Csúcson

2018.05.24. 13:17

Rekordot döntött a Szlovákiába látogató turisták száma tavaly

2017-ben 5,4 millió turistát regisztráltak északi szomszédunknál, ez rekordnak számít és mintegy 7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - derült ki a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium csütörtöki sajtóközleményéből.

Mind a belföldi, mind a külföldi turisták száma emelkedett a vizsgált időszakban. Tavaly is többségben maradtak a belföldi turisták, számuk 3,2 milliót tett ki, ami az összes látogató 60 százalékát jelenti. A külföldről érkezők száma 2,2 millióra nőtt, 6,7 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

Nőtt a turisták által az országban eltöltött vendégéjszakák száma is, elérte a 14,9 milliót, ami 5,6 százalékos éves szintű növekedés, átlagban egy látogatóra 2,8 vendégéjszaka jutott.

Tavaly a legtöbben, több mint 645 ezren Csehországból látogattak Szlovákiába, ők tették ki az országba érkezett összes külföldi turista csaknem egyharmadát. A cseheket a lengyelek, a németek, a magyarok és az osztrákok követték a sorban a turistaszám alapján. Jelentősen nőtt a kínai, az izraeli, az izlandi és az orosz turisták száma és aránya is.

A leglátogatottabb turistacélpont 2017-ben Pozsony volt, majd Poprád, Liptószentmiklós, Kassa és Zsolna következett a sorban. A legtöbb turista – mint hagyományosan – tavaly is a nyári időszakban, júniustól augusztus végéig látogatott Szlovákiába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!