nagy lehetőség

2018.05.20. 10:37

Most bárki felkerülhet a legnagyobb világzenei esemény lemezére

Feltéve persze, hogy nép- vagy világzenével foglalkozik és a Kárpát-medencében alkot.

Pályázati felhívást tett közzé a Halmos Béla Program. A legnagyobb világzenei esemény, a 2018-as WOMEX (The World Music Expo) idén október 24-28. között kerül megrendezésre a Kanári-szigeteken, és a világ minden tájáról képviseltetik magukat zenészek, így köztük természetesen Magyarország is.

A Halmos Béla Program kitüntetett figyelmet fordít erre az eseményre, így most nyílt pályázatot hirdet a WOMEX-re készülő promóciós CD-n való megjelenésért. A kereskedelmi forgalomba nem kerülő, kizárólag promóciós céllal készülő lemezből összesen 2300 darab készül.

A kiadványon való részvételre bármilyen népzenei és világzenei együttes, előadó, formáció pályázhat, amely Magyarországon vagy a Kárpát-medence más országaiban működik, és eredeti vagy nemzetiségi népzenét, vagy világzenét játszik.

A pályázatnak nem előfeltétele, az elbírálásban azonban előnyt jelent, ha a zenekart valaki személyesen képviseli a WOMEX-en. További részleteket, illetve a pályázati űrlapot ide kattintva találhatják meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!