2015.05.10. 10:48
A 2013. évi Smohay-díjas festőművész kiállítása az Országzászló téren
Festményei gyakran vannak részekre osztva, egy felületen belül több különálló képet tartalmaznak – mintha egy kitalált film képkockái lennének.
Ezek a részletek látszólag nem illenek össze, bár sejtetnek egy-egy különleges hangulatú történetet. Valóban így van, pontos a Szent István Király Múzeum rövid ismertetője. Még azt lehetne hozzátenni, hogy ezek a „montázsok”, mozdulatlanságba dermedt „videoklipek” meglehetősen nyugtalanító érzéseket keltenek. Egy bájos ifjú hölgy, Czene Márta, a 2013. évi Smohay-díjas alkotó festette őket, és erősen ajánlott megtekinteni a képeket a május 21-ig nyitva tartó Kilátás című kiállításon az Országzászló téri épületben. Ismétlem, festette, mert „fényképszerűségük” ellenére a művek ecsettel készültek, technikailag is kiforrott alkotások.
Egy felületen belül több különálló kép, mintha egy kitalált film különös jeleneteit látnánk Czene Márta festményein (Fotó: Molnár Artúr)
Tatai Erzsébet művészettörténész, aki értője és ismerője Czene művészetének, kiváló, Mind the gap!, avagy Légy résen! címmel indított megnyitó beszédet mondott. Ő hívta fel a figyelme arra, hogy a montírozásnak szinte képenként – olykor egy festményen belül is – más és más módját alkalmazza a művész, különböző fortélyokhoz fordul, hogy zökkenőmentessé tegye a különféle képek közti átmenetet. Éles szélekkel érnek össze például a Lassú víz és a Nehéz álom képei, de a feketék, sötétek peremekig terjedő foltjai felpuhítják az éleket, elbizonytalanítják a határokat...
Tatai Erzsébet és Czene Márta Smohay-díjas képzőművész Tatai Erzsébet a kiállításon (Fotó: Molnár Artúr)
A képek összeillesztésével Czene Márta kétségtelenül szorosabbra fűzi a narratív fonalat – a képek érintkezése révén azok csak, szinte kötelező érvénnyel egymásra vonatkoztathatók. Nincs űr, nincs szünet, nincs menekvés... A különböző illesztések a kapcsolatok eltérő minősége miatt más-más jelentést generálnak. A képek precíz összedolgozása, ami megteremti a folytonosság illúzióját, inkább megtévesztő, ettől nem könnyebb a megfigyelő dolga, csak azt hiszi, és el van bűvölve...
Bentről: a banális és azt ironizáló cím csak fokozza a rejtélyt (Fotó: Molnár Artúr)
A művészettörténész végül azzal fejezte be: „A banális címek – mint mellékes körülményre hivatkozó utalások, vagy a művészet, nézőpont környékét problematizáló – és egyben azt ironizáló címek (Bentről, Ellenfény, Távlat) csak fokozzák a rejtélyt, hogy a kiállítás címe ezt a szofisztikált vizuális és verbális gondolatmenetet megkoronázza: homályos függöny mögül vajon milyen a Kilátás?”