Vajda János, a Fejér megyei költő

„…Nagy királyok széke hajdan / Ős Alba Regia. / Kegyeletes emlék mostan  / Hamvadó múmia. // Itt e vén torony előttem  / Már inog is, látszik; / Egy sóhajtás még belőlem - / S a fejemre omlik…”  Így fejeződik be Vajda János 1869-es, Székesfehérvárott című verse. Nem tartozik a legjobb és legismertebb művei közé, ám sajátos hangon ugyan, de kötődik a költő hajdani diákvárosához, ahol elkezdte gimnáziumi tanulmányait a cisztereknél 1837-ben. Azok után, hogy tíz esztendővel előtte, május 7-én Pesten megszületett. Gyermekkora a Fejér megyei Válhoz kötődik, mivel édesapja 1828-tól az ottani uradalmi birtok főerdésze lett, és a család oda költözött. Később Vajda János nagy szeretettel gondolt vissza az ott eltöltött időkre, s erről egyik legnépszerűbb költeménye, A vaáli erdőben tanúskodik.

Ama bizonyos, Fehérvárt megörökítő soraiban ott van az erős kritikai hang, hiszen az általa egyébként nem támogatott 1867-es kiegyezés előtt a régi dicsőségnek nyomait sem látja az akkori városban. A kritikai hang természetesen abban is megnyilvánult jó két évtizeddel korábban, hogy 1848-ban ő is a márciusi ifjakhoz tartozott Pesten, és augusztusban önként jelentkezett honvédnek. Betegsége aztán azt eredményezte, hogy a nagyobb csatákban nem vett részt. A szabadságharc eleste után rövid időre besorozták az osztrák császári seregbe.

Petőfi Sándor költészete, emberi alakja, vándorszínészi kísérlete nagy hatást gyakorolt rá, rövid ideig ő is járta az országot, de a színészi pálya nem hozott számára sikert. A költészet annál inkább! Újságírói tevékenysége ugyan egy ideig hátráltatta a versírást, azonban előbb-utóbb a líra lett számára a legfontosabb szellemi terep. Munkássága az ötvenes években bontakozott ki igazán. Esztétikai felfogása különbözött kortársaiétól, és úgy tekinthetünk rá, mint a huszadik századi modernség egyik előfutárára. Egy irodalomtörténeti közhely szerint ő a híd Petőfi és Ady között. Szerb Antal szerint Vajda „a modern magányosság első hordozója a magyar irodalomban”. Ady Néhai Vajda János című versében többek között így szól róla: „…Bakonyi fajta, karakán magyar, /  Pazar volt, jó volt rossz fajtája mellett, / Magyar mértéknél ő többet adott…” A huszadik század első évtizedeinek legnagyobb magyar poétája közvetlen elődjét látta és láttatta Vajda Jánosban.

   Abban a költőben, aki számos nagy versével régóta része az iskolai tananyagnak, és ebben a tekintetben pedig Vörösmarty Mihály méltó utóda, ha a Székesfehérvárhoz kötődő alkotókra figyelünk. Olyan versekre gondolhatunk, mint A vaáli erdőben, Az üstökös, a Húsz év múlva, a Harminc év után, a Nádas tavon,  vagy A nemzethez. Ez utóbbi művében még felfedezhetjük a reformkori és 1848-as hangnem jeleit. „…De én szeretlek. Bennem forr a vér / Megvívni sorsod ördögeivel… / Vér és halál szerezte e hazát / S ha úgy kívánja, érte – halni kell!”

A történelem kegyetlensége, saját egyéni bajai aztán létrehozzák azt a bizonyos előremutató hangot. A vaáli erdőben egy későbbi méltatója, Kosztolányi Dezső szerint ez a „mi szent erdőnk, mert itt kezdődik a modern magyar költészet isteni színjátéka”. Kétségtelenül újszerű tájlíra ez, s benne a lékek világa az elsődleges. Érdekessége, hogy itt a költő nem retten meg a magánytól és a haláltól, hanem szinte vágyik rá. A „kozmikus” magányt pedig Az üstökösben jeleníti meg. Az allegorikus ábrázolás felmutatja a „szomorú csillagot, mint az önportré egyik fontos elemét, s ebben kétségtelenül a francia szimbolisták (Baudelaire, Verlaine, Rimbaud) szellemi rokonát tisztelhetjük Vajdában. 

 Miként a magyar szerelmi költészetnek is nagy megújítója ő.  Mögötte egy fájdalmas szerelmi kapcsolattal, a Gina-versek főszereplőjével. Ebben a világban – szemben a korábbi évtizedek világával – a lírában is megjelennek a démoni erők, a szabadabb erkölcsök. A kapcsolatokban gyakran a kínzó szenvedés uralkodik.   Ugyanakkor ez az élményvilág nem szakítja szét a versformát, s tulajdonképpen a hagyományos szépségeszmény jegyében születnek Vajda művei is. Közülük legismertebb a Húsz év múlva.   gyönyörűséges nyelvezetére egy példa: „…De néha csöndes éjszakán / Elálmodozva, egyedül - / Mult ifjuság tündértaván / Hattyúi képed fölmerül…” Lényegében élnek még a romantikus stílus jegyei is, ám ezek sajátos feszültséggel együtt vannak jelen. A Montblanc csúcsainak felidézése is különös szépséget rejt, s ezzel lényegében az üstökös-szimbólum párját alkotja meg a költő.

A költő, aki élete végét „önkéntes száműzetésben” élte meg, s így lett a következő évtizedek lírájának előfutára. Ahogy Kosztolányi írta vele kapcsolatban: „…Pusztán az maradt övé, ami megillette, az élet felbogozhatatlan rejtélye. Egyetlen kincse az egyénisége lett, az, hogy teljesen különbözik másoktól. Ezt pedig, miután természetesen kikapcsolódott a társdalomból, öntudatosan érezte.”

Ajánló bibliográfia:

Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára. Korona Kiadó, 1992.

A márciusi forradalom költői. cultura.hu

S. Varga Pál: Verstípus és stílustörténet: a magyar tájlíra három változata. ojs.lib.unideb.hu > studia > article > download PDF.