Egy elfogott, majd lezuhant repülőgép Fehérváron

Volt egy nyári nap 1961-ben, amikor az égből a pusztulás csapott le a budapesti Lumumba utca gyanútlan lakóira. Lumumba egy művelt, felelősségteljes afrikai politikus volt, ő vezette át Kongót a gyarmati sorból a függetlenségbe. Azonban nyugatról nem kapott segítséget, ezért vesztére a szovjetekhez fordult. Az Egyesült Államok és Belgium által támogatott Mobutu előbb megbuktatta, majd belga zsoldosok segítségével kivégeztette. Én emlékszem erre a történetre, de Lumumba mára jobbára elfelejtődött, a zuglói utcát is átnevezték – Rónára.

Miért állok itt a ház előtt? Megmagyarázom. A Magyar Távirati Iroda tudósítását idézem: „Megrendítő szerencsétlenség történt: augusztus 6-án, vasárnap 17 órakor, Budapesten, a XIV. kerületben lezuhant a MALÉV sétarepülőgépe. A gép húsz utasa és négyfőnyi személyzete életét vesztette. A szerencsétlenség okának megállapítására a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium által kiküldött bizottság a vizsgálatot megkezdte.”

Harminc halott a roncsok között

Miért következett be a katasztrófa? A Népszava néhány nappal később, augusztus 12-én már további részleteket közölt. „Az 1961. augusztus 6-án 16 óra 56 perckor történt repülőszerencsétlenség körülményeinek megvizsgálására a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium bizottságot küldött ki. A bizottság megállapította, hogy a sétarepülésre felszállt Dakota-rendszerű HA–TSA-jelű, TSZ–62-típusú utasszállító repülőgép katasztrófáját a repülőgép személyzetének – akik maguk is a szerencsétlenség áldozatai lettek – súlyos fegyelmezetlensége okozta. Megállapították, hogy a pilóták – a tiltó rendelkezés ellenére – az utasok közül két ismerősüket beengedték a pilótafülkébe, s azok mindvégig ott tartózkodtak.

A pilóták az utasszállító repülőgéppel tiltott manővereket végeztek. A Városliget környéke felett elrepülve eltértek kijelölt útvonaluktól, szabálytalan hullámrepülést hajtottak végre, csökkentették a kiszabott repülési magasságot, látványosságra törekedve a géppel túl éles fordulót vettek, így a repülőgép felett elvesztették uralmukat. A repülőgép zuhanni kezdett, a Lumumba utca 224. számú házba ütközött, majd a földhöz vágódott.

A repülőgép a katasztrófát megelőzően állandóan, menetrendszerű forgalomban közlekedett. Aznap ötödször szállt fel sétarepülésre. A bizottság minden részletre kiterjedő vizsgálata azt bizonyítja, hogy a gép műszaki állapota valamennyi felszállásnál kifogástalan volt. A repülőgép személyzete megfelelő képesítésű, nagy tapasztalatú hajózó volt. A repülőgép első pilótája 10 év alatt jóval több, mint egymillió kilométert repült.

A repülőgép 23 utasán és 4 főnyi személyzetén kívül, a repülőgép földre zuhanásának helyszínén még három személy vesztette életét. Így a szerencsétlenség halálos áldozatainak száma harmincra emelkedett. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a vizsgálat eredményéről jelentést tett a Minisztertanácsnak. A kormány és az egész társadalom mély együttérzéssel osztozik az áldozatok

hozzátartozóinak gyászában. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium hasonló eset megelőzésére szigorú rendszabályokat hozott.”

A hír nem tartalmazta, de az intézkedések egyikeként azonnal beszüntették az ilyen sétarepüléseket.

Ma már sokan és több szempontból feldolgozták a tragédiát, ezért tudjuk, hogy az utasok közül tizenhét felnőtt és hat gyermek veszítette életét, de a törzs lezuhanó hátsó része megölt az udvaron három fiatal fiút is, akik kerékpárt szereltek, egy nő pedig súlyosan megsérült a házban. A kapitány, a másodpilóta, a hajózótávírász és a szerelő nevét is megőrizték a dokumentumok, de ennyi idő után kár volna őket, mint bűnbakokat nevesíteni. „Szakmailag” az történt, hogy a repülőgép egy fordulóban megcsúszott, azaz elveszítette a magasságát, az orr megemelkedett, ezért a szerkezet a hátára fordult és menthetetlenül lezuhant. A személyzetnek esélye sem lehetett, hiszen – mint ahogyan a sajtó által közölt jelentés utalt rá – két oda nem való nő is a fülkében tartózkodott, azaz a pilóták vélhetően meg akarták mutatni, mit tudnak, milyen remek repülősök ők. Hát nem jött össze.

