fuchs Ferenc – nyilván rokona ezen Fuchsoknak – a kitelepítési emlékkőnél az elveszített hazáról, a szülőföldről beszélt könnyeivel küszködve, harag helyett az örök nosztalgia érzésével az elsüllyedt gyermekkor és ifjúság iránt. S hogy teljes legyen a kárpát-medencei sors megidézése, a nem helybéli születésű, de itt otthonra lelt Ugron Zoltán mányi polgármester Erdélyből elűzött nemes ősei, politikai érdemeket szerzett elődei kapcsán fejezte ki együttérzését.

A kisebbségi önkormányzat Leimen-háznak nevezett otthonában pedig igen különleges meglepetéssel várta Szabó Julianna és Kellermann Gitta tanárnők tanítványaikkal a vendégeiket. A film, a fotó és az internet korában valódi kuriózummal rukkoltak elő, Czirkelbach Erzsébet tanárnő, Párt Miklós és többek további közreműködésével! Régesrégen élőképeknek nevezték azt, amikor valamely történelmi jelenethez jelmezbe öltöztek a szereplők, s akár egy festményen, a nagy keretben mozdulatlanná dermedve álltak. Ki hinné, hogy ez ma is mekkora élmény! A német betelepüléstől az 1946-os kitelepítésig elevenítették meg néhány képpel a történetet a helyi iskolások.

Hiteles viseletben kicsik és nagyok, hátukon a batyuval, kezükben szerszámmal, szívükben a honfoglalók bizakodásával, majd az elűzöttek szomorúságával. Hajó a Dunán idefelé, vagon a kattogó síneken visszafelé, ahová ötven kilós batyuval tuszkolták fel őket, itt hagyván 250 éves életüket, munkájukat. S noha magyarországi németek voltak nyelvük és megőrzött kultúrájuk alapján, nemzedékek óta a Kárpát-medence, Magyarhon volt szülőföldjük, ahová Mária Terézia, vagy II. József idején érkeztek a jobb jövő reményében. Az általános iskolában még egy izgalmas kiállítás volt a ráadás, a tatabányai Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola gyűjtése alapján. Bőröndökben fotográfiák és interjúk a kitelepítésekről, s néhány régi mányi háztartási eszköz és szerszám, a múlt kézzel fogható rekvizitumaiként.