debütálás

2018.03.26. 19:31

Buenos Airesben is bemutatkozik a Szépművészeti Múzeum

A Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig című tárlaton csaknem 60 kiállítási tárgyat láthat majd az ottani közönség.

A budapesti Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének 58 darabjából nyílik kiállítás hétfőn a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében.

Az Obras maestras del Renacimiento al Romanticismo (Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig) címet viselő tárlat a nyugati képzőművészet legnagyobb, 15-19. századi mestereitől és néhány magyar festőtől sorakoztat fel fontos alkotásokat – mondta el a kiállítás hétfői Buenos Aires-i sajtóbemutatóján az MNBA igazgatója.

Andrés Duprat emlékeztetett arra, hogy a Szépművészeti Múzeum épülete átfogó felújításon esik át, ez tette lehetővé, hogy a kollekció főműveit Milánóban, Párizsban és Madridban, majd utolsó állomásként, július 29-ig az argentin fővárosban is bemutassák.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: örömmel fogadták az argentin partner megkeresését, hiszen ezzel igazán rangos helyszínen nyílt lehetőség az októberben újranyíló Szépművészeti első dél-amerikai bemutatkozására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!