Hetvenhét éve temették újra Kaszap Istvánt

Az újratemetés ceremóniájával – sokak kegyes szándéka mellett – egy bő 15 hónapon át bontakozó, a szó szoros értelmében vett közigazgatási folyamat is a tetőpontjára ért, amelynek alakulása a püspöki levéltár korabeli dokumentumai alapján rekonstruálható. Sokak apránként intézményesülő, összegződve formálódó akaratának megnyilvánulásai fonták körül és táplálták kezdettől a rendkívüli fiatalember, Kaszap István fehérvári kultuszát, amely az 1935. december 19-i temetést követően egyre erősödött.

Míg a közkívánság hat év múltán, egy 1941. szeptember 11-i érkeztető bélyegzővel ellátott, vaskos iratcsomaggá összeállva megérkezett Shvoy Lajos püspök asztalára. A paksaméta legfelső iratában, 1941. augusztus 28-i dátummal, a város hat egyházközségének világi és egyházi elnöke kérte Kaszap István boldoggá avatási perének megindítását. A második iratban, 1941. augusztus 29-i keltezéssel, a polgármester, Farkas Sándor szorgalmazta az eljárás megindítását. Csitáry Emil, akkor már Székesfehérvár Szabad Királyi Város főispánjaként, 1941. augusztus 30-i keltezésű levelével maga is csatlakozott a kérelmezőkhöz. Az általa küldött kemény, A4-esnél kicsivel kisebb papirosra gépelt, félbehajtott lapon fordult elő először utalás arra, hogy Kaszap István sírja esetleg lehetne a Prohászka-emléktemplomban. „Úgy érzem, nemcsak katolikus szempontból, de a város egész közönségének szempontjából is végtelenül nagy jelentősége lenne annak, ha ezt a kedves székesfehérvári ifjút a boldogok, illetőleg a szentek között tisztelhetnénk” – érvelt Csitáry. Sorai alatt 1941. szeptember 1-jei keltezéssel a ciszterci rend Szent István-gimnáziumának levele lapult, amelyben az igazgató, Gálos Bernát és a hittanár óhajtotta az eljárás megindítását. Legalul a IV. cserkészkerület elnökének 1941. szeptember 2-án kelt levele pihent, csatlakozva az előtte szólók reményteli kérelméhez.

Az öt kérelmet fedlap fogta össze, amelyen belül az alábbi sorok álltak: „Mindezen kérelmeket küldi be együtt, összefogva 1941. szeptember 5-én nagyméltóságú és főtisztelendő Shvoy Lajos megyés püspöknek Vadász József, a vasútvidéki egyházközség világi elnöke, MÁV-felügyelő és állomásfőnök.” A lap alján, a láblécen pedig ez volt olvasható: „Magyar Kir. Államvasutak Állomásfőnöke, Budapest, Keleti P. U.”

A püspöki székben Prohászkát 1927-ben követő Shvoy, akit egyéni tartása, karaktere alapján is a legkiválóbb magyar püspökök között tartanak számon, hamarost rendelkezett is az iratgyűjtési eljárás kihirdetéséről. „Istenben boldogult Kaszap István boldoggá avatási ügyében megindult a Processus Diligentiarum, hogy összegyűjtessenek nevezettnek írásai” – áll a hercegprímásnak, Serédi Jusztiniánnak november 3-án írott beszámolójában – és valóban. November eleji, VII. számú főpásztori körlevelében fölhívott mindenkit, hogy a Kaszap István által írott szövegeket folyó év december 31-ig az egyházjogban előírt büntetés terhe mellett hozzá beszolgáltassa. „Aki pedig tudná, hogy másvalakinél Isten szolgájának, Kaszap Istvánnak bármiféle írása van, jelentse a székesfehérvári püspöki irodának, hogy alkalmas időben és módon erről szabályszerű vallomást tehessen.”

Hogy Shvoy püspök a boldoggá avatási eljárás megkezdéséhez késedelem nélkül hozzálátott, abban szerepet játszhatott az is, hogy Endrődy László jezsuita teológiai tanár már 1941 májusában megküldte neki a Kaszap Istvánnal kapcsolatban összegyűjtött imameghallgatások másolatát. Ezeket Endrődy, mint Shvoynak meg is írta, „Vadász József állomásfőnök úr és P. Hemm János, a Manréza rektora felkérésére”, a jezsuitáknál őrzött eredeti iratok lemásolásával állította össze. Az imameghallgatások kísérőlapján olvasható tartalomjegyzék alapján összesen 4 esztendőből (1938–41) 30 levél számol be gyógyulásról, nők, férfiak és gyermekek, világiak és egyháziak köréből egyaránt.

A püspöki hivatal 1941. november 3-ával elrendelte hát az iratgyűjtést, ám az eddigiekből már sejthető, hogy a világiak, élükön Vadász József állomásfőnökkel, sem viselhették el a tétlenséget. November 3-án, Csitáry Emil főispán, Farkas Sándor polgármester és 320 katolikus hívő jelenlétében, megalakították a Kaszap István szentté avatását szorgalmazó bizottságot. Amelynek ügyvezető elnöke természetesen Vadász, míg elnöke Farkas Sándor polgármester lett. A ­Shvoy Lajosnak november 25-én eljuttatott terjedelmes alapító dokumentum tanúsága szerint a bizottság számára sikerült olyan bonyodalmas szervezeti felépítést és működési szabályzatot megalkotniuk, hogy az jó időre feladattal látta el mindazokat, akik a már nem is boldoggá, de szentté avatás türelmetlen vágyától hajtva szorgoskodtak.

Ezt követően közel egy évig iratcsend következett. Amelyet Kéri Nándor vasútvidéki plébános 1942. szeptember 10-i levele tört meg. Rögtön azzal a kéréssel, hogy „Kaszap István koporsója annak felbontása nélkül exhumáltassék és a Prohászka-emléktemplommal kapcsolatos kertben eltemettessék”. Indoklásul a címzetes prépost a következőket hozta föl. Egyrészt „az ország minden részéből a sírhoz zarándokló hívek százai a sóstói Szent Kereszt temetőben a környező sírokat tönkretették”. Másrészt „a hely komolyságához semmiképp oda nem illő, üzleti spekulációk s meg nem felelő viselkedések zavarják és sokszor tönkreteszik a komoly hívők kegyeletes áhítatát”. Kéri levelét Shvoy Pannonhalmán kapta meg, ahol a püspök szeptember 13-án először lendületes kézírással adott éles hangú, lényegében elutasító választ. Ezt még aznap változatlan formában le is gépelték. A végleges, megértővé szelídült főpásztori levél csak szeptember 24-én született meg Székesfehérváron. Ennek első pontjában a püspök még így írt: „Kaszap István sírjánál a rend fenntartása és annak biztosítása a városi hatóság dolga”. E ponton értékelhető igazán Csitáry Emil városvezetői előrelátása, aki elsőként már egy évvel korábban javaslatot tett az áttemetésre. Ám a második pontban Shvoy ezzel folytatta válaszát: „ha bármi okból nem biztosítható másként a temető rendje, az egyházmegyei hatóság engedélyével Istenben boldogult Kaszap István exhumálható és hamvai más, megfelelő helyre vihetők”.

Az október és november folyamán keletkezett további iratok az áttemetés részleteit taglalták. Ezekből kitűnik, a püspök mindenképpen el akarta kerülni annak még a látszatát is, hogy a folyamatban lévő boldoggá avatási eljárás végeredményét prejudikálják. Kerülni akarta továbbá a (mint fogalmazott) „tömegmozgalmak” kiszélesedését is, így ellenezte, hogy az újratemetésre december 19-én, az első temetés hetedik évfordulóján kerüljön sor. A maga részéről a téli fagyokra hivatkozva javasolt minél korábbi időpontot, míg Vadász József az évfordulóhoz a lehető legközelebb eső lehetőségért küzdött. Így lett 1942. december 7-e a végső dátum.

E napon reggel 9 órakor végezték el az exhumálást a nyilvánosság kizárásával, majd Kaszap István földi maradványait kettős koporsóban felravatalozva nyitották meg a temetőt a széles publikum, sőt a korabeli filmhíradó kamerái előtt. A hatalmassá növekvő menet a szokatlanul szép időben a délután közepén érkezett meg a Prohászka-emléktemplomhoz.

Hatvannégy évvel később, 2006. december 16-án XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta José Saraiva Martins bíborost, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusát, és hagyta jóvá azt a dekrétumot, amely elismeri: „Isten Szolgája, Kaszap István hősi fokon gyakorolta az erényeket”. Ezzel végre megnyílott az út a boldoggá avatás kihirdetése előtt. A híveknek most már csak várniuk kell türelemmel – épp, mint 78 éve mindennap.