Laza

2010.07.14. 02:29

Busa: olyan, mint egy hölgy, foglalkozni kell vele

Rétimajor - A tizedik Szent Péter-napi halászbúcsút rendezték meg a múlt szombaton a gazdaságban. A főzők közt voltak balatoniak, ercsiek, százhalombattaiak, helyiek.

Kovalcsik Katalin

 

- Két és fél kilót sütöttem, a bogárcsba megy négy kiló hal, a kicsibe két kiló ponty, ezt mind megfőzzük - sorolta a fiatalember, hozzátette, a háttérben készült a saját fogyasztásra szánt tojásos lecsó. Kiss Görgy, a balatoniak képviseletében érdekes étellel lepte meg a közönséget, nagy volt a keletje, sorban álltak érte a halászbúcsú érdeklődői.

- Ez a vasalt busa - szögezte le határozottan a halboltos , ahogy magát titulálta. - A busát sokan semmilyen halnak, ízetlennek tartják, nem szeretik. Nem tudják, hogy a busa olyan, mint egy hölgy, foglalkozni kell vele. Aki nem kóstolta, nem tudja, milyen finom lehet. A filézett halat besózzuk, hozzátűzünk egy szelet bacon szalonnát, és így sütjük ki. Van fűszerezett is, de azt nem árulom el!

 


Kiderült, a busa egyéb más finomságra is alkalmas. Kiss György például töltött káposztát is főz belőle. Azt mondta, ugyanúgy, mint a sertéshúsból készült káposzta, csupán a fűszerezése intenzívebb. A másik meglepetés egy tejfölös, gombás busa volt, amit szintén a vasalt busa készítője kínált a nézelődőknek. Az angolnás gombás pörkölt volt a ráadás, amely vetekedett a más húsból készíthető paprikás ételekkel. Két sátorral odébb egy polgármester hagyta magát irányítani legjobb barátja, egykori évfolyamtársa által. Szabó Tamás, Ercsi polgármestere nem titkolta, nem ő a főző, rábízta a dolgot barátjára, Baltavári Istvánra.

- Hoztunk egy csomó hagymát - kezdte a felsorolást Szabó Tamás, a háttérben a két feleség kisegítette, ha valamit kifelejtett. - Sok hagyma megmaradt, a lébe tettünk kis paradicsomot, őrölt pirospaprikát, zöldpaprikát és öt liter vizet, halat.

Kiderült, természetesen a halászlét Szabó Tamáséknál a feleség szokta főzni, ezért is állt a bogrács mellé a barát, az egykori évfolyamtárs.

- Együtt jártunk egyetemre, már 34 éve vagyunk barátok és társak is.

Később visszatértünk fotós kollégámmal az ercsi bográcshoz, állítom, a passzírozás nélküli, tésztával készült halászlé - bajai módra - finomra sikerült. Ahogy a sáregresi dalkörös asszonyok - és a falubeliek - szokásos süteményes kínálta is. A recepteket képtelenség volt helyben megtudni, hiszen az asztal - és a hűtőkocsi is - roskadásig megtelt a változatos süteményekkel. Pordány Ferencné, Végh Lajosné, Jobban Józsefné a fellépés előtt a sütiket kínálták.

Passzírozott vagy csak hal, víz, paprika, hagyma, só. Minden halászléfőző- versenyen felmerül akérdés, melyik az igazi halászlé? Van, aki esküszik a passzírozásra, más a voksát a nem „pancsolunk” történetre adja le. Ahány ház, annyi szokás, de mind finom, annak szájíze szerinti, aki készíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!