2023.03.27. 06:00
Harry herceg napjai meg vannak számlálva az Államokban?
Nagy baj érheti a főrendet, ha kiderül, hogy hazudott.
Forrás: AFP
Az Egyesült Államokban szigorú szabályokhoz kötik a vízum kiadását, aminek egyik feltétele az előzetes nyilatkozat a drogfogyasztásról. A januárban megjelent Spare (Tartalék) címen megjelent önéletrajzában és interjúkban is kendőzetlenül számolt be drogfogyasztási tapasztalatairól Harry herceg: kokain mellett marihuánát és varázsgombát is használt – írja a Daily Mail nyomán a Magyar Nemzet.
A tudatmódosító szerek használatáról az amerikai vízum igénylésekor nyilatkozni kell, és eddig nem derült ki egyértelműen, hogy Harry eleget tett-e ennek a kötelezettségnek, amikor 2020-ban feleségével, Meghan Markle-lal az Egyesült Államokba költöztek.
Amennyiben ez elmaradt vagy hazudott a hivatalos szerveknek, akár ki is toloncolhatják az országból.
A washingtoni Haritage Foundation kezdeményezte, hogy minden, az üggyel kapcsolatba hozható elektronikus levelezést és egyéb dokumentumot hozzanak nyilvánosságra, mivel szerintük az amerikai adófizetőknek joguk van tudni, történt-e bejelentés vagy sem.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/a__e0UdvdqV-ifLi29t7BCv1ycIKbtjQ2yng7o77nVQ/fit/1200/721/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwOWEyMDAwN2ExZTQ1ZGQ5YmJhOGFjOGYwZjY2ZWI0.jpg)
A kábítószer használatának beismerése önmagában is elegendő ok a kérelem elutasítására, vagyis – Neama Rahmani volt szövetségi ügyész szerint – Sussex hercegének be kellett volna vonni a vízumát, mivel beismerte a törvénysértést.
Bulvár-celeb
- Megérkezett Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, csodás nevet kapott
- Weisz Fanni elárulta, kisfiút vagy kislányt várnak
- Talán ezé a szőke bombázóé a világ legtökéletesebb popsija
- Kiderült, miért szakított Galambos Bogi a milliárdos szerelmével
- Jákob Zoli pihen: ilyen luxusban élvezi a nyarat