Tovább csökken az igény

2020.11.21. 15:15

Egyre fejlettebbek a dízelmotorok, mégis zuhan az érdeklődés irántuk

A dízel és a benzines autók versenye a kezdetek kezdete óta zajlik. Hol az egyik volt az élen erejével, hol a másik fürgeségével. Az üzemanyag­árak hullámzása tovább bonyolította a viadalt, és most, a hibridek megjelenésével a benzines motorok egyre kedveltebbek.

Palocsai Jenő

A dízelek már nem füstokádó sárkányok, de azért még szennyezők

Fotó: Shutterstock

Bizonyára még a fiatalabbak is emlékeznek azokra az időkre, amikor a dízelüzemű autók tán erősek voltak, de lassan gyorsultak, és így leginkább csak azok részesítették előnyben, akik sokat mentek, vagy akik tudtak valahogy okosan szerezni bele üzemanyagot. Már akkoriban is tudta mindenki, hogy ha a dízel meghibásodik, akkor az a család pénztárcájának szemszögéből fájdalmas beavatkozás lesz. Az sem volt abban az időben meglepetés, hogy izzítás ide vagy oda, nehezen vagy éppen sehogy sem indulnak a hidegben és néha már csak akkor kezdett meleg levegőt áramoltatni az utastérbe, amikor éppen kiszálltak belőle az utasok. A sok korabeli hátrány mellett számos előnye is volt a dízelkocsiknak, mert azt is tudta mindenki, hogy a gázolajjal működtetett motor sokkal kevesebbet fogyaszt, mint benzines ellenlábasa. Ahogy a mobilitás hajnala óta mindig, úgy a dízelek térhódításának kezdetén is a gázolaj volt az olcsóbb üzemanyag, így adódott, hogy akik távoli, akár külföldön található úti célok felé jártak, azok mindenképpen ezt választották.

Aztán megindult a fejlődés, és egyre fürgébb motorokkal szerelték fel az autókat. Kiküszöböltek szinte valamennyi hibát, hogy érdemes legyen azt választani, és sokan választották is. Közben a világ megint fordult egyet és a benzin lett az olcsóbb és a gyorsan illanó üzemanyagból egyre kevesebbet fogyasztottak a gyújtógyertyás motorok.

A fej fej melletti küzdelem most eldőlni látszik, ugyanis megjelent a piacon pár újdonság, amely alaposan megpakolta a mérlegen a benzines autók serpenyőjét. A gázüzemű, majd a hibrid hajtású motorok térhódítása értelemszerűen magával húzta a benzines autókat is.

Egy felmérés meglehetősen jól ábrázolja a jelenlegi igényeket. Az idei év első tíz hónapjában forgalomba helyezett új személyautóknak csupán a 22 százaléka volt dízel. Persze nem csak a benzinnel hajtott autók sikere miatt csökken ez az arány, hiszen a fejlesztéseknek és az államilag támogatott lehetőségeknek köszönhetően 27 százalékra emelkedett a hibrid vagy a kizárólag elektromos motorral ellátott autók aránya. Vagyis az egyre gyakrabban vásárolt teljesen elektromos autók térhódítása olyan intenzív, hogy maholnap behozhatják a két „nagy öreget”.

A felméréssel kapcsolatban a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég közleményében elmondta: – A „valódi” hibrid és elektromos motorokkal hajtott autók idén már 11 százalékát teszik ki az újautó-értékesítésnek, szemben a tavalyi 6 százalékkal. Az év első tíz hónapjában eladott hibrid és plug-in hibrid járművek száma meghaladta a 8600-at, amely 34 százalékos növekedést jelent, az idén értékesített közel 2200 elektromos autó pedig 49 százalékkal több mint tavaly ilyenkor. Az elektromos hajtás előretörése a fogyasztók preferenciáinak változásán túl ma még jelentős részben az alkalmazott kormányzati ösztönzőknek is az eredménye.

A dízelek már nem füstokádó sárkányok, de azért még szennyezők
Fotó: Shutterstock

A gázolajjal hajtott személyautók iránti kereslet visszaesése hét éve tartó folyamat, mely kezdetén a forgalomba helyezett új személyautók 46 százaléka dízel volt, szemben az idén mért 22 százalékkal.

A trend miatt a hibrid, illetve az elektromos hajtási rendszerű autók megjelenésén túl okolhatók még az idősebb, esetleg nyugatról behozott autók, melyek javítási költségei olyan magasak is lehetnek, hogy örökre elveszítik a bizalmukat a vásárlók a kereskedővel és a dízelmotorral szemben is. Gyakran akkor sem lehet megjavíttatni, ha van hozzá alkatrész, mert olyan magasak a költségek, hogy a szervizelési díj megközelíti az autó piaci értékét. Az is befolyásoló tényező lehet, hogy már senki sem vesz autót az örökkévalóságnak.

Sokan már a megvétel után pár héttel, hónappal gondolkoznak azon, hogy milyenre cserélik le, mielőtt eladhatatlanul túlkoros vagy hibás lesz a kocsi. Az öreg dízelek meg még annyira sem kellenek, mint az újak, ezért sokan nem mernek belevágni egy-egy csábító dízelmotorral felszerelt autó vásárlásába, mert félnek, hogy örökre rajtuk marad.

Közben a gázolaj lényegesen drágább lett, mint a benzin, és már a fogyasztási különbségek sem akkorák, hogy a dízel mellett foglaljanak állást a két párt közé szorult bizonytalanok. Ehhez társul még egy nagy európai irányzat, amely a károsanyag-kibocsátás drasztikus visszaszorítását tűzte ki célul. Ez évről évre szigorodik és sokan már nemcsak a szabályok miatt döntenek a kevésbé légszennyező benzin mellett, hanem mert jelentős szemléletváltozást sikerült elérni a környezettudatosság terén.

A Jato nemzetközi autóipari trendkutató cég felmérései hasonló jelenségről adnak számot. A közzétett ­adataik alapján, Európa 27 országát vizsgálva kiderült, hogy megfordult a dobogón a helyzet. Most szeptemberben történt meg először, hogy az elektromos hajtással is rendelkező autókból többet értékesítenek, mint dízelből: előbbiek 25, míg utóbbiak 24,8 százalékos piaci részesedést értek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!