Ötvenhat szolgálatban eltöltött év van a vértesboglári Bika mögött

Változó világunkban folyamatosan változnak az elvek és a szemléletek is. A tartós fogyasztási cikkek már nem tartósak. Csak elfogynak a polcokról, amelyeket újra fel is lehet tölteni, mert az egyéves garanciaidő után már érdemes is cserélni a nemrég még modern, vagy annak hitt tévét vagy mosógépet.

Az autógyártás sem olyan, mint régen, és bár minden nagyon drága, a felhasznált anyagok minősége, az üregvédelem és a műszaki megoldások a piac igényeit szolgálják, így csak ritkán készülnek valódi, akár örök értékek.

Vértesboglár ezerfős lakossága biztonságban érezheti magát, mert lelkes és aktív tűzoltó-egyesülete van. Tizenkét éve vásároltak egy tűzoltóautót Polgárditól. A Magirus Németországban látta meg a napvilágot, majd a lángok vörös fényét, és csak aztán került a Fejér megyei kisvárosba. Az autó már a negyvennegyedik évében járt, mikor Vértesboglár védelmében kellett szolgálatba állnia, egy régi piros Zsukot váltva a posztján.

Minden porcikájában a tűz megfékezésére készített célszerszám

A Magirus gyárilag nem volt saját víztárolóval felszerelve, így egy köbös műanyag tartállyal lett utólag ellátva. Valamivel később a bogláriak egy 1300 literes tartályra cserélték a régi víztárolót, hiszen éles helyzetben minden liter számít. Azóta ez az összkerékhajtású, víztartállyal, szivattyúval, tömlőkkel és szekercékkel felszerelt Magirus-Deutz minden porcikájában a tűz megfékezésére készített célszerszám.

Születése nem ment egyik pillanatról a másikra. Conrad Dietrich Magirus önkéntes tűzoltó 1866-ban, Ulm városában alapította meg tűzvédelmi berendezéseket gyártó vállalatát, a Feuerwehr-Requisiten-Fabrik C. D. Magirust. Ezzel a céggel párhuzamosan útnak indult egy másik vállalkozás, melyet 1872-ben átkereszteltek, így lett Gasmotoren-Fabrik Deutz AG a neve. Ez a gyár 1876-ban kezdte meg a négyütemű belsőégésű motorok gyártását.

A gazdasági világválság hatására egymásra talált a felépítmények szakértője és a motorok gyártója. A Magirus takarékos dízelmotorra vágyott, a Deutz pedig valakire, aki kerekeket épít a motorjai alá. Hosszadalmas tárgyalások eredménye volt, hogy megtörtént a fúzió, ezért csak 1936-ban egyesült a két cég. 1949-ben megteremtik a Magirus-Deutz márkát. Az embléma, a járművek elején a Magirus alapítóhelyének jelképe, az ulmi székesegyház körvonalai úgy módosítva, hogy M betűt formázzanak. Az ismert jellel díszítve buszok, teherautók és tűzoltóautók ezrei gördültek ki a gyár kapuján, egészen 1983-ig.

Miért Bika?

Vértesboglár autója egy 1963-as „Bulle”, így lett Bika. Ezt a szériát 1953 és 1971 közt gyártották, 85 és 250 lóerő közti teljesítménnyel, két vagy három tengellyel, összkerékhajtással, vagy anélkül. A megye talán legöregebb tűzoltóautójának azonosítója Mercur 120 AK, ami annyit tesz, hogy kéttengelyes, 120 lóerős és hogy minden kereke hajtott. Amilyen sok vizet hord a fedélzetén, olyan keveset használ a jármű, ugyanis léghűtéses a közel 7,5 literes motor.

– Közvetlenül a 63-as Magirus alatt egy lényegesen fiatalabb, 1967-es Ford szolgált, amely sajnos kidőlt a sorból az évtizedek alatt, ezért eladtuk – mondta Botka József, a Vértesboglár ÖTE elnöke. A vezető elmondta, hogy van utódja a járműnek, ugyanis most egy Mitsubishi L200 egészíti ki a gépparkot. Tavaly ünnepelte az egyesület fennállásának 125. évfordulóját, és akkor kaptuk ajándékba az autót Tatabányáról. A nagy évforduló alkalmából fel lett újítva a szertár, kicserélték a tetejét, az összes ablakát és fűtéssel is ellátták az épületet, hogy ne kelljen vízteleníteni a fecskendőt a téli hónapokban sem. A szertár ünnepélyes átadásakor lett a szirénás, kék lámpás, platós teher az egyesületé. Sajnos felszerelés, illetve eszközök nélkül kapták. Sem víztartály, sem gyors-beavatkozó nincs már a málhamentes kocsiban, így oltásra még nem alkalmas.