A járműtechnika mennyországában: a sinsheimi közlekedéstechnikai múzeum

Nyakunkon egy újabb európai háború, és a hírek füstölgő házak, harckocsik, rakétákat célra indító repülőgépek képeivel borzolják idegeinket. Talán éppen ezért lehet itt az ideje annak, hogy figyelmünket a legutóbbi világégés tárgyi emlékei felé fordítsuk. Ez is inthet minket arra, hogy nem lehet eléggé óvatosnak lenni, nem lehet eléggé mindent megtenni azért, hogy kimaradjunk az orosz–ukrán konfliktusból, amelyhez semmi közünk. 

Egyebek mellett Európa egyik legimpozánsabb közlekedéstechnikai múzeuma szembesíthet minket azzal, hogy sajnos, ha kell, a háború érdekében is tud az ember nagyszerűt alkotni. Sőt, némi cinizmussal szólva, akkor tud csak igazán. Németországot többnyire átutazóban látom valamilyen távolabbi, svájci vagy francia úticél felé. Eddig soha nem volt időm megállni és megnézni a sinsheimi közlekedéstechnikai múzeumot, de minap – német vendéglátómnak köszönhetően – sikerült pótolni ezt az élményt. 

A több tízezer négyzetméteres hangárok mellett rögtön egy valaha szebb napokat látott Malév Tu–154-es repülőgépet láthattam, nem messze tőle rácsodálkozhattam egy kiállított Concorde-ra és más légi járművekre. Bejutni még mindig csak biztonságos szájmaszkkal és negatív koronateszttel lehet, bár nem értettem igazán, hogy a hatalmas térben miért e szigor, de ez a szabály. Akit valaha is megcsapott a benzingőz, egyfajta technikai mennyországban érezheti magát e helyen: láthat mindenféle járművet a kerékpártól a szuperszonikus vadászrepülőig, Forma–1-es versenyautóktól gyönyörű állapotú luxusjárművekig, Bugattitól a Mercedesen át a Ferrariig. Az egyik hangárban külön részleget szenteltek a katonai eszközöknek, ott lehet igazán elgondolkodnunk azon, miféle gyilkos gépezeteket készít az ember. 

Aztán több olyan járművet is láthatunk, amit nem a pusztításhoz találtak ki, mégis örökre a második világháborúhoz kapcsolja a képzeletünket. Mindjárt ott egy Mercedes G4, amelyből mindössze 72 darab készült 1933 és 1939 között. Eredetileg a hadsereg vezérkarának szánták, ám végül leginkább a Harmadik Birodalom vezetői használták, élükön Adolf Hitlerrel. Egy autót Benito Mussolini olasz diktátor, egy másikat Franco tábornok is kapott ajándékba. A nyolchengeres motor 110 lóerő teljesítményre volt képes, a háromtengelyes jármű mozgatása egy áttételes hátsó tengelyen keresztül történt. Két sebességváltóval rendelkezett, egy ötös sebességfokozatúval az országúthoz és egy másikkal a terepjáró túrákhoz. A háború után tűzoltó járművé alakították át, a múzeumban látható is erre a sorsra jutott, de aztán visszaépítették eredeti változatára. 

A kifejezetten katonai szolgálatra tervezett BMW R75 motorkerékpár legendás hírnevet szerzett, terepjáró képességeinek elsősorban Rommel afrikai hadjáratában vették nagy hasznát, de bizonyított Oroszország úttalan útjain is. Hajtott oldalkocsi kerékkel, differenciálzárral és terepváltóval rendelkezett. A Junkers Ju–52-es a valaha épített egyik leghíresebb repülőgép, amely 1930-ban emelkedett először a levegőbe, akkor még csak egy motorral, aztán a továbbfejlesztett változat két évvel később már három hajtóművet kapott. Megbízhatósága miatt hamarosan a kereskedelmi repülés alap légi járművének számított huszonöt ország harminc légitársaságánál. Később a légierő főként szállítórepülőként használta. A háború vége után a gyártást Spanyolországban és Franciaországban folytatták, ahol több száz ilyen típusú gépet építettek: végül összesen körülbelül 5500 Ju–52 emelkedhetett a levegőbe. A sinsheimi múzeum repülőgép-kiállításának részeként két Junkers Ju–52/3m-t mutatnak be. Az egyik katonai terepszínű festéket hordoz, olyat, amilyet a sztálingrádi csatában is használtak, amikor légihídon látták el Paulus később elpusztult hadseregét.