Olimpia

2016.08.05. 19:12

Három fehérváriért is izgulhatunk az olimpián

Rióban két székesfehérvári öttusázóért, Kovács Saroltáért és Demeter Bencéért, valamint Sebestyén Dalmáért izgulhatunk, aki 200 méteres mellúszásban igyekszik majd öregbíteni a város hírnevét.

Szupkai Gábor

Már Brazíliában, az olimpiai helyszínén készül élete eddigi legnagyobb kalandjára Sebestyén Dalma. A székesfehérvári úszónő az április Úszó Országos Bajnokságon a döntőbe csak a harmadik legjobb idővel jutott, ott azonban Sztankovics Annát megelőzve nyerte meg a versenyt és kvalifikálta magát Rióba. A Hullám '91 kiváló úszója első olimpiáján szerepel, ahol augusztus 10-én, magyar idő szerint 18.48 órakor a 200 méteres mellúszás előfutamában lesz érdekelt.

Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, a pekingi olimpián fordult elő, hogy két fehérvári indult az öttusa-versenyen, akkor Vörös Zsuzsa és Horváth Viktor volt a magyar küldöttség tagja. Ezúttal a két fehérvári résztvevő, a Volán Fehérvár öttusázói, Kovács Sarolta - aki egyéniben, illetve Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával csapatban is aranyérmet nyert az öttusázók moszkvai világbajnokságán -, valamint Demeter Bence - aki az olimpiai bronzérmes Marosi Ádámmal alkotja majd a magyar öttusa csapatot -, augusztus 10-én indulnak Rióba, ahol 18-án kezdődnek az öttusa küzdelmei.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!