A bolygó hollandi című operát 175 éve mutatták be

Az operairodalomban korszakos jelentőségű német komponista 1813. május 22-én született. Viharos ifjúsága során sokat nyomorgott, megjárta az adósok börtönét is, az 1848-as német forradalom után menekülnie kellett, és 1862-ig svájci emigrációban élt. Leghíresebb operái között van a Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, a Nibelung-tetralógia és a Parsifal. Műveinek előadására hozta létre a Bayreuthi Ünnepi Játékokat, amelynek első, 1876-os bemutatóján a magyar Richter János vezényelte A Nibelung gyűrűjét. Wagner 1883. február 13-án halt meg.

Műveire jellemző az ellenpontozásos szerkesztés, a gazdag harmóniavilág, a dús hangszerelés és a vezérmotívum alkalmazása – ez az egyes szereplőkhöz vagy helyzetekhez kapcsolódó, olykor módosult formában visszatérő téma. A zene és az általa írt szöveg szerves egységet alkot a szintén általa tervezett díszlettel és jelmezekkel, a zenekar és az énekesek egyenrangúak, a dallam énekbeszéddé alakult át – mindez az összművészetre (Gesamtkunstwerk) törekvés érdekében.

A rigai karmesteri állásából elbocsátott, hitelezői elől menekülő, útlevelétől is megfosztott muzsikus 1839. július 19-én nagy titokban szállt fel egy Londonba induló hajóra. A nyolcnaposra tervezett út végül három hétig tartott, mert a hajó viharba keveredett, és egészen a norvég fjordokig sodródott, végül egy kis halászfaluban talált menedékre. Wagner visszaemlékezései szerint a vihar, a hideg, a norvég tengerészek hangos kiáltozása lenyűgöző hatást gyakorolt képzeletére, felidézve benne a bolygó hollandi legendáját. A korban rendkívül népszerű, hátborzongató történet szerint a 17. században egy Hendrik van der Decken nevű holland kapitány a vihar miatt nem tudta megkerülni az Afrika déli csücskén fekvő Jóreménység fokát, és végül dühében megesküdött: akkor sem hátrál, ha ítéletnapig kell próbálkoznia. A Sátán szaván fogta, és arra kárhoztatta, hogy immár halottakból álló legénységével az idők végezetéig a tengert járja, s balszerencsét hozzon mindenkire, aki csak meglátja.

A legendának számtalan feldolgozása született, Wagner Heinrich Heine 1834-ben megjelent Schnabelewopski úr emlékiratai című töredékét vette alapul. Ebben a változatban a bolygó hollandi minden hetedik évben partra szállhat, és megváltásra lelhet, ha olyan feleséget talál, aki holtig hűséges hozzá. Heine szatirikus, komikumot sem nélkülöző történetében a tengerész mindig boldog, amikor visszamehet a tengerre. Wagner azonban halálos komolysággal kezelte a témát, melynek összetett jelentést is adott.

Nála az Isten előtt tett esküjüket megtörő asszonyok átkozottak lesznek, a hollandi pedig, ha nem talál hű asszonyra, az utolsó ítélet napján testével-lelkével együtt elkárhozik. A zenedráma a kapitány (akinek neve nem derül ki a darab folyamán) utolsó partraszállását regéli el, amikor is egy norvég kereskedő Senta nevű lánya igaz szerelemmel szereti, s hiszi, hogy megszabadíthatja kedvesét az átoktól. A lány kikosarazott szerelme azonban azt állítja, hogy Senta neki ígérte szerelmét, s a bolygó hollandi csalódottan vitorlát bont. A lány kétségbeesésében a tengerbe veti magát, s áldozatával megtöri az átkot, a bolygó hollandi hajója a rajta lévőkkel együtt elsüllyed.

Wagner a librettó első változatát 1840-ben vetette papírra Párizsban, az általa „költeménynek” nevezett végső változat 1841 májusára készült el. A muzsikát is 1840-ben kezdte komponálni, s még abban az évben bemutatta a párizsi Operának a cselekmény vázlatát, valamint több zenei részletét. A vázlatért 500 frankot ki is fizettek neki, de a zenét nem tőle, hanem egy franciától rendelték meg. A megalázott Wagner 1841 végére elkészült művét német operáknak küldte meg, ebben az életében soha elő nem adott, egyfelvonásos, három jelenetből álló ősváltozatban (Urfassung) a szereplők közül többen angol nevet viselnek, a darab Skóciában játszódik. Az opera ősbemutatója végül 1843. január 2-án Drezdában volt, a komponista vezényletével. A művön az utolsó pillanatig dolgozott, így többek között Norvégiába tette át a helyszínt, és (főként szcenikai megfontolásokból) három felvonásra osztotta az operát.

Wagner művének nagysága abban rejlik, hogy túllép magán a történeten, amelyet metafizikai és szimbolikus jelentéssel ruházott fel. A hollandi egyszerre vágyakozik a megváltás és a megsemmisülés után, sehol nem tud hosszabb időre megmaradni, örökké sodorja a vihar. A kompromisszumokra képtelen Senta az örök hűséget, a megváltás lehetőségét jelképezi, de ők ketten együtt nem lehetnek boldogok. Wagner operái közül ez az első, amelyben a cselekmény, a színpadkép és a zene szerves egységet alkot, utóbbi két alaptémából fejlődik ki. A bolygó hollandi már nem „hagyományos” opera áriákkal, hanem egyetlen összefüggő zenedráma.

A bolygó hollandit néhány éven belül több német városban adták elő, a weimari előadást 1853-ban Liszt Ferenc dirigálta, a Bayreuthi Ünnepi Játékokon 1901-ben játszották először. Bayreuth történetében 2009-ben készült először előadás a gyermekek számára; A bolygó hollandit játszották. A két és félórás művet alig egyórásra rövidítették, a kosztümöket gyerekek tervezték, s a szereplők egyike sem halt meg az opera végén. Wagner születésének 200. évfordulóján, 2013-ban a Bayreuthi Fesztivál nyitóelőadása szintén a német komponista első sikeres műve volt. Az opera magyarországi ősbemutatóját 1873-ban a pesti Nemzeti Színházban tartották. 2013-ban a Magyar Állami Operaházban az 1841-es, úgynevezett ősváltozatot mutatták be, 2015-ben a Müpában pedig félig szcenírozott előadáson tűzték először műsorra a Wagner-napok keretében.