Móri termés a galériában

A Szent István Király Múzeum Pelikán Galériájának idei első kiállítása a Magyar Kultúra Napja előtt, annak apropóján is nyílt meg pénteken, 5 festő Móron címmel. A kisváros ezúttal csupán azt a helyszínt adta, ahol a bemutatott alkotások születtek a hagyományos művésztelep ideje alatt. Az ottani munka eredményét láthatják a fehérvári kiállításra betérők, akik Koppány Attila, Revák István, Szegedi Csaba, Szentes Ottokár és Szolnoki Szabolcs festményein fedezhetik föl az esetleges móri ihletettséget.

A megnyitón Szűcs Erzsébet művészettörténész röviden fölelevenítette a helyi művésztelepek történetét, megemlítve, hogy Móron a szabadiskola keretein belül, Nagy Benedek szobrászművésznek köszönhetően már 1994 óta alkothatnak a művészek a nyár egy meghatározott időszakában. Idén a Székesfehérvári Művészek Társaságához tartozó festők közül öten fogadták el a meghívást, ők töltöttek el több napot a Lamberg-kastély szomszédságában található művésztelepen.

A megnyitón balról Szentes Ottokár, Szűcs Erzsébet, Koppány Attila, Szolnoki Szabolcs, Revák István és Szegedi Csaba a galériában Fotó: Igari Balázs

Szűcs Erzsébet elmondta még: a kiállítók között kevés a hasonlóság, mind stílusban, mind hozzáállásban. Volt, aki különösebb koncepció nélkül alkotott, és hagyta, hogy a környezet hatására szülessenek meg a művei, más pedig konkrét vázlatokkal érkezett, amelyeket ott dolgozott ki. Mór, a kisváros látnivalói, a környezet Revák István festményein érhető tetten a leginkább – tette hozzá a művészettörténész, aki ezután egyenként is szólt néhány szót a festőkről.

Szentes Ottokárnál kiemelte azt a konzekvens utat, amely mentén már jó ideje halad a művész, aki a gyakran használt papírsárkány, létra motívumokkal is üzen a nézőnek. Most különlegesek az 1956. által ihletett festményei, ezek stílusban illeszkednek a többi, egyéb témájú munkához.

A közönség is ajánlhat egy-egy művet a tárlatról, amely majd bekerülhet a múzeum gyűjteményébe Fotó: Igari Balázs

Koppány Attila az orosz absztrakt festő, Kandinszkij hatására készítette érdekes alkotásait, Szegedi Csaba jól megtalálta A flow címet sorozatához, amelyben a színek gazdagsága, az ezekkel közvetített életöröm, vibrálás foghatja meg a szemlélődőt. Revák Istvánnál Szűcs Erzsébet a „móriságot" említette, mint a forma-és színgazdag festmények jellemzőit, a fiatal Szolnoki Szabolcs esetében pedig a művek filozofikus, a társadalomra reagáló tartalmára hívta föl a figyelmet.

A galériába belépő egyébként szinte azonnal Szolnoki Szabolcs szürkés, kékes festményeivel szembesülhet, s a becsomagolt fejjel zongorázó, vagy a sisakot viselő alak, illetve az üveg tárlóban megörökített ló látványa mind azt a bizonytalanságot, ridegséget sugallja, amely az emberek napjait oly sokszor áthatja. E hatást oldja aztán a másik két teremben látható, élénk színekben lubickoló kompozíciók sora, ám ezek sem feltétlenül könnyedségükkel akarnak hatni.

Igaza volt Szűcs Erzsébetnek: e művekben és festőikben szinte semmi közös nincs – éppen ettől izgalmas és változatos ez a kiállítás.