real madrid

2018.10.24. 13:30

Mindenkit az edzőváltás izgat

A Real Madrid Bajnokok Ligája-címvédő labdarúgócsapatának Viktoria Plzen elleni 2-1-es hazai győzelme keveseket, edzőjének, Julen Lopeteguinek a sorsa viszont annál több újságírót érdekelt a keddi találkozót követően.

Julen Lopetegui coach of Real Madrid during a match between Real Madrid vs Viktoria Plzen for the UEFA Champions' League football match at Santiago Bernabeu Stadium on October 23, 2018 in Madrid, Spain. (Photo by Patricio Realpe/ChakanaNews/PRESSOUTH/NurPhoto)

Fotó: NurPhoto

Az erős hullámvölgyben lévő – a legutóbbi négy bajnoki fordulóban nyeretlen, mindössze egy pontos, valamint október elején a moszkvai BL-meccsen is vesztes – csapat edzője a Plzen elleni összecsapás előtt azt mondta: nem garantálja, hogy vasárnap, Barcelonában az idegenbeli rangadón is ő irányítja majd a Real Madridot. Lopeteguinek a keddi BL-győzelmet követően is feltették a kérdést, ám ő azzal hárított, hogy ezt nem tőle kell megkérdezni.

Emilio Butragueno klubigazgató viszont állást foglalt a kérdésben. A madridi klubvezető az edző (közel)jövője mellett kitért a saját csapatukat kifütyülő madridi szurkolókra is.

„Lopetegui a Camp Nouban a kispadunkon lesz majd. Ilyen helyzetekben nagyon fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat”

- mondta Butragueno. Hozzátette: a csapatnak nagyobb támogatásra van szüksége a szurkolók részéről – hogy a döntő pillanatokból jól jöjjön ki -, nem pedig füttykoncertre.

„A Real-drukkerek rendkívül hűségesek, de még mindig azt hiszik, hogy a riválisainknak négy-öt gólt lőve kell nyernünk. Ezen a felfogásukon változtatnunk kell”

- hangsúlyozta, majd bizakodását fejezte ki, hogy az öt nyeretlen találkozót követően ezzel az egygólos sikerrel fordulóponthoz érkeztek.

Kedden a Real Madrid második gólját Marcelo szerezte, aki „csodálatosnak” nevezte, hogy a Camp Nouban Lopetegui vezeti őket, mert nagy edzőnek tartja őt. A spanyolok brazil balhátvédje a győztes találkozó után nem állta meg, hogy ne szúrjon oda a csapatát mostanában sok kritikával illető újságíróknak. „Mindig nehéz feldolgozni egy vesztes mérkőzést, az újságírók ráadásul próbálnak feszültséget gerjeszteni az öltözőben. Talán irigységből teszik, mert nem tudják, hogyan kell futballozni.”

Borítókép: Lopetegui a Plzen elleni meccsen

AFP / NurPhoto / ChakanaNews / Patricio Realpe

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában