Kultúra

2012.06.20. 06:10

Maugli júliusban színpadra lép

Székesfehérvár - Igazi sikerdarabot, A dzsungel könyve című musicalt próbálják a Vörösmarty Színházban. Dés László-Geszti Péter-Békés Pál műve az 1996-os bemutatója óta népszerű.

Szabó Zoltán

Az előadás rendezője Szurdi Miklós. A név bizonyára sokaknak ismerős Fehérváron, hiszen ő volt a színház igazgatója öt éven át, 2008-ig. Azt mondja, furcsa érzés volt visszajönni ide újra.
  
- Nagyon megérintett a dolog. Egyszerre volt jó és rossz, ahogy jöttem fel az épületben, az egyik lépcsőfok a szomorúságot, a másik  a boldogságot jelentette - mesélte tűnődve.  

- Nem véletlen, hiszen életem jelentős öt évét töltöttem itt.   Az viszont nagyon jó érzés volt, meg is hatódtam rajta, ahogyan a színházi dolgozók  fogadtak.

Még nem rendezte   Szurdi A dzsungel könyvét,  sőt, színpadon sem látta az eddigi    előadásokat.  A zenéjét   azonban ismeri és nagyon szereti, a  kitűnő dalszövegekért  pedig külön is gratulált  egykor Geszti  Péternek. A  szövegek szerinte nem "egyszerűen" szellemesek,  de tele vannak érzelemmel és emberismerettel is.  Mint ahogyan a     darab, a történet is többrétegű.
 
- Bízom benne, hogy el tudjuk vele érni azt, ami annak idején a Diótörővel sikerült.  Azt, hogy a gyerekek nagyon fogják szeretni az  érzelmeiért, a humoráért, a zenéjéért,  a figurákért, a felnőttek pedig más okok miatt.   Talán nem túlzás azt mondani, hogy nagyon erősen hajaz a sztori a jelen társadalmunkra.   Hogyan válik valaki idegenné, miként fogadják vagy nem fogadják be,  hogyan taszítják ki, hogyan kell felnőtté válni,  és mennyire tud az fájni, ha valaki rájön, más, mint a többi.  A darabban az állatok a maguk módján hasonló társadalmat alkotnak, mint az emberek. Áttételesen azt a kérdést is érinti a történet, hogy  a horda jelleg  miként kebelezheti be az embert.

Ám  azt Szurdi is hangsúlyozza, hogy  A dzsungel könyve    elsősorban látványos,   táncos,   emellett     tanulságos mese.   Nagyon reméli, hogy minden korosztálynak   szóló, nagyon szórakoztató, néha megríkató, sokat   nevettető és elgondolkodtató előadást csinálnak.      Amelyben szinte naturálisan realisztikus lesz a díszlet,  amelyet a rendező    Kiss Józseffel  közösen  tervezett.      Az állatok is tényleg állatszerűek, a mozgásuk is.    Sok akrobatikus elem lesz a darabban, és a koreográfiát   az a Bakó Gábor állítja össze, akivel  Szurdi az Aidában is dolgozott.   A jelmeztervező Juhász Kati, ő találta ki az Óz,  a nagy varázsló       pompás jelmezeit,   Szurdinak pedig egykor a Família Kft. televíziós sorozatban volt a munkatársa.     A szereplők közül Maugli és Tuna   kiválasztására meghallgatást hirdettek, több mint 250-en jelentkeztek.    A lánynak, Tunának jól kell énekelnie és szépnek kell lennie: Dézsi Éva Darinka és Gárdonyi Fanni  felváltva  alakítják.  Mauglit  az első pillanattól kedvelni   kell:  Eszes Szabolcs  és Horváth Gyula Antal  biztosan képesek lesznek erre.
A dzsungel könyvét július 12-én és 13-án mutatják be a Vörösmarty Színházban, és a következő évadban is láthatják majd a nézők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!