Kultúra

2016.02.26. 10:40

Sikert hozó „firkálmányok”

Nikolett Corley kilenc éve azt hitte, vége mindennek: elveszítette a munkáját, tönkrement a házassága és a válás után nem maradt más értéke, mint egy autó.

Sebestyén Lilla

Aztán 2007 áprilisában megszületett az elhatározás: fogja, ami maradt és elmegy Amerikába. Felvette a kint élő magyarokkal a kapcsolatot eladta az autóját és vett egy repülőjegyet az államokba.

- Még a hét napjait sem tudtam elmondani angolul, annyira nem ismertem a nyelvet. Az elején a kint élő magyarok segítettek - magyarázza Nikolett, majd azt is hozzáteszi: Az egyik nagy fordulópont az életében az volt, amikor megismerte a jelenlegi férjét, Kevin Corleyt, akinek nem kellett csak pár hónap, hogy az ujja köré csavarja Nikolettet. A másik nagy szerelem a rajzolás lett.

Nikolett kilenc éve költözött az államokba, és most jelenik meg ötödik felnőtt színezőkönyve. Fotó: Kevin Corley

- Mindig is az a típus voltam, aki szeret alkotni. Az érettségi után sokáig rajztanár szerettem volna lenni, de ez az álom elszállt, aztán már csak akkor vettem ceruzát a kezembe, amikor a gyerekeim kicsik voltak, de a napocskák és szivárványok pingálásánál ott sem merészkedtem messzebbre. Aztán egyik nap, a fiam füzetbe rajzolt graffitiit szemügyre véve elgondolkodtam: nekem is valami hasonlóval kellene lefoglalnom magamat. Vettem mindenféle ceruzát, filctollat, papírt és nekiálltam. Először portrékat kezdtem el rajzolni, később pedig ráakadtam a zentangle technikára. A munkáimról készített fotókat később megosztottam a különböző közösségi oldalon - magyarázza a Brooklynban élő alkotó, akinek rajzaira először egy szintén magyar anyuka figyelt fel. Megkérdezte Nikolettet, kinyomtathatja-e a gyerekeinket a képeket, hogy színezhessenek. Később ugyanezzel a hölggyel, közös erővel összeállítottak egy könyvet is a rajzokból.

- Jól fogyott, de nem volt kiemelkedő. Pár hétre rá kaptam egy levelet az egyik legnagyobb New York-i könyvkiadó képviselőjétől, aki megkérdezte: lenne-e kedvem egy újabb felnőtt színezőkönyvre való rajzot elkészíteni. Egy hónapom volt hatvan képre, így szinte állandóan dolgoztam - mesél Nikolett, aki érdekességként azt is hozzáteszi: mindig is csak „firkálmányokként" tekintett a képeire, nem igazi művészetként, ezért is lepődött meg annyira, amikor jó áron megvette a kiadó a rajzait.

- Ez tavaly történt, azóta már több könyv is - mondhatni - mögöttem van. Most adtam le az ötödiket és imádom csinálni. Ettől függetlenül persze dolgozom ugyanúgy, farmerban járok és metrón utazom. Az életem csak annyiban változott meg, hogy kevesebbszer van letörölve a por a lakásban - nevet a művésznő, aki sokakkal ellentétben szabad kézzel készíti rajzait, ráadásul elképesztően gyorsan.

- A befutott, nagyon népszerű felnőtt színezőkönyvek rajzosainak egy éve van egy könyvre, én harminc nap alatt végzem el ugyanezt a munkát - magyarázza Nikoletta, aki azt is hozzáteszi: A szűk határidők mindig kihívás elé állítják, és egyben inspirálják is. Míg nálunk egyébként viszonylag új keletű a felnőtt színezők megjelenése, Amerikában már négy-öt éve hódít, így a könyvek is változatosabbak.

- Karácsony után megpróbáltam én is „betörni" a hazai piacra, de elutasításba ütköztem. A kiadók visszadobták az ötletemet azzal, hogy túl telített a piac - magyarázza Nikolett, akinek könyvei már számos ország polcain ott vannak. Reménykedhetünk benne, hogy a jövőben, talán nálunk is kikerülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!