Idén Fejér megyei versenyző nyert az öttengelyesek online viadalán

2020.10.09. 08:00

Mindig is kamionozni akart Bocsárdi Károly

Az 5 tengelyen – biztos kézzel elnevezésű vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny hét éve zajlik szüntelenül. A koronavírus sem tudta megállítani a sorozatot, így megrendezték a nyolcadikat is, igaz, csak az online térben. Győztese a Fejér megyei Bocsárdi Károly, akit Ausztriában értünk utol, amikor éppen leereszkedett a Bécsi-hegyről, útban Németország felé.

Palocsai Jenő

A negyven legnehezebb kérdést kellett az online vetélkedőn megválaszolni

Fotó: szervezők

Már gyermekkorában is kamionsofőr akart lenni, vagy csak úgy hozta az élet?

– Valóban, már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy az leszek, mikor hatalmas szemekkel bámultam a teherautókat. Apám elég korán a volánhoz engedett ülni, előbb csak a kormányt tekergetni, amikor azt értem el, ám amikor elérte a lábam a pedálokat is, megtanított vezetni. Mindig is egyre nagyobb és nagyobb autót szerettem volna. Aztán teltek-múltak az évek, felnőtt lettem és levizsgáztam az MHSZ-nél teherautóra. Azóta folyamatosan sofőrként dolgozom.

Mikor és hogyan indult a kamionozás?

– Budapestről leköltöztünk Seregélyesre, majd Székesfehérvárra, ahol 33 éve lakom. A katonaság után az akkori Videotonnál kezdtem dolgozni. Egy rendkívül jó csapatban tehettem mindezt és persze ott is mindig a nagyobb autók érdekeltek. Kicsivel később éppen ettől a vállalattól indultam el az első nemzetközi fuvaromra, 1986. december 15-én. Azóta is ezen a pályán vagyok, soha nem is csináltam mást, csak ezt, vagyis azóta nemzetközi gépkocsivezető vagyok. Már több mint négymillió kilométert tettem meg munkám során, és ezeket a kilométereket falva sok helyre eljutottam, így nem kevesebb mint 27 országban jártam. Európában csak Norvégiába nem jutottam el, illetve a Balkán déli része, vagyis Bulgária, Albánia, Görögország és Törökország maradt ki. A déli területek nem is nagyon vonzanak, különösen az ott uralkodó közlekedési kultúra miatt, ami igencsak a Szovjetunió, illetve a későbbi utódállamok közlekedésére emlékeztet.

A negyven legnehezebb kérdést kellett az online vetélkedőn megválaszolni
Fotó: szervezők

Hogyan jött a képbe a versenyzés?

– Én már régebben is mindig versenyeztem, igaz, akkor még csak a kamionos találkozók keretében vettem részt ügyességi és gyorsulási versenyeken. Valahogy ez mindig benne volt a véremben. Van otthon 19 kupa, többségében első díjas. Aztán egyszer az unokatestvérem szólt, három évvel ezelőtt, hogy van ez az öttengelyes vetélkedő. Belevágtam, és eddig mindig bejutottam az első 40 közé. A gyakorlati versenyeken is a középmezőnyben végeztem, de az elméleti részek még jobban sikerültek. Az idén sajnos a Covid miatt a gyakorlati feladatok elmaradtak, online verseny lett belőle, és ezt az elméleti vetélkedőt én nyertem. Tavaly már kétmillió forint volt a fődíj a korábbi egy helyett, ám a megváltozott körülmények miatt én fél milliót nyertem.

Miből áll egy ilyen verseny?

– A korábbi években mindkét kategóriában feladták a leckét a szervezők. Az ügyességi feladatok nehezek és látványosak voltak, és a verseny napjáig senki sem tudta, hogy mit kell teljesíteni, tudni, így nem lehetett előre begyakorolni sem őket. Az elméleti rész legalább olyan nehéz, mint a gyakorlati, hiszen a GKI-vizsga több száz kérdéséből válogattak össze negyvenet, vélhetően a negyven legnehezebbet a szervezők. A korábbi években a legnehezebb gyakorlat olyannyira kihívás volt, hogy sokakkal együtt még én sem tudtam megcsinálni. Egy tárgyat kellett felemelni a pótkocsi oldalára rögzített rúddal. De volt lufipukkasztás ablaktörlővel, ahol a lapátba rögzített tűvel kellett kipukkasztani a színes lufikat, méghozzá a légrugó állításával.

Bocsárdi Károly már több mint négymillió kilométert tett meg munkája során
Fotó: család

Mi lesz a jövőben, és van kinek továbbadni a stafétát?

–Természetesen jövőre is indulok az öttengelyes versenyen, és szeretnék a korábbiaknál sokkal jobb eredményeket elérni a gyakorlati részben is. Van két gyermekem, mindkettő vezet, de egyik sem lett kamionsofőr. Nem is bánom, nem is nagyon akartam, hogy azok legyenek. Nagyon sokat kell távol lenni a családtól, kétségtelenül ez a legnagyobb hátránya. Én még régen, a szocialista világban kezdtem, akkor nagyon meg volt becsülve és fizetve egy sofőr, és hát elmondhattuk magunkról, hogy sokakkal ellentétben, mi kimehetünk külföldre, mi voltunk „az istenek”. Azóta a helyzet jelentősen változott, eléggé a foglalkozások aljának vagyunk tekintve. Sokan utálnak minket, hozzá kell tenni, hogy gyakran jogosan, mert felhígult a szakma és ennek megfelelően közlekedik és viselkedik néhány kolléga. Persze emiatt jön az általánosítás, vagyis sokan úgy gondolják, hogy ha egy ilyen, akkor minden kamionos olyan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!