Szervo

2017.12.13. 20:05

Budapest és Szigetszentmiklós között ért bennünket a baj: tönkrement a kormánymű (x)

Még idén tavasszal történt meg velünk ez az eset amikor Budapest északi részéről, Újpestről indultunk át barátainkhoz Szigetszentmiklósra.

A távolság persze nem drasztikus, inkább a fővároson át való autókázás az ami miatt eltart egy darabig még átjutunk hozzájuk. Szerencsére időben indultunk, de a hétvégi tumultusban így is jó ideig eltartott még odaértünk. Igazából nem is a budapesti forgalommal volt most bajunk, inkább az autónk műszaki állapotával.

Már korábban és érzékeltük, hogy valami nem jó, de folyton csak legyintettünk rá. Pedig figyelhettünk volna az előjelekre, hangokra. Többször is hallottunk ugyanis recsegő, ropogó hangot a motorháztető felől, amikor a kormányt mozgattuk. A néha már kopogó hangba átmentő zavart azonban mindig magunk előtt toltuk, hogy ráérünk még szervizbe menni vele. Ez mint kiderült nagy hiba volt. Az egyik legforgalmasabb csomópontban, pont Budapest szívében ugyanis egyik pillanatról a másikra megszűnt a szervo hatása a kocsinak. Mi pedig majdnem balesetet okoztunk ennek következtében.

Hogyan jutunk most így Budapestről Szigetszentmiklósra?

A hirtelennek hitt kormánymű hiba miatt párom persze egyből aggódni kezdett. Félreálltunk és azon tanakodtunk, hogy most Budapesten vagy Szigetszentmiklóson keressünk egy jó kormánymű szererő szervizt. Végül Szigetszentmiklós mellett döntöttünk, ugyanis, a jármű vezethető volt és már nem is voltunk olyan messze a műhelytől. Ráadásul pont a barátaink melletti utcában található a szerviz. Kicsit nehézkesen ugyan, de eljutottunk a kormánymű javítással is foglalkozó autó szervizbe, akikkel addigra már lebeszéltük telefonon a dolgot.

A mesterek elmondták, hogy a korábban hallott zaj, mind előjele volt ennek a bekövetkezett kormánymű meghibásodásnak és nem lett volna szabad ennyi ideig halasztani a dolgot, mert akár komoly baleset is érhetett volna bennünket. Azt elárulta, hogy a kormánymű felújítás viszonylag költséges dolog és ezért nem jellemző, hogy meghibásodás nélkül is meglátogatná őket valaki, csupán néhány kis előjel miatt. A gyors átvizsgálást követően azt javasolták, hogy ők elkezdik a javítást, mi pedig nyugodtan menjünk el barátainkhoz.

Kormánymű felújítás Szigetszentmiklóson

Bár nem így terveztük és nagy szerencsénk is volt, hogy hétvégén is tudtak fogadni bennünket de így autó nélkül maradtunk és csak néhány nap után kaphattuk vissza, a tökéletesen helyre pofozott, felújított kormányművel rendelkező kis autónkat. A szerelési költség mindössze pár tízezer forint volt, így még mindig jobban jártunk mintha egy teljesen újat kellett volna rendelnünk akár több százezer forint értékben. Szerencsére a barátaink segítőkészek voltak és hazahoztak bennünket, így nem kellett tömegközlekedéssel bajlódnunk.

A tanulsága a Budapest és Szigetszentmiklós közötti kis túránknak mindössze annyi, hogy ha bármilyen problémát is észlelünk az autónkon, inkább menjünk el átnézetni az autószerelőnél minthogy megvárjuk, hogy bekövetkezzen a baj. Nekünk szerencsénk volt, de nem mindenki tudta volna ilyen jól kezelni ezt a váratlan helyzetet és lehet kisebb-nagyobb balesetet is előidézett volna. Mi 1 év teljes körű garanciát is kaptunk a kormánymű felújításhoz, így most teljes biztonsággal vehetünk részt a közlekedésben és nagyobb távokra is nyugodt szívvel indulhatunk mint Budapest és Szigetszentmiklós.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!