In memoriam Román Károly

Összeszoruló torok, könnycsepp befelé. Igen, tudtuk, hogy egyszer eljön a végső, földi pillanat. A tavalyi betegség után a gyógyulás nem volt teljes. De időnként találkoztunk. Megjelent egy-egy rendezvényen. Kedves alakja a régi volt. Ám szereplést már nem tudott vállalni. Utoljára Szigli László kisfaludi emlékkiállításának megnyitóján láttam. A Tanár Urat, az úriembert, a férjet, az apát, a nagyapát. A tudós pedagógust, valamennyiünk tanítóját. Aki közülünk a legtöbbet tudta az irodalomról, a történelemről, az emberi gondolkodásról.

***Rendezgetem emlékeim. Nagyon sok van. Egy-egy találkozás, egy-egy előadás, egy-egy borozgatás. Egy kötetbemutató értő szavai, bár ő némi öniróniával a „fecsegés” szót is szokta használni. Vagy ama erdélyi út, amikor vittük a Vörösmarty Társaság Bajor Andor-kötetét. Amikor a román királyt nem engedték be az országba És persze temetések. „Búcsúzni jöttem, megadni a végtisztességet Takács Imrének, a nyugtalan költőnek, az örök keresőnek, nehéz esztendők zaklatott vándorának ” - mondta 17 esztendővel ezelőtt a Béla úton.

***Lapozgatom a 2003-as In honorem Román Károly című, a 70. születésnapra megjelent könyvet. Aminek készültét sikerül az utolsó pillanatig eltitkolni az ünnepelt előtt. Benne pályatársak, barátok, tisztelők írásai, képei. Csak néhány név: Kalász Márton, Tüskés Tibor, Kabdebó Lóránt, Bécsy Tamás, Mohácsy Károly, Sobor Antal, Ujházi Péter. Szeretettel, mívesen megírt szövegek, tisztelgő képek.

***És lapozgatom Tallózás az irodalomban című, 2014-es könyvét. Sokan elmondták már, hogy ennek a könyvnek régen el kellett volna már készülnie. Bizony így van, hiszen Román Károly hosszú évtizedek óta a regionális irodalmi élet legkiválóbb személyisége, felejthetetlen irodalmi estek szervezője és szereplője volt. Bevezetői mindig alapos tudásról tanúskodtak, és a szövegek egy része különböző irodalmi folyóiratokban, lapokban meg is jelent. Örök titok számunkra, hogy mégis miért tiltakozott a könyvben megjelenés ellen. (Emlékszem, hogy annak idején, amikor Péntek Imre még az Árgus főszerkesztője volt, vele együtt többen is szerettük volna, hogy lényeges írásai könyvformában is megjelenjenek. A szerény tudós-tanár azonban nem így látta )

Részlet Bauer István alkotásából. A művész kiállítása május 5-ig tekinthető meg Fehérváron, a Pelikán Galériában
Fotó: Koppán Viktor

Ahogy Pomogáts Béla írja Baráti sorok c. bevezetőjében: „Nem egyszerűen olyan tanárról van szó, aki időnként elkalandozik a tudomány, jelesül az irodalomtörténet-írás világába, hanem olyanról, aki irodalomtörténészként is vállalja és hasznosítja a maga pedagógiai ethoszát. Vagyis tanulmányaiban nem csak a filológiai vagy a kritikusi követelményeknek felel meg, oktatni, nevelni is akar.” Igen, ez egyértelmű, hiszen Román tanár úr diákok ezreiben hagyott mély nyomokat, a Vasvári Pál Gimnáziumban valódi oktatói és nevelő tevékenységet folytatott évtizedekig. Számára ugyanakkor a tanítás nem ért véget a katedrán. Miként Németh László, ő is sokkal szélesebb lehetőségeket látott a tanításban. S ha már ideírtam a nagy író nevét, akkor azt is hozzátehetjük, hogy mindez mindig a minőség jegyében zajlott. A személyes hang is jellemzi írásait. Sokszor a méltatott íróhoz és költőhöz fűződő emberi kapcsolatát is elénk tárja. Ez utóbbi tekintetben talán a legfontosabb az, amit az erdélyi irodalom zseniális alkotójáról, Bajor Andorról mesél.

A Találkozások Bajor Andorral című emlékezés szépírói erényeket mutat, megismertet bennünket egy nagy életművel és egy tragikusan végződő élettel. Nem vitás, hogy Román Károly dolga lett volna egy Bajor-monográfia megírása! Hiszen a „pokoli humor” írója: „...mindenre figyel, és úgy teremti meg sajátos szintézisét, hogy az árnyalatok se vesszenek el.” Ezt Bajorról írja, ám szó szerint az ő elemzéseire is igaz!Persze számunkra hasonlóképpen fontosak azok az elemzések, értelmezések, amelyek Takács Imre vagy Kalász Márton életművét hozzák az olvasó közelébe. A barátság itt sem gátja az értő vizsgálatnak, a rejtett dolgok fölmutatásának. Érdekes például, amit „az érdes világosság” költőjéről, Kalászról mond. Másokkal ellentétben azt vallja, hogy az ő versei nem elvontak, hanem nagyon is konkrétak és tárgyiasak. Ez a költő kevés szóval mond sokat - sugallja, és ki is mondja ezt a véleményét Román Károly.Egyértelmű, hogy a Tallózás az irodalomban olyan tanulmánykötet, amely a szakemberek és az olvasók figyelmét fölkeltheti. Szerzője úgy szól irodalomról, életről, gondolkodásról, érzelmekről, ahogy érdemes.

***És a búcsú a Prohászka templomban. Ott, ahol hajdan örök hűséget esküdtek egymásnak feleségével. Nagy Judit emelkedett versmondása, Kosztolányi Halotti beszéde, Brájer Éva a város és a maga nevében elmondott szép szavai. Búcsú a díszpolgártól. És Tóth Tamás plébános hitet és reményt adó, lélekkel átitatott szertartása. És tele a hatalmas templom. Zeng a kórus gyönyörű éneke.***

Nyugodj békében!