leépítés

2019.07.24. 07:13

Több mint tízezer embert rúgnak ki a Nissantól

A Nissan Motor, Japán második legnagyobb autógyára több mint tízezer embert tervez elbocsátani globálisan, hogy hatékonyabbá tegye és föllendítse üzletmenetét – közölte egy forrásra hivatkozva szerdán a Reuters.

A Nissan májusban már bejelentett egy 4800 fős leépítést, ami elsősorban az országhatárokon kívüli, gyengébb hatásfokkal működő leánycégeire vonatkozott, és ez része a tervezett több mint 10 ezer fős elbocsátásnak.

Májusban a japán cég azt közölte, hogy folyó évi működési nyeresége 28 százalékkal zsugorodik az előző évi 45 százalékos esés után.

A tavalyi kiemelkedően rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment.

Májusban Szaikava Hiroto, a Nissan vezérigazgatója azt mondta, hogy a problémák többsége „az előző vezetés negatív örökségéből” fakad, így az eltúlzott, fölösleges befektetésekből, valamint az eladások mesterséges felpumpálásából.

Carlos Ghosn majdnem két évtizeden át vezette a japán autógyárat, mígnem tavaly ősszel Japánban letartóztatták pénzügyi vétségek miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!