Vélt vagy valós bűnökért végezték sokan a móri vesztőhelyen

Schwartz Alajos minden móri eseményt felkutatott, hogy ne vesszenek kárba a régi hagyományok, szokások és persze a legendák. Utóbbiakra a legjobb példa az, amikor egy nagyúr, a kíváncsiságtól vezérelve, tesztelte azt az igazságszolgáltatási rendszert, aminek ő maga is része volt.

Egyszer régen, Hochburg János megszerezte a csókakői várbirtokot, sőt még a kegyúri és pallosjogot is megkapta a Bécsi Udvari Kamarától. A kegyúri hatalommal nem is volt semmi gond, hiszen az kimerült abban, hogy beleszólhatott, ha akart az egyház belső ügyeibe. Ám a pallosjog ennél sokkal többet jelentett akkoriban, ugyanis a nemes ember így már nem csak ura lett saját jobbágyainak, de bírája is. Ha akart, vagy ha úgy látta megfelelőnek, akár halálos ítéleteket is hozhatott, amiket ugyan el kellett küldeni a felettes megyei szerveknek, de ez csak formaság volt, hiszen ritkaságnak számított, ha nem hagyták jóvá a pallosjoggal rendelkezők döntését.

Az idő rohant, a nemesek örökölték ezt a tisztet, aztán egy szép napon az egyik móri gróf arra lett figyelmes, hogy ahányszor hintója elhalad az akasztófa előtt, a parádéskocsis a mindig megemelte kalapját. Mikor megkérdezte, hogy ezt miért teszi, a bakon ülő ember így felelt: -Azért, méltóságos gróf úr, mert itt már sok ártatlan ember vesztette az életét.

A gróf elgondolkodott a hallottakon és elhatározta, hogy próbát tesz. Egyik éjjel leosont a lóistállójába, melyhez rajta kívül csak a kocsisának volt kulcsa, és leszúrta a legdrágább lovát. Természetesen azonnal a kocsisra terelődött a gyanú, akit annyira alaposan megkínoztak, hogy a végén inkább beismerte, hogy valóban ő volt a tettes.

Aztán ő került az alá a bitófa alá, megtörten, és már nem tudta megemelni a kalapját sem, mert fedetlen fejjel és összekötözött kézzel állt a sokaság előtt, akik az ő akasztására érkeztek. Már felhelyezte az erős, szappanos kötelet a hóhér az ártatlan kocsis nyakára, amikor felállt a gróf, és illedelmesen ennyit szólt: -Pardon! Én voltam!”.

A rabsággal és kínzással meggyötört kocsis természetesen kegyelmet kapott, viszont nem sokkal később a vesztőhely elveszett. Először azért, mert a kalapos király, a felvilágosult II. József kivette az ítélkezést a földesúri joghatóság köréből, így többé nem eshetett áldozatul senki hasonló módon a grófi tréfáknak. Másodsorban azért, mert végül az akasztódomb is eltűnt, ugyanis a 81-es főúttal kapcsolatban álló bekötőút pontosan kettészeli a valaha vészterhes kiemelkedést.

A Bodajk felé haladó zarándokok mindig megállnak a közvetlen közelében, egy felszentelt helyen és imádkoznak. Lehet, hogy közülük páran nem is tudják, hogy az akasztottak ott lebegő lelkei boldog bűnbocsánattal hallgatják elrebegett imáikat.