Később arról is írtak, hogy a másodpilótát korábban, még katonai repülő korában eltiltották, mert a székesfehérvári reptéren súlyos hibát vétett, amely majdnem két légijármű összeütközését okozta. Azonban a polgári légitársaság nem vette figyelembe ezt a tiltást, munkát és bizalmat kapott.  

De a történetnek nem csak ennyi székesfehérvári vonatkozása van.

Eltévedt amerikaiak Fejér lankái felett

A Zuglóban szerencsétlenül járt légijármű eredetileg amerikai felségjelzéssel, a 85. Air Depot Wing állományába tartozva szolgálta az Egyesült Államok érdekeit Nyugat-Európában. Úgy került hozzánk, hogy 1951-ben Németországból felszállva a belgrádi amerikai nagykövetség részére akart különböző eszközöket szállítani. Az amerikai C-47A-90-DL típusú repülőgépnek az Erding-München-Innsbruck-Velence-Zágráb-Belgrád útvonalat kellett volna követnie, azonban a szél eltérítette, lényegében lefújta őket erről a vonalról. Észak felé sodródtak, majd egy ideig átlépték a magyar határt, erre a légvédelem rájuk lőtt, aztán berepültek Romániába. Onnan az amerikaiak visszafordultak, keresztülvágtak a nagy magyar Alföldön, nagyjából Dunaújvárosnál beléptek Fejér vármegyébe, majd Veszprém felé elhagyták azt. Mivel a mi pilótáink akkoriban még csak ismerkedtek a MiG 15-össel és csupán orosz gyártmányú légcsavaros vadászgépek álltak rendelkezésünkre, végül két szovjet MiG 15-ös kényszerítette le az eltévedt, figyelmetlen jenkiket Pápára: állítólag az ördög bibliáját forgatták, azaz kártyáztak a fedélzeten. A hajózókat – négyen voltak – egyenként 360 ezer forintos pénzbüntetés után kitoloncolták az országból, a repülőgépet pedig lefoglalták és idővel használni kezdték.  

Ezt tehették már csak azért is, mert a C-47-es katonai repülőgép a Douglas DC-3-as katonai változata volt. Nem jelentett megoldhatatlan problémát a magyar légierő számára állományba kerülése, mert akkoriban a katonaság a DC-3-as Szovjetunióban gyártott licencét, a Li-2-es repülőgépet használta csakúgy, mint a polgári légitársaság. (A Li-2-es egyik máig repült példánya egyébként rendszeres vendég a börgöndi légiparádékon.) A később szerencsétlenül járt gépet 1956-ban kapta meg a Malév és utasszállító repülőgépként használta, többek között sétarepültetést is végeztetett vele Budapest felett. Bár ne tette volna.  Azonban addig a honi légierő kötelekében szolgált, hiszen nagy hiány volt akkoriban szállító repülőgépből, kellettek ilyenek a nagyszámú ejtőernyős műveletekhez is.

Hogyan került az amerikai gép Székesfehérvárra?

A történetnek ezen a részén válik ismét szereplőjévé az egykori székesfehérvári repülőtér – amely nem azonos a mai börgöndi leszállópályával. És ebben már van egy kis személyes érintettségem is. Nagyapám Tapolcán volt vasutas, és mivel rendszeresen járta a vonalat Székesfehérvárig, egy nap felfedezte, hogy egy amerikai felségjelzésű repülőgép parkol a fehérvári repülőtéren. A következő útjára magával vitte apámat, így ő is látta a kalandos előéletű, majd tragikus végű légijárművet, még az eredeti festésével. De látta más is. Kegye Győző, akinél többet aligha tudhat valaki az Ikarus gyár területén fekvő egykori bázisról, kétszer pillantotta meg a levegőben a C-47-est még amerikai felségjelzéssel. Először talán akkor, amikor átrepülték Pápáról.  

– A székesfehérvári jelenlétnek egyértelmű oka lehetett, hogy hosszú ideig az itteni bázison javították a Li-2-eseket – mondta Kegye Győző. – Olyan már nem akad élő személy, aki ezt pontosan el tudná mondani, de a műszereket át kellett alakítani, hiszen a C-47-esen minden mérföldben, vagy colban volt megadva. Tüzetesen át kellett nézni, megvizsgálni, hiszen nem volt hozzá részletes dokumentáció. Különösebben nem rejtegették, mert akkor már a magyar légierő állományában volt a gép, csakúgy, mint a „Tevék” (így hívták a Li-2-eseket), amelyekkel az ejtőernyős alakulatok gyakorlatoztak.

Erről, azaz az amerikai gép ejtőernyős szolgálatba állításáról vall a Székesfehérvár repüléstörténete című kötet is. Ebben – Ardai József, Pozsonyi Imre és Mészáros Ferenc visszaemlékezése alapján – ezt lehet olvasni: „Az 1952-es kiképzési év méltó befejezése volt a hadsereg október 14-18. között végrehajtott nagy gyakorlata, amelyben a zlj. teljes személyi állománya a szükséges felszerelésekkel részt vett. (…) A közvetlen felkészítést a szandaszőlősi sportrepülőtéren végezték. Október 18-án a felszállás után a gépek oszlop sorrendben köteléket alkottak (közel két és fél kilométer volt), célként a Békés megyei Szabadkígyós és Újkígyós határában lévő terület volt kijelölve, zászlóaljkötelékben végrehajtandó ejtőernyős ugrásra. A feladat a zavarok és események ellenére végrehajtást nyert. Pl: a C-47-es gép üzemzavara miatt korai ugratás (ún. kényszerugrás) 7 kilométerre a cél előtt. Továbbá a csapatzászlóval ugró Juhász Mihály hdgy. felderítő szakaszparancsnok katasztrófája (a levegőben meghalt).”

A beszámoló ír még hét lábtörésről és húsz más sérülésről, de ami érdekes, az éppen az amerikai gép gyenge szereplésére vonatkozó megjegyzés.

Bakos István ugrott a gépből

Bakos István egykori székesfehérvári ejtőernyős – sokaknak, így nekem is életében csak Pista bácsi – azonban másként látta, márpedig ő ott ült azon a gépen. Leírta 1997-ben, hogy az említett gyakorlatot október 5-én egy sikeres székesfehérvári főpróba előzte meg, amikor egyszerre háromszáz (!) ejtőernyős ereszkedett le a légtérben.  

„Történt, hogy a Szovjet Légierő 1951. november 19-én Pápán kényszerleszállított egy C-47 típ. USA szállító repülőgépet. Az ezt követő különböző magyarázkodást kihagyva, a szovjetek ezt a C-47-est átadták a Magyar Légierőnek. Ez a gép végül is jól jött a magyar szállító szakszolgálatnak, mivel eleve nem rendelkezett olyan szállító kapacitással, hogy ennyi ejtőernyőst deszantolni tudjon. Ezért került sor a C-47-es igénybevételére. Véletlenül ebbe a repülőgépbe voltam én is beosztva.”

Bakos István a kiugrási hely rossz megválasztását nem a C-47-es műszaki állapotának tudta be, még akkor sem, ha „a C-47-es ajtaja nem jobbról, hanem balról volt és le volt szerelve a teherajtó”. Szerinte az ugrató parancsnok nem bizonyult elég képzettnek a feladathoz.

De számunkra ez talán már mindegy. Fontosabb, hogy a gép mindenképpen járt és szolgált Székesfehérváron, még amerikai jelzéssel is, ezt több szemtanú igazolja. Megemlítettem Kegye Győzőnek, hogy úgy tudom, az amerikai gépet idővel orosz motorokkal szerelték fel.

– Ez azért lehetett logikus lépés, mert a C-47-es hasonló csillagmotorokkal repült, mint a Li-2-es, azonban nálunk nem volt hozzá alkatrész ­– mondta az idős szakember, aki emlékeiben őrzi az egykori székesfehérvári légibázis és az Ikarus gyár mindennapjait.

Ez tehát a hozzánk keveredett amerikai repülőgép kalandos és egyben tragikus története, amely ma már örökre részévé vált Székesfehérvár repüléstörténetének. Egy újabb fejezet ez a „nagykönyvből”, amelynek lapjai minden további felszállással és ejtőernyős ugrással tovább íródnak.