Úgy érezték, az állásukkal játszanak – Történetek a fehérvári rádiózásról

A Novák Károly után a rádió­állomás vezetőjévé kinevezett Czirják Gyula 1961-ig töltötte be posztját. Kitűnő szakember volt: 1944-ben a Kolozsváron leszerelt adót szétszedve, marhavagonban, bútorok közé rejtve hozta haza. Innen Siófokra helyezték, nyugdíjasként azonban visszaköltözött Fehérvárra. Egykori munkatársait szenvedélyes fotósként segítette: a fotólaboratórium vezetője lett. Összegyűjtötte és albumokba rendezte régi képeit az állomások történetét így bemutatva, és ugyanakkor fényképezte a fehérvári adók eseményeit. A szakmában ritkaságszámba ment, hogy az igazgatóság Kiváló Dolgozó kitüntetését 1987-ben a nyugdíj utáni húsz­éves munkájáért kapta.

Papp Kálmán szép, máig lelkesítő emlékként idézi, hogy „Gyula bácsi adókat tervezett, amibe persze fiatal kollégáit is bevonta, különösen tanulságos volt, hogy ezeket meg is építettük”.

A rádió szerelmese diákkora óta

Papp Kálmán 1958-tól dolgozott az állomáson. Érdeklődése a rádiózás iránt addigra már kialakult. Mesélte, hogy még gépiparis diákként fabrikálta meg a néprádiót rövidhullámra, hogy zavarásmentesen hallgathassák a Szabad Európa adását. Felsőfokú tanulmányait, mérnöki, szakmérnöki képesítéseit munka mellett szerezte. Czirják Gyula vezetői időszakában technikusként újításokban, adóépítésben vett részt, Huber István vezetői idejében, 1970-ben lett az állomás üzemmérnöke, majd szakmérnöki oklevelet szerzett. Közben Árkövi Gyula és Ormos Vilmos mellett az öreghegyi állomáson is dolgozott. Sok szeretettel emlékszik rájuk.

Csodálattal emlegeti, hogy Ormos Gerő néven Vili bácsi hatalmas írói életművet hagyott hátra. Bár 23 éves korától, a távközlési iskola elvégzése után 1927-től egészen nyugdíjazásáig, 1968-ig itt dolgozott, a Fejérmegyei Napló munkatársa is volt, majd ő alapította a Fehérvári Kis Újságot. Mérhetetlen mennyiségű novella, tárca és karcolat mellett kilenc regényét tartja számon az irodalomtörténet. A hang­játék műfajának kidolgozói közé tartozott, ily módon kedvelt szerzője volt a rádiónak. Csak nyugdíjazása után költözött el családjával Szegedre, még akkor is sok cikke jelent meg a Délmagyarország hasábjain. 2010 körül több, fiókban maradt műve látott napvilágot. Kedves témájaként többször írt a rádiózással és a fehérvári adóval, illetve a Független Kisgazdapárt helyi szervezésével kapcsolatos cikkeket is.

Kódjel: zavarás

A sóstói telepen Papp Kálmán a már 1952 óta folyó zavaró adásoknak is tanúja volt. Moszkvából érkező parancsra működtették a zajgenerátorokat. 1991-ben sikk volt erről szégyenfoltként beszélni, így mint az állomás akkori igazgatóját gyakran keresték fel riporterek. A korrekt tájékoztatást mindig megkapták, de volt olyan is, aki azt kérdezte: miért nem szabotálták el a zavarást? Ez a kérdés még ma is felháborítja Papp Kálmánt, hiszen teljes tudatlanságról árulkodik:

„Az egyénnek semmilyen mérlegelési lehetősége nem volt. Pedig nem szerettek az alvilágban dolgozni, mert ez volt a legnehezebb, állandó áthangolással, nagy gépzajjal járó beosztás, hiszen négy adót és antennát működtettek kézi hangolással. A fehérvári 1-es postán titkosan adták meg a zavaráshoz szükséges adatokat, a frekvenciát, erre kellett hangolni az adót és a zajgenerátort. Ha nem sikerült a hangolás, azt azonnal látták a postán és a debreceni ellenőrző helyen is, hiszen a zavarás zajával a mi kódjelünk is ment. Már írhatták is az igazoló jelentést! Mindenki úgy érezte, hogy állandóan az állásával játszik.”

A cél az volt, hogy élvezhetetlen legyen a Szabad Európa, az Amerika Hangja és a londoni rádióadó műsora: ezt az illető adó frekvenciáján kellett zajjal érthetetlenné tenni. „Mi a külföldi adók lengyel, cseh és orosz adását zavartuk, a többiek, akik szintén Moszkvából kapták a parancsot, a magyart. Rövidhullámon ugyanis nem létezik helyi zavarás.”

A parancs nyomán nemcsak a zavarás, hanem a titkosság is nagyon jól sikerült. Balassagyarmaton lakó édesanyám sokszor panaszkodott arra, hogy mennyire zavarják „Patvarcot”. Nálunk így titkosította a népnyelv a szomszéd falu nevével a SZER-t. Még debreceni egyetemista koromban is hallottam ezt a panaszt, de nem tudtam, hogy a zavarást Debrecenben ellenőrizték, ahogy azt sem, hogy Fehérvárról is adtak zajt. Pedig 1974-től már itt dolgoztam.

Papp Kálmán a rádiós hírközlés szégyenfoltjának nevezte ezt a tevékenységet, amely nem közöl, hanem gátol.

Kiemelkedő fejlődésnek tartja azonban a Mahartnak és az MTI-nek biztosított hírközlést, a meteorológiai szolgálat ellátását, a rövidhullámú adók szinte folyamatos megújítását, a rádióamatőrökkel való kapcsolat keretében Fa Nándor és Gál József útjának kísérését, a fehérvári műsorszórás megindítását. Tanulságos és példamutató, hogy egyazon telephelyen, a technika fejlődésével és a telephely területének bővülésével a 80 év legfőbb technológiai újításai sorra megjelentek, s azokhoz újra és újra teljes fejlesztést rendeltek.

Különös érdekessége volt számára a Tengizbe, akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Kazahsztánba kihelyezett magyar kolóniával létesített kapcsolatnak. „1986-ban én is jártam itt: műsort, hazai híreket kértek, ehhez építettünk itthon adót, oda pedig vevőt. Rettenetesen el voltak zárva a hazától, de az egész külvilágtól is. Klimatizált házakban laktak ugyan az 50 Celsius-fok miatt, de kétszáz évet kellett visszamenni a történelemben aszerint, amit ott láttunk. Ebben a tevék csak látványosságot jelentettek! Még az időjárás-jelentéstől is sírtak, amikor megszólalt a rádióamatőröktől szerzett készülékeken a magyar szó.”

A rádiótelep fennállásának 60. és 70. évfordulóját is Papp Kálmán igazgatása alatt rendezték. A 70. – immár az Antenna Hungária fenntartásában – nagy szakmai érdeklődést vonzott 1994-ben. Itt volt még Garai László és Susánszky László is. Igazi nagy közönségsiker 1995-ben kísérte az ünnepségeket, amit a fehérvári telephely alapításának 70. és a Fehérvár Rádió első évfordulójára rendeztek. Október 8-án kiállítást nyitottak és szakmai előadásokat tartottak. Itt rendezték meg a Helyi Rádiók Országos Egyesületének második közgyűlését. A rendezők között természetesen megjelent a már egyéves Fehérvár Rádió Kft. is. A kétnapos rendezvény címe erre utal: „Egy év a hetvenből.” A második napon hőlégballon felbocsátásával és sörsátor felállításával népszerűsítve nyílt napot rendeztek. „Több mint hatszázan látogatták meg állomásunkat, kíváncsiságtól vagy szakmai érdeklődéstől vezérelve” – fogalmaz a tudósítás. Erre még ma is emlékezhetnek a fehérvári látogatók.

Kirándulás

Nem emlékezhet azonban ma már senki arra, hogy 1927-ben, a rádióállomás meg­nyitása után három évvel is kirándulást szerveztek ide a székesfehérvári Országos Ipar-, Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár résztvevői számára. A város és a Magyar Rádió együttműködött az esemény népszerűsítésében: a rádió naponta tudósított a kiállításról, a rádióműsort pedig a Fejérmegyei Napló közölte. Hiszen 1925-től valóban „Szólt a rádió”.

A két nyílt nap jól keretbe foglalja történetünket: az avatás után és a zárás előtt történt. Rávilágít arra is, hogy elemi érdeklődés mutatkozott a telep és a rádiósok iránt is. A fehérvári rádiósoknak a repülőkhöz hasonló nimbuszuk alakult ki. Ehhez nyilván hozzájárult az a kissé titokzatos légkör, ami őket körülvette. A rádiótelep állam volt az államban, őrizték. Szakembereit cserélték, irigyelt, nyugdíjas állásuk volt már akkor is, amikor ez nem volt természetes. Sok facér fiatal férfi érkezett ide, fehérvári lányok és lányos mamák figyelmét is felkeltve. Ormos Vilmos úgy fogalmazott: „Olyan érdekesek voltunk, mint ma az űrhajósok.” Tudhatta, hiszen ő maga is a szakiskolából kikerülve itt házasodott, s csak nyugdíj után költözött el Szegedre a gyermekeihez.

Papp Kálmánt máig is szenvedélyesen érdekli a rádiótechnika és a fehérvári üzem története. Erről beszél, erről álmodik. Nem tudom elképzelni sem azt, hogy ha álmából ébresztik is, ne tudna azonnal egy méltó emléktáblára való szöveget megfogalmazni az alapításának 80. évfordulóján megszüntetett fehérvári rádióadó és a telep történetéről. Mint írtam: fal lenne hozzá.