2015.09.28. 11:22
Gróf Nádasdy Borbála - A hit előre, fölfelé tekint!
Nádasdladány – „Hány éves vagy?” – szegezte neki a kérdést tavaly karácsony előtt egy kisfiú. „Huszonöt év híján száz!” – dicsekedett neki. „És még tudsz járni?”
Igen, jár. És ír, és beszél, elvarázsolja hallgatóságát. Kikacsint rám, ahogy a fotómasinával bolyongok, kameraérzékeny, nemhiába a színésznői múlt. Mesél nekünk a grófnő, egyik történetét a másikba fonja, visszaugrik a régmúltba, majd újra napjaink ellentmondásaival szembesít bennünket. Áhítattal hallgatjuk.
Újra itthon, s most már végleg címmel a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett gróf Nádasdy Borbála beszélt életéről, könyveiről és hazatéréséről vasárnap délután a Nádasdy-kastély Ősök csarnokában. A kötetlen beszélgetést dedikálással kötötték egybe.
Az olvasók visszajelzéseiből érzi, szükség van rá itthon, és ez lélekemelő. Vallja: könyvei, utazásai és találkozásai által újra megtalálta soha el nem veszített hazáját. A bánat hátra néz, az aggódás körbe, a hit pedig előre, fölfelé tekint. Emeljük fel hát büszkén a fejünket! – mondja az egyik, magyarságunkat firtató kérdésre.
Borbála ötvennyolc év emigrációt követően idén nyáron végleg hazaköltözött Magyarországra, férjével, Jean Poyeton építésszel Veszprémben vásároltak lakást, egy 1900-ban épült szecessziós stílusú házban. A szobák nagy beltéri magasságúak, nem győzik majd kifűteni – jegyzi meg a rá jellemző közvetlenséggel.
Az írónő annak idején politikai menekültként lelt hazára Franciaországban, egy kérdésre válaszolva naprakészen fejti ki: meggyőződése, hogy a mostani migránsok közül többen nem a közvetlen életveszély, hanem a jobb élet reményében érkeznek Európába. Nem titkolja azt sem: beláthatatlan következményei lehetnek az új népvándorlásnak, s már Nyugaton is kezdenek ébredezni az emberek.
Mosolyog, nem fárasztja a dedikálás, pedig a sor vége a másik teremben kanyarog. Mindenkihez van egy kedves szava. A kastély munkatársai kedvenc káposztás rétesével kínálják, a gondnok kolbászt süt a visszaút előtt. Majd beszámoltok róla, hogy milyen a bor – nevet, neki még ma vezetnie kell.
Öt kötet után készül a hatodik? – kérdezem tőle. Ha jól alakulnak a dolgok – hangzik a válasz –, a franciaországi búcsút és az itthoni újra-beilleszkedést feldolgozó könyve jövőre jelenik meg.
– Legközelebb Ősiben, itt a szomszédban, október 5-én este a könyvtárban vendégeskedem – szól még utánam
