la liga

2019.04.18. 11:49

A BL-indulásért küzd a Sevilla és a Getafe

Vasárnap délután rendezik a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulója legérdekesebbnek ígérkező mérkőzését, melyen a negyedik, Bajnokok Ligája-indulást érő helyért egymással csatázó Sevilla és Getafe csap össze Madridban.

A fővárosi kiscsapat sokáig kiváló teljesítménnyel tartotta a negyedik pozíciót, de az utóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, a Sevilla pedig ugyanebben a szakaszban négy győzelmet aratott egy vereség mellett, így egy ponttal megelőzte a Getafét. Összecsapásuk így mindkét fél számára kiemelt fontosságú, ráadásul mindkettőnek figyelnie kell a Getafét kétpontos hátránnyal követő Valenciára is, amely vasárnap este, a forduló zárómeccsén lép pályára a kilencedik helyezett Betis vendégeként.

A Getafe számára reményt jelenthet, hogy hazai pályán pozitív a mérlege, idénybeli 15 otthoni La Liga-találkozójából kilencet megnyert, és egy döntetlen mellett ötször kapott ki. A Sevilla idegenben 16 bajnokit játszott eddig, ebből csupán ötöt tudott megnyerni, és hét vereség mellett négy döntetlent ért el.

Barcelona – Real Sociedad

A címvédő és listavezető Barcelona szombat este a 10. Real Sociedadot fogadja a Camp Nouban, ahol kedd este 3-0-ra verte a Manchester Unitedet a BL-negyeddöntő visszavágóján, és ezzel bejutott a legjobb négy közé. A vendégek számára minden bizonnyal a tisztes helytállás lehet a legfőbb cél, a Barca pedig egy sikerrel újabb lépést tehet a címvédés felé.

Atlético és Real

A kilencpontos lemaradással második Atlético Madrid szombaton délután szerepel Eibarban, míg a harmadik Real Madrid vasárnap a hetedik Athletic Bilbaót látja vendégül a Santiago Bérnabeuban.

Ami a kiesés elkerüléséért folytatott harcot illeti: a sereghajtó Huesca az egy hellyel és két ponttal előtte álló Vallecano vendége lesz, míg a 18. Valladolid a forduló péntek esti nyitómeccsén a nyolcadik helyezett Alavés otthonában lép pályára.

La Liga, 33. forduló:

péntek:

Alavés-Valladolid 21.00

szombat:

Celta Vigo-Girona 13.00

Eibar-Atlético Madrid 16.15

Rayo Vallecano-Huesca 18.30

FC Barcelona-Real Sociedad 20.45

vasárnap:

Levante-Espanyol 12.00

Getafe-Sevilla 14.00

Real Madrid-Athletic Bilbao 16.15

Villarreal-Leganés 18.30

Real Betis-Valencia 20.45

A tabella:

1. FC Barcelona 32 81-31 74 pont

2. Atlético Madrid 32 47-21 65

3. Real Madrid 32 56-38 61

4. Sevilla 32 54-39 52

5. Getafe 32 40-29 51

6. Valencia 32 36-27 49

7. Athletic Bilbao 32 36-37 46

8. Alavés 32 33-40 45

9. Real Betis 32 38-43 43

10. Real Sociedad 32 38-39 41

11. Leganés 32 32-36 41

12. Espanyol 32 37-46 41

13. Eibar 32 42-44 40

14. Girona 32 33-44 34

15. Villarreal 32 40-45 33

16. Levante 32 45-59 33

17. Celta Vigo 32 45-55 32

18. Valladolid 32 26-45 31

19. Rayo Vallecano 32 36-57 27

20. Huesca 32 35-55 25

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában