Közúti tudod ám, mikor: egy életveszélyes közlekedési szituáció margójára

Haladunk, majd utolérünk többen egy hetvennel haladó, menetrend szerinti autóbuszt. A tömegközlekedés eme csodája nemcsak azért megy annyival, mert többet nem is nagyon tud, hanem mert biztonsági öv nélkül ülő és egy kézzel vagy azzal sem kapaszkodó utasokat szállít, akik még ennél a sebességnél is tökéletesen védtelenek. Hetvennel halad tehát és mögötte mi is, mindannyian. Többen felsóhajtanak, mikor látják, hogy nem jön szembe semmi.

Indul az előzés, hinné egy kék téglalapban fehér T jelet viselő autó gazdája, de nem így van. A „KÖNYÖKK”-szerű felirattal ellátott utasszállítót többen úgy követik, mint a hófehér kacsamamát a napsárga fiókák. Közeleg az öböl, de hiába, nincs se fel-, se leszálló, így cammogunk tovább.

Aztán egy nagyobb bátorsággal vagy több lóerővel dicsekedő sofőr kivág. Nincs könnyű helyzetben, hiszen neki már nemcsak a buszt kell előzni, hanem a mögötte haladók kígyózó sorát is. De bevállalja és megy. Nem jut el a buszig, mert felbukkant egy szembejövő autó. Mit van mit tenni, vissza kell állni a saját térfélre. Ilyenkor a sárga kiskacsák között mindig akad egy, akiből kitör a versenyszellem és rágyorsít az épp előzési manővert végrehajtó autóra. Azt mondván magában: – Tudod ám, mikor jössz elém!?

Korábban volt lehetősége előzni, akkor nem volt benne elég bátorság, de annyi mersz azért van benne, hogy rágyorsítással ellehetetlenítse a visszatérést.

A kérdés, hogy olyankor mit gondol? Talán valami beteges elégtétel lenne számára, ha a kirekesztett kocsi vezetője frontálisan ütközne a velük szembe szaladó, emberekkel zsúfolt kisbusszal. Akkor elégedetten mondhatná, hogy: – Megérdemelte, minek előzgetett!!??