Giro d’Italia

2022.05.09. 19:17

Megérkezett a mezőny Szicíliába

A 176 fős mezőnyből 175-en maradtak versenyben, csak a szlovén Jan Tratnik adta fel a viadalt, melynek versenyzői immár az első nagy jelentőségű etapra készülnek.

Megérkezett hétfőn Cataniába a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny mezőnye, amely az első három szakaszt Magyarországon teljesítette.

„A csapatok, a szervezők és a média képviselői a kivételes magyarországi rajtot követően landoltak Catania repülőterén. Szicília köszöntötte a mezőnyt, amely így visszatért Olaszországba, miután megtöltötte a magyar utcákat szurkolókkal” – olvasható a háromhetes viadal hétfői körlevelében.

A 176 fős mezőnyből 175-en maradtak versenyben, csak a szlovén Jan Tratnik adta fel a viadalt, melynek versenyzői immár az első nagy jelentőségű etapra készülnek, ugyanis kedden az Avolából induló 172 kilométeres szakasz az egyik legismertebb vulkánon, az Etnán zárul hegyi befutóval.

Összetettben az első szakaszon győztes holland Mathieu van der Poel áll az élen a három magyarországi etapot követően, de a rózsaszín trikót nehéz lesz megvédenie az Etnán. Valter Attila a 40., Fetter Erik a 101., Peák Barnabás pedig a 167. helyről várja a folytatást.

Forrás: MTI

Borítókép: Versenyzők érkeznek a 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres harmadik szakaszának balatonfüredi befutójához 2022. május 8-án 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában