Targa Florio: Verseny a motorizáció hajnalától

A Targa Florio a merész itáliai férfiálom megvalósulása. Méltó volt arra, hogy már 1906-ban felvillanyozza az éppen ébredező autósvilágot, és ettől az időponttól kezdve hatvan éven keresztül Európa legveszélyesebb autóversenyének színtere lehessen.

Szicília hegyi ösvényei, taligákkal és öszvérekkel is nehezen járható úttalan útjai a századforduló körüli években még elképzelhetetlen helyszínnek tűntek a klasszikus versenyautók számára. Ám a palermói származású bortermelő nagybirtokos, Vicenzo Florio lovag – aki ifjúságától kezdve autóversenyzői babérokra is tört – nem ismert lehetetlent: megingathatatlan elszántsággal azon munkálkodott, hogy a családja által birtokolt szigetre dicsőséget hozzon. Lehet, némi túlzás is rejlik abban, hogy körönként több mint kétezer kanyar tette próbára és veszélyeztette a Targa Florión rajthoz állókat. Annyi azonban bizonyos, hogy a korabeli tudósítók megrázó tragédiák színes ecsetelésével érzékeltetni tudták ennek a nem mindennapi autósport-vállalkozásnak a hangulatát. Már az első híradás is számot ad arról, hogy az 1906-ban megrendezett háromkörös futamon a rajthoz álló tizenegy autóból mindössze hat kocsi gördült át a célvonalon.

Az első években a 148 km hosszú nagy kört használták, többnyire három kört teljesítve. A húszas években a közepes, 108 km hosszú körön versenyeztek, majd a harmincas évektől a később klasszikussá váló 72 km-es kis kört favorizálták. Előfordult, hogy a teljes szigetet megkerülő útvonalat tűztek ki, a kb. 1000 km-es kört természetesen csak egyszer kellett teljesíteni. 1941-47-ig a világháború és az újjáépítés miatt szünetelt a versenyzés, de amint lehetett, a versenyautók ismét birtokba vették a kanyargós hegyi utakat. Az igazi aranykor 1951-ben kezdődött, ettől az évtől már csak az ún. „Piccolo” kört használták. Az autókat a ralikhoz hasonlóan egyesével indították, a szűk hegyi utakon ugyanis elképzelhetetlen volt egyszerre útjára engedni a teljes mezőnyt.

A Targa Florio eredményei a sport- és szakemberek szemében jelentősebbek voltak bármely francia, olasz vagy európai Grand Prixnál, mert az út és pályaviszonyok alapos vizsgát róttak a gépekre és a pilótákra egyaránt. A Madonieben (egyik szicíliai provinciában) fekvő kör alakú, 108 kilométeres pálya csupa igen veszedelmes forduló, amelyeken a vezető egy pillanatra nem pihenhetett, minden idegszálán uralkodnia kellett. A rendkívül keskeny, halálosan veszélyes fordulók, az Exdától, a starthelytől meginduló intenzív és makacs emelkedés, mely 30 kilométeren át tartott, a hullámos fennsíkon futó következő útszakasz (melyen vastag, lisztszerű mészpor formál krétaszobrot gépből és vezetőből), majd a tenger mellé szédületes meredeken bukó, végül a tenger mellett 10 kilométeren húzódó útvonal az európai pályák kétségtelenül legnehezebbike.

A Targa Florio megnyeréséért Európa legnagyobb versenymárkái és legjobb pilótái küzdöttek. Olyan legendák győztek Szicíliában, mint Achille Varzi (1930, 1934), Tazio Nuvolari (1931-32), Luigi Villoresi (1939-40), Umberto Maglioli (1953, 1956, 1968), Luigi Musso (1958), Nino Vaccarella (1965, 1971, 1975) vagy Lorenzo Bandini (1965), a külföldiek közül Stirling Moss (1955), Olivier Gendebien (1958, 1961-62), Vic Elford (1968), Jo Siffert, Brian Redman (ketten együtt 1970-ben) és sokan mások. A gyártók között 11 győzelmével a Porsche volt a legsikeresebb, az Alfa Romeo 10, a Ferrari 7, a Lancia és a Bugatti 5, a Maserati 4 alkalommal tudott első lenni, de nyert a Mercedes, a Fiat és a Peugeot is.

Aztán a hetvenes években az egyre gyorsabb autókat egyre nehezebb volt a szűk utakon tartani, amit sokszor házak, vagy éppen szakadékok szegélyeztek. A többi országúti viadalhoz hasonlóan a Targa vesztét is a szigorodó biztonsági előírások okozták, amelyeknek egy ilyen hosszú pályán egyszerűen képtelenség volt megfelelni. A verseny utoljára 1973-ban számított be a világbajnokságba. A biztonság miatt kétkedő hangok egyre erősebbek lettek, a kegyelemdöfést pedig két halálos baleset adta meg. Az FIA új előírásai szerint minden világbajnokságban résztvevő pályát megfelelő korlátokkal kellett körbe venni, ami a Targán kivitelezhetetlen volt, így a következő évi versenynaptárba már nem került be. 1977-ben újabb súlyos baleset történt: egy versenyautó a nézők közé rohant, ketten életüket vesztették, öten súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség négy kör után leállította a versenyt, és mint kiderült, ez egyben egy legenda végét is jelentette. A 61 versenyen összesen kilencen vesztették életüket.