A zene legyőzte a halált a Concerto Ebraico hangversenytermi bemutatóján

Láng György hatalmas léptékű, négytételes concertójának születésére utóbb így emlékezett vissza a komponista: 1942-ben, egy téléjszakán, valahol ismeretlen, vad tájakon kattogott a hosszú szerelvény. A marhavagonban összebújtak az áldozatok, mert már-már megfagytak a gyilkos hidegben. A felvidéki deportáltak mélyen vallásos csoportja még sötétedés előtt igyekezett valamelyest rendbe hozni magát. Ünnepnap volt, ezt akarták a lehetőségekhez képest megtartani - néhány szem hideg főtt krumpli és fagyos sárgarépa volt az ünnepi lakoma . Sokáig imádkoztak, halkan mormolva. Majd a sötét vagonban egyszer csak zümmögés éledt: felzendült az Él sónó habó kezdetű örömének. Mind nagyobb erővel zengett, zúgott, ujjongó ritmusa túlharsogta a kerekek kattogását, a háborút és a halált, mely felé robogtak... A szerzőt az ősi dallam úgyszólván a fagyhalál széléről húzta vissza az életbe, megragadta a zsidó rituális ének különös zamata, szerkezete, a bonyolult ritmusváltások sora és a tematika tiszta folklórt tükröző felépítése. Felismerte az erős hangnemi rokonságot a különböző tájakon honos arab népzenékkel és az egész Kelet színes és túlfűtött népi dallamkincsével. Azon a kegyetlen éjszakán született meg benne az elhatározás: ha túléli ezt, akkor komponál egy nagy hegedűversenyt zsidó egyházi, világi dalokból és keleti népdalelemekből.

Gondolható: nem könnyű egy ilyen személyes vonatkozásokban gazdag zeneművet objektíven megítélni, hiszen hallgatása közben aligha tudunk elvonatkoztatni azoktól a szörnyű eseményektől, amelyek létrehozására késztették alkotóját. Különös, a múlttal több szinten is kapcsolatot tartó darabbal találkozhattunk a hétfői hangversenyen, amelynek egyik mélybe tekintő rétege az alapjául szolgáló zsidó melodika, a másik pedig a (romantikus) hegedűirodalom: a kompozíció számos ponton utal a többi között Mendelssohn, Csajkovszkij és Hacsaturjan koncertjeire. Láng nem tartozik a forradalmi újítók közé: színesen harmonizált és hangszerelt, dallamos muzsikát ír, amelynek egyéni karaktert a Concerto Ebraico esetében magától értetődően keleti motívumkészlete ad. A legjobban sikerültnek a finálét érzem, de a második tétel, a hegedű és a zenekar között zajló fájdalmas párbeszéde vagy a harmadik tétel klezmer-tánckarakterei hasonlóan figyelmet érdemelnek. Szabadi Vilmos heroikusan állta a sarat a néha nem igazán hangszerszerű, nehézségekben bővelkedő magánszólam előadásában: gyönyörű, magvas hangon, nagy koncentrációval játszott, s tévedhetetlennek bizonyult a karakterek megragadásában. A produkció után (amely a darab hangversenytermi bemutatója volt) a zeneszerző páholyokban helyet foglaló családtagjainak köszöntésére is sor került.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Láng György hatalmas léptékű, négytételes concertójának születésére utóbb így emlékezett vissza a komponista: 1942-ben, egy téléjszakán, valahol ismeretlen, vad tájakon kattogott a hosszú szerelvény. A marhavagonban összebújtak az áldozatok, mert már-már megfagytak a gyilkos hidegben. A felvidéki deportáltak mélyen vallásos csoportja még sötétedés előtt igyekezett valamelyest rendbe hozni magát. Ünnepnap volt, ezt akarták a lehetőségekhez képest megtartani - néhány szem hideg főtt krumpli és fagyos sárgarépa volt az ünnepi lakoma . Sokáig imádkoztak, halkan mormolva. Majd a sötét vagonban egyszer csak zümmögés éledt: felzendült az Él sónó habó kezdetű örömének. Mind nagyobb erővel zengett, zúgott, ujjongó ritmusa túlharsogta a kerekek kattogását, a háborút és a halált, mely felé robogtak... A szerzőt az ősi dallam úgyszólván a fagyhalál széléről húzta vissza az életbe, megragadta a zsidó rituális ének különös zamata, szerkezete, a bonyolult ritmusváltások sora és a tematika tiszta folklórt tükröző felépítése. Felismerte az erős hangnemi rokonságot a különböző tájakon honos arab népzenékkel és az egész Kelet színes és túlfűtött népi dallamkincsével. Azon a kegyetlen éjszakán született meg benne az elhatározás: ha túléli ezt, akkor komponál egy nagy hegedűversenyt zsidó egyházi, világi dalokból és keleti népdalelemekből.

Gondolható: nem könnyű egy ilyen személyes vonatkozásokban gazdag zeneművet objektíven megítélni, hiszen hallgatása közben aligha tudunk elvonatkoztatni azoktól a szörnyű eseményektől, amelyek létrehozására késztették alkotóját. Különös, a múlttal több szinten is kapcsolatot tartó darabbal találkozhattunk a hétfői hangversenyen, amelynek egyik mélybe tekintő rétege az alapjául szolgáló zsidó melodika, a másik pedig a (romantikus) hegedűirodalom: a kompozíció számos ponton utal a többi között Mendelssohn, Csajkovszkij és Hacsaturjan koncertjeire. Láng nem tartozik a forradalmi újítók közé: színesen harmonizált és hangszerelt, dallamos muzsikát ír, amelynek egyéni karaktert a Concerto Ebraico esetében magától értetődően keleti motívumkészlete ad. A legjobban sikerültnek a finálét érzem, de a második tétel, a hegedű és a zenekar között zajló fájdalmas párbeszéde vagy a harmadik tétel klezmer-tánckarakterei hasonlóan figyelmet érdemelnek. Szabadi Vilmos heroikusan állta a sarat a néha nem igazán hangszerszerű, nehézségekben bővelkedő magánszólam előadásában: gyönyörű, magvas hangon, nagy koncentrációval játszott, s tévedhetetlennek bizonyult a karakterek megragadásában. A produkció után (amely a darab hangversenytermi bemutatója volt) a zeneszerző páholyokban helyet foglaló családtagjainak köszöntésére is sor került.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Gondolható: nem könnyű egy ilyen személyes vonatkozásokban gazdag zeneművet objektíven megítélni, hiszen hallgatása közben aligha tudunk elvonatkoztatni azoktól a szörnyű eseményektől, amelyek létrehozására késztették alkotóját. Különös, a múlttal több szinten is kapcsolatot tartó darabbal találkozhattunk a hétfői hangversenyen, amelynek egyik mélybe tekintő rétege az alapjául szolgáló zsidó melodika, a másik pedig a (romantikus) hegedűirodalom: a kompozíció számos ponton utal a többi között Mendelssohn, Csajkovszkij és Hacsaturjan koncertjeire. Láng nem tartozik a forradalmi újítók közé: színesen harmonizált és hangszerelt, dallamos muzsikát ír, amelynek egyéni karaktert a Concerto Ebraico esetében magától értetődően keleti motívumkészlete ad. A legjobban sikerültnek a finálét érzem, de a második tétel, a hegedű és a zenekar között zajló fájdalmas párbeszéde vagy a harmadik tétel klezmer-tánckarakterei hasonlóan figyelmet érdemelnek. Szabadi Vilmos heroikusan állta a sarat a néha nem igazán hangszerszerű, nehézségekben bővelkedő magánszólam előadásában: gyönyörű, magvas hangon, nagy koncentrációval játszott, s tévedhetetlennek bizonyult a karakterek megragadásában. A produkció után (amely a darab hangversenytermi bemutatója volt) a zeneszerző páholyokban helyet foglaló családtagjainak köszöntésére is sor került.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Gondolható: nem könnyű egy ilyen személyes vonatkozásokban gazdag zeneművet objektíven megítélni, hiszen hallgatása közben aligha tudunk elvonatkoztatni azoktól a szörnyű eseményektől, amelyek létrehozására késztették alkotóját. Különös, a múlttal több szinten is kapcsolatot tartó darabbal találkozhattunk a hétfői hangversenyen, amelynek egyik mélybe tekintő rétege az alapjául szolgáló zsidó melodika, a másik pedig a (romantikus) hegedűirodalom: a kompozíció számos ponton utal a többi között Mendelssohn, Csajkovszkij és Hacsaturjan koncertjeire. Láng nem tartozik a forradalmi újítók közé: színesen harmonizált és hangszerelt, dallamos muzsikát ír, amelynek egyéni karaktert a Concerto Ebraico esetében magától értetődően keleti motívumkészlete ad. A legjobban sikerültnek a finálét érzem, de a második tétel, a hegedű és a zenekar között zajló fájdalmas párbeszéde vagy a harmadik tétel klezmer-tánckarakterei hasonlóan figyelmet érdemelnek. Szabadi Vilmos heroikusan állta a sarat a néha nem igazán hangszerszerű, nehézségekben bővelkedő magánszólam előadásában: gyönyörű, magvas hangon, nagy koncentrációval játszott, s tévedhetetlennek bizonyult a karakterek megragadásában. A produkció után (amely a darab hangversenytermi bemutatója volt) a zeneszerző páholyokban helyet foglaló családtagjainak köszöntésére is sor került.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

A szünet után az ismeretlent a méltán ismert követte: minden idők egyik legnagyobb zenekari kompozíciója, Brahms 4. szimfóniája. Ez az életről és halálról már mindent tudó, kimeríthetetlenül gazdag partitúra a remekmű hasonlíthatatlan levegőjét árasztva szembesített bennünket ugyanazokkal a lényegre mutató sorskérdésekkel, amelyeket a maga szűkebb kereteiben Láng concertója vetett fel. A korrekt, egy-egy pillanatra szépen felforrósodó interpretációt lelkes tapssal fogadta a nézőteret majdnem teljesen megtöltő hallgatóság.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.

Láng György (1908- 1976) nem csak A Tamás-templom karnagya és más, nagy sikerű életrajzok írója, de zeneszerző, zenekritikus is volt egyben. Hányatott életútja, amely Kodály zeneszerzésosztályából újságszerkesztőségeken, ukrajnai munkaszolgálaton és a mauthauseni koncentrációs táboron át tisztviselőségig és bárzongoristaságig, majd élete végén zeneelmélet- és zenetörténet-tanárságig ívelt, már önmagában is kész kalandregény. Zeneszerzői életműve hasonlóan változatos: sanzon és szimfónia, mise és kisebb szalondarabok egyaránt megtalálhatók benne.