Krimi

2023.07.25. 01:15

Semmi nem úgy volt? Valójában ez okozhatta a Titan pusztulását

Hetekkel a Titan katasztrófája után újabb, minden eddigitől eltérő elmélet látott napvilágot. Leginkább ez a tudományos verzió ad választ arra, miért kellett az öt mélytengeri turistának meghalnia a Titanic roncsa felé vezető utazáson.

Forrás: MTI

A szakértők szerint az egyik probléma, ami a Titan pusztulásához vezetett, a szénszálas technika, amiből a kabin épült. Ehhez két titán zárósapkát illesztettek a kapszula két végére. Ez a megoldás jóval olcsóbb volt, amint az eddigi, homogén technikát, vagyis csak titánt használó módszerek. Ez bizonyult a legfőbb problémának. De egy amerikai szakértői stáb szerint, megcáfolva az eddigi állításokat, nem ez okozta a búvárhajó végzetét.

Amit eddig tudni lehetett a Titan tragédiájáról

Másrészt a titán-szénszál kombinációnak köszönhetően a hely is nagyobb lett, így gazdaságosabban, több utassal lehetett üzemeltetni a mini tengeralattjárót. A szakértők az amerikai haditengerészet 1964-ben, kizárólag titánból épített mélytengeri búvárhajóját, az Alvint tartják az etalonnak: ezzel már túl vannak a 4500. merülésen, különösebb gond nélkül rótta a mélységeket. Az Alvin 1986-ban részt vett a Titanic roncsainak feltárásában is. Robert Ballardot és két társát szállította a fedélzetén. Formája is más, nem szipka alakú, mint a szerencsétlenül járt társa, hanem inkább gömbszerű építmény. De nem a tervezési hibák és a spórolás okolható kizárólag a Titan katasztrófájáért. Hanem valami más: a szállítás.

Elejtették a fedélzeten

Egy amerikai újságírót is vendégül láttak a Titan anyahajóján, a Polar Prince-en, a baleset előtt nem sokkal. 

 

A felvételeket látva meghűlt a szakértők ereiben a vér: a Polar hosszú időn keresztül nem vette fel fedélzetére a Titant, hanem maga mögött vontatta a zord, viharos tengeren. A Titan egy különös szerkezetre, egy afféle úszó tutajhoz hasolító platformhoz volt rögzítve, aminek az eleje és a Titan orra is végig a víz alá bukva tette meg a hosszú utat az óceánon. Amikor pedig kiemelték, durván a fedélzethez csapták a tengeralattjárót.

 

Szakértők úgy vélik, a vontatás alatt ütközhetett bele egy kemény tárgyba, ami sérülést okozott a borításán és a Titanic roncsa felé tartva, másfél kilométeres mélységben emiatt robbant szét a kapszula. Önmagában a tenger keményen csapódó hullámai és a zord időjárás együtt is nagyon megviselhette a vontatott kapszulát - írja a Bors.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!