Hajnali láz: dühből született a sikeres regény

Dühöt akkor érzett, amikor úgy tűnt, hosszú időre elveszett a lehetősége annak, amit eredetileg tervezett: filmet szeretett volna csinálni a szülei különös, csodálatos, felkavaró történetéből... Ezt a dühöt a Magyar Mozgókép Alapítvány megszűnésekor érezte, de a film ötlete valójában 1998 augusztusában született meg - mesélte Gárdos Péter, a Hajnali láz című könyv szerzője a könyvtárban, Gellén-Miklós Gábor költő kérdéseire válaszolva:

- Ekkor, 78 évesen halt meg az édesapám, anyám pedig elhatározta, rendet tesz az életében. Tőlem kért segítséget a hagyaték feldolgozásához. Ez nem volt könnyű, mert a szüleim ötven évet éltek együtt, és apám ezalatt szinte mindent gyűjtött. Öt napon át tartott a lomtalanítás, kiválogattuk, mi az, amit nem tartunk meg, mi az, amit feltétlenül megőrzünk. Anyám előhozott egy ütött-kopott bádogdobozt és azt mondta nekem: ez a mi svédországi levelezésünk, 1945 és 46 között . Megdöbbentem. Azt tudtam, hogy a szüleim túlélték a koncentrációs tábort, majd Svédországban éltek, ahová gyógyulni vitték őket: ott is házasodtak össze. De én ezt úgy képzeltem, egy kórházban ismerkedtek meg. Ötvenévesen tudtam meg az igazságot.

Először meg akarta filmesíteni a történetet, de végül előbb a regény született meg, ami világsikert aratott. Azután pedig sor kerülhetett a megfilmesítésre is.Gárdos Péter a Zsolt utcai könyvtár vendége volt
Fotó: Molnár Artúr

Apját, a 25 éves Miklóst Bergen-Belsen koncentrációs táborából a svédországi Gotland szigetére szállították, ahol - hiába menekült meg a pokolból - az orvos az állapotát látva kimondta róla a halálos ítéletet: legfeljebb hat hónapja lehet hátra. Ám Miklós hadat üzent a sorsnak: 117 (!) Svédországban ápolt magyar lánynak írt levelet, hogy megtalálja az igazit... Gárdos 18 éves édesanyja - akit a regényben Lilinek nevez - válaszolt a levélre. A holokauszt után mindketten Svédorszában gyógyultak - 2500 kilométer választotta el őket egymástól. A levelezésből pedig szerelem lett, hihetetlen szenvedély, ami legyőzte a betegséget is.

- Anyám odaadta nekem a rózsaszín és kék szalaggal átkötött levélpaksamétákat, amit egykor betettek a dobozba, és addig elő sem vettek. Én pedig nekiláttam otthon elolvasni. Ritkán sírtam felnőttként - de akkor sírtam. Olykor úgy éreztem, ezt nem lenne szabad tovább olvasnom - ez nem rám tartozik. Olyan, mintha a kulcslyukon lesném meg a szüleimet. De közben ott volt bennem a döbbenet: ennyire nem ismertem az apámat! Én egy gátlásos, félrehúzódó embert ismertem - aki persze alkotó volt, költő, író -, de azt nem tudtam, hogy brutális humora van, és ekkora szélhámosságra is képes! Hiszen csak egy szélhámos csinál ilyesfélét: miután az orvos kimondta a halálos ítéletét, 117 vad-idegen nőnek megírta ugyanazt a szöveget: Valahonnan ismerem magát... .

Gellén-Miklós Gábor kérdései nyomán Gárdos Péter arról is beszélt, vajon mi volt, mi lehetett a hallgatás oka.

- Nem beszélt soha arról, hogy mi mindenen ment keresztül. Azt se említette, hogy tífusszal kombinálva olyan tüdőbetegséget sikerült összeszednie, amire 1949-ig nem volt gyógyszer se. Viszont 1946-tól megvolt minden egyes önéletleírása. Az elsőben - de csak abban - még szerepelt ez a mondat: Bergen-Belsenben hullákat égettem - mondta Gárdos Péter. - Én úgy érzem, ez a mondat az egésznek a kulcsa. A Sonderkommandó tagjainak a táborokban az volt a dolguk, hogy megölt sorstársaik holttestét a máglyára vigyék és ott elégessék. Előttem van a kép a csontig lesoványodott apámról, aki - amikor megkérdezik a foglyokat, ki akar öt deka kenyérrel többet kapni - jelentkezik a Sonderkommandóba, erre a rettenetes munkára. Mert az az öt deka kenyér a túlélést jelentette számára. Talán ez az, amit el akart felejteni.

Akárhogyan is történt, Gárdos Péter hét évig küszködött, hogy ebből a csodálatos, az élni akarásról, a halált legyőző szerelemről hiteles filmforgatókönyvet írjon. Ehhez persze sokat beszélgetett az édesanyjával is, akiből egyszerre csak ömleni kezdett a szó. Amikor pedig megszületett a forgatókönyv, megszűnt a mozgókép alapítvány - egy időre leállt az egész magyar filmgyártás... Ekkor született meg - a film helyett - a regény. Gárdos Péter most 91 éves édesanyja ugyan úgy vélte: Miklós, az apa, haragudna, ha tudná, hogy feltárta szüleinek ezt az elhallgatott, gyönyörű históriáját. Ám a szerző azt mesélte, amikor a frankfurti könyvvásár alkalmából egy katolikus kápolnában tartották a bemutatót, és 32 országból jelentkeztek a kiadás jogáért, úgy érezte, apja - onnan föntről - megbocsátóan figyeli...

Weisz és a hatalmas pofon

- Sokáig azt sem tudtam, hogy zsidó vagyok - mesélte Gárdos. Gyerekkoromban csapatban mászkáltunk, és iskola után összeverődtünk a Hernád és a Peterdi utca sarkán. Volt köztünk egy nyúlszájú, zsidó fiú, a Weisz, akit mi rendszeresen meggyepáltunk. Apám egy napon látta ezt az ablakból. Már az előszobában kérdőre vont, miért. Mire én: mert zsidó! Sosem ütött meg, de akkor hatalmas pofont kaptam: "te is zsidó vagy!". Erre a pillanatra máig emlékszem: hirtelen átkerültem a másik oldalra. Átéltem, mit érezhet az, akit a megvetett oldalhoz sorolnak. Megtanultam, mennyire veszélyes dolog gyűlöletet szítani.