Kultúra

2011.09.10. 19:12

Orosz filmé az Arany Oroszlán, Fassbender a legjobb színész

Alekszandr Szokurov orosz rendező Faust című filmje kapta szombaton a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 68. velencei filmfesztiválon, a legjobb színész Michael Fassbender, a legjobb színésznő a kínai Deanie Ip, a legjobb rendező pedig a szintén kínai Caj Sang-csün lett.Szokurov filmje ugyan megosztotta a kritikusokat és a közönséget, a Darren Aronofsky vezette nemzetközi zsűri mégis ezt találta a legjobbnak.

MTI

Az orosz rendezőnek a hatalom "nagy játékosairól" szóló sorozatának ez a negyedik darabja, amely egyben lezárása a tetralógiának. Míg Szokurov korábbi három filmje valós történelmi alakok - Hitler, Lenin és Hirohito japán császár - személyét járta körül, addig a Johann Wolfgang von Goethe híres művén alapuló történet egy fiktív alakot állít középpontba. 
 A 2010-ben forgatott alkotás szereposztásában talán Hanna Schygulla német színésznő neve a legismertebb a közönség előtt.
"Goethe és az ő Faustja kulcselemei az európai kultúrának, a nyugati kultúra alapját jelentik" - fogalmazott filmje velencei bemutatója kapcsán a rendező, aki szerint a német írófejedelem minden utána jövő szerzőt megihletett, többek közt Dosztojevszkijt is.
 Kritikusok Szukorov rendezését azonban túl "komótosnak", a párbeszédeket pedig túlságosan is "elnyúlónak" találták. Az előzetes latolgatásokban a Faust nem szerepelt a végső favoritok között, a zsűri azonban ismét bizonyította: Velencében bármikor befuthat egy esélytelennek tartott film.
Beigazolódtak viszont azok a vélemények, amelyek Michael Fassbendert tartották a legjobb férfi színészek versenye legfőbb esélyesének, szombaton este a német-ír tehetség vehette át a Coppa Volpit (Volpi Kupát). 
 A fesztiválon nagy tetszést aratott színész Steve McQueen brit rendező Shame című filmjében nyújtott alakításáért kapta a rangos elismerést. Fassbender - akit többek közt Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című alkotásából ismerhet a közönség - egy szexőrült férfit játszik a Shame-ben.
A legjobb női főszereplő Deanie Ip (Deanie Yip) kínai színésznő lett A Simple Life című filmből. A 63 éves hongkongi művészt Keira Knighley és Kate Winslet mellett emlegették a lehetséges befutók között a Coppa Volpira.
A nemzetközi zsűri különdíjjal, Ezüst Oroszlánnal jutalmazta Emanuele Crialese filmjét, a Terraferma című olasz menekültdrámát, amelynek egyik főszerepét egy évekkel ezelőtt az olasz partoknál lezajlott menekültdráma túlélője játssza.
A legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlán-díjat a meglepetés versenyfilm, a People Mountain People Sea című dráma alkotója, Caj Sang-csün (Cai Shangjun) vehette át, míg a legjobb forgatókönyvért az Alpis című görög alkotás szerzőit, Eftimisz Filipput és Jorgosz Lantimoszt díjazták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!