A fellépés számomra ünnep

- Zenészdinasztiából indult, ez garancia lehet a sikerre?

- A legnagyobb garancia az, ha szereti az ember a közönséget. Ha szereti azt, akinek zenél! Vagy akinek készíti a tetszőleges terméket, mert ez minden szakmára igaz! Biztos vagyok abban, hogy az a pék, aki szeretettel készíti a kenyeret, sokkal sikeresebb, mint az, aki nem szereti a munkáját, s vele a fogyasztóit! A mi szakmánkra, az előadóművészetre ez aztán főleg igaz. S még valami: a közönséget úri gőggel kioktatni soha nem szabad.

- Igaz, hogy a családdal együtt játszott valódi lakodalmakban is?

- A nagyapám a Magyar Rádió zenekarának alapító tagja volt. Vele a karácsonykor rendezett közös trombitálásokon léptem fel. Mi nem jártunk muzsikálni lakodalmakba. Én voltam, aki lagzikba kezdett járni, én voltam
az elfajzott fiú, a vadhajtás a családban!

- Sokféle zenekarral lépett fel a pályafutása során. Melyik a kedvenc felállása?

- Én a smooth dzsesszt szeretem. Ez az az irányzat, amelynek az eredete az r & b, funk, popzene, és a fúziós dzsesszhez is köthető. Mindenképen az olyan felvételeket kedvelem, amelyekben fúvósok is dominálnak.

- A sikernek van receptje?

- A közönség igényeit nem lehet matematikai képletekkel kiszámolni, de megérezni annál inkább lehetséges, és erre nagyon nagy szüksége van a dalszerzőnek és az előadónak is. Van egy régi sláger, amiben azt énekelik, hogy Majd ha egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre! Nos ez akkoriban született, amikor a szélesebb tömegeknek szinte elérhetetlen volt ez az élmény, s nem úgy állt a dolog, hogy esetleg egy Debrecenig érvényes vonatjegy árából akár Londonba is elrepülhessen az ember. A fülbemászó dal segítségével azonban szívesen álmodoztak róla. Azóta is énekelik a dalt.

Galambos Lajos: Nem szeretem az esetlegességeket. Mindig a kiszámítható, pontos dolgokat akarom, és a kiváló minőséget! A távolságtartást ugyancsak nem szeretem...
Fotó: Archív

- Annyi előadótól hallottam már a Hosszú fekete haj című számot, de teljesen meglepődtem, hogy ez az egyik ön által bevezetett nagy sláger. Büszke a feldolgozásokra?

- Egyszer a legnagyobb meglepetésemre odajött hozzám Deák Bill Gyula, és azt mondta, hogy itt van egy nektek való dal, játsszátok ti, csináljatok belőle slágert! Ez a Kopaszkutya című film betétdala volt. Óriási siker lett belőle. Nálam lett igazi sláger, és mivel nagyon jól sikerült dalról van szó, természetesen sokan a műsorukra tűzik.

- Tanulmányai során meg sem állt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzéséig (ma egyetem). Ez is a családi inspirációból alakult így?

- Nos, ha a rádiózenekarban alapító tag nagyapámra gondolok, akkor nyugodtam mondhatom, hogy ez egy elvárás lehetett. Egy biztos, hogy trombitaművészi és zenetanári diplomát is szereztem.

- Miért nem találjuk a klasszikus muzsikát játszó művészek között?

- A diploma megszerzése után válaszút elé kerültem, és elhagytam azt a világot, mert azt a zenehallgatók mindössze alig egy százaléka választja. Én a szélesebb közönségrétegnek akartam muzsikálni. Nem bánom, mert úgy érzem, hogy jól döntöttem.

- Az ön műfajában jelentős a verseny a generációk között?

- Nem érzek ilyen versenyt. Mi valójában stílusteremtők vagyunk. A mai pályatársak többsége nem tanult zenészekből áll, de ettől még lehetnek nagyon sikeresek.

- Lagzi Lajcsi mindig nagyon elegánsan lép a színpadra. Miért?

- Ezzel is megadom a tiszteletet a közönségnek, akit a legsikeresebb előadóknak sem szabad lenézni. Akik eljönnek hozzánk, a legdrágább dolgukat: az idejüket szánják arra, hogy ott lehessenek és meghallgassanak bennünket. A fellépés az én életemben ünnepnap!

- Mindig élő zenekarral lép színpadra?

- Természetesen, lehetőség szerint igen. Kivétel talán meglepő módon az amerikai turné, hiszen volt arra példa, hogy az ottani meghívást adó Magyar Ház nem bírta volna el a zenekari költségeket. Itthon viszont más a helyzet, megadjuk a módját, és nagyon komolyan vesszük az élő, hangszeres megjelenést és fellépést.

- Nagy dolog lehet a Lagzi Lajcsit kísérő színpadi zenésznek lenni. Mit kell tudni egy ilyen muzsikusnak?

- Nem egyszerűen egy zenész kollégát kell választanunk magunknak. A színpadra lépéskor szerencsés esetben meggondoltan választ az ember kollégát. A testvéremmel harminc, a Ferivel húsz éve vagyunk egy zenekarban. Egy-egy fellépés mondjuk egy órát tesz ki, de a legtöbb időt általában felkészüléssel és az utazással töltjük el. Azt az időt is jó közérzettel, szeretettel és barátsággal kell
eltöltenünk.

- Szigorú dirigens Lajcsi tanár úr a színpadon?

- Elismerem, hogy én nagyon szigorú vagyok. Nem szeretem az esetlegességeket. A kiszámítható pontos dolgokat akarom, és a kiváló minőséget! Rendnek kell lenni a színpadon. Nálam nem lehetnek ott eldobált üdítős dobozok, vagy egyéb üvegek. Amikor ilyet találok, akkor szólok, hogy takarítsák el őket. A zenésztársaimnak is figyelni kell a küllemükre, nem fognak közben dohányozni, vagy italozni, mert ezt is a megjelentekkel szembeni tiszteletlenségnek tar-
tanám.

- Úgy tűnik, hogy Lagzi Lajcsi a közönséggel szemben is mindig alázatos. Hiszen itt énekelni, táncolni kell mindenkinek! Van erre egy régi, szerethetően bevált mágiája?

- Közös a mágia. Ezek az emberek egyszerűen bulizni jönnek, és ott bizony ezt kell csinálni. Figyelek rájuk, kiszolgálom az igényeiket, és ők boldogan fölmondják a leckét: végig énekelik a dalokat. Ez a műfaj erről szól. Nem opera-előadásra és áriákat hallgatni hívom őket, hanem egy jókedvű közös énekelésre, táncolásra várom a közönséget!

- A műsor végén a szokásoktól eltérően az előbb még ünnepelt művész elegáns, közvetlen barátjává válik a népeknek. Ez egy meglehetősen ritka dolog egy ilyen népszerű előadótól!

- Nem szeretem a távolságtartást. Aki eljön, és boldogan végig mulatta a koncertet, annak hadd legyen alkalma egy autogramra, vagy egy közös szelfire. A szituáció nyilván nem alkalmas komoly interjúkra, de egy félóra erejéig mindenkire kell, hogy jusson egy pillanat, egy-két jó és üdvözlő szó! Mivel szeretem őket, megadom ezt is a közönségnek